Tornyi Barnabás váltja Sisa Tibort a tatabányai csapat kispadján

Vágólapra másolva!
2007.03.19. 17:33
Régi-új vezetőedző irányítja tavasszal az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Tatabányát: hétfőn délután ugyanis Török József ügyvezető bejelentette Tornyi Barnabás szerződtetését. A szakember a sereghajtó Váctól elszenvedett szombati hazai vereség után távozó Sisa Tibort váltja a kispadon.
Bennmaradást várnak Tornyi Barnabástól
Bennmaradást várnak Tornyi Barnabástól
Szabó Miklós
Bennmaradást várnak Tornyi Barnabástól
Bennmaradást várnak Tornyi Barnabástól
Bennmaradást várnak Tornyi Barnabástól
Szabó Miklós
Bennmaradást várnak Tornyi Barnabástól

Szavazás

Ön szerint bentmarad-e az élvonalban a Tatabánya?

Tornyi Barnabás május 31-ig szóló szerződést kötött a bennmaradásért küzdö, 13. helyen álló csapat vezetőségével.

Sisa Tibor és az FC Tatabánya vasárnap bontott szerződést. A tréner azt mondta távozásával kapcsolatban, hogy sikerült korrekt módon elválniuk, barátilag meg tudtak egyezni. A szakember bár szerződése 2008 júniusáig szólt, semmilyen olyan járandóságra nem tart igényt, amelyért nem dolgozott meg.

Sisa 2004 júniusában érkezett Tatabányára, ahol egy év után bajnokcsapat edzőjének mondhatta magát. A REAC előtt toronymagasan nyerték a másodosztályú labdarúgó-bajnokságot és jutottak fel az élvonalba.

Sisa és az első osztály egyik legkisebb költségvetéssel dolgozó klubja szinte csodát művelt: több nagycsapatot, például a Ferencvárost is megelőzve az ötödik helyen végeztek.

Az ősszel azonban hullámvölgybe került a Sisa-csapat, majd a tavasszal hiába kezdtek egy idegenbeli győzelemmel Pakson, hazai pályán előbb a Vasastól, legutóbb pedig Váctól kaptak ki, míg a kettő között Kaposváron is jobbnak bizonyult náluk az ellenfél.

Az 53 éves Tornyi Barnabás Oroszlányban kezdte edzői pályafutását, majd az élvonalban az 1990-1991-es szezonban éppen a Tatabánya irányítójaként mutatkozott be. Másfél év után távozott, majd dolgozott Diósgyőrben, Győrben, az Egyesült Államokban, Zalaegerszegen, Kispesten, a Vasasnál, a magyar utánpótlás-válogatottnál, illetve az NB III-as Budakalásznál is. Legutóbb a BLSZ I. osztályban érdekelt Rojik trénere volt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik