Felkészülési mérkőzés: két góllal kapott ki a megújuló Diósgyőr

Vágólapra másolva!
2008.01.19. 23:14
A Diósgyőr hazai közönség előtt fogadta a szlovák Tatran Presov együttesét és szenvedett vereséget, miután a vendégek két góljára a hazaiak nem tudtak válaszolni.
Diósgyőrött hatalmas vérátmölesztést határoztak el a klub irányítói. Ennek következménye, hogy a tavaszi idényben a drukkerek, egyetlen afrikai labdrúgót sem láthatnak majd piros-fehérben. Jönnek viszont helyettük mások. Jelzi a törekvést, hogy a szombati, előkészületi találkozón a kezdő tizenegyben hat olyan labdarúgó jutott szóhoz, aki most érkezett, öten pedig csereként léptek pályára.Az együttes egyik új szerzeménye, Homa Kauzo. A 27 esztendős japán csatárt a DVTK Szegedről igazolta, a múlt szombati teremtornán kifejezetten biztatóan mozgott és a héten játszott két előkészületi találkozón is ügyes dolgokat produkált. Érdeklődésünkre elmondta, hogy két és fél éve él Magyarországon és nagyon sok gólt szeretne bemutatni a piros-fehér színekben.Vágó Attila vezetőedzőnek egyébként lesz teendője jócskán. A csapat alakul, ám a formálódás időszaka sok buktatóval jár. Mindenekelőtt a védelem megerősítése lebeghet a szakvezető szemei előtt, ugyanis a hátvédsor az őszi idényben nagyon sok esetben kapitulált. A télen visszatért Mogyorósi József és Sebők Vilmos, ők ketten pillérei lehetnek a hátsó alakzatnak, Hegedűs Gyulával és Elek Norberttel kiegészülve igazán hatékony kvartettet alkothatnak. Igaz a bajnoki rajtig sok még a teendő, amit jelez, hogy a szlovák másodosztályú ellenfél a szombati előkészületi találkozón a szünet után igen ügyesen kihasználta a hátsó alakzat megingásait.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS:

DVTK BORSODI - TATRAN PRESOV (szlovákiai) 0-2 (0-0)
Diósgyőr, 700 néző. V: Nyírcsák.
DVTK: Köteles (Kövesfalvi) - Mogyorósi (Vida), Sebők V., Hegedűs Gy., Elek N. (Remy) - Szélpál, Kamber, Pintér Z. (Vitelki), Lipusz (Zana) - Homa, Simon A. (Cardozo). Vezetőedző: Vágó Attila.
G: Sarfanko, Kaplan.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS:

DVTK BORSODI - TATRAN PRESOV (szlovákiai) 0-2 (0-0)
Diósgyőr, 700 néző. V: Nyírcsák.
DVTK: Köteles (Kövesfalvi) - Mogyorósi (Vida), Sebők V., Hegedűs Gy., Elek N. (Remy) - Szélpál, Kamber, Pintér Z. (Vitelki), Lipusz (Zana) - Homa, Simon A. (Cardozo). Vezetőedző: Vágó Attila.
G: Sarfanko, Kaplan.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik