Női kosár NB I: váratlan PEAC-siker a Sopron ellen

SZABÓ DÁNIELSZABÓ DÁNIEL
Vágólapra másolva!
2019.12.01. 20:08
null
A fehér mezes pécsiek megküzdöttek ragyogó győzelmükért (Fotó: PEAC-Pécs Facebook)
A PEAC-Pécs elvette a Sopron veretlenségét a női kosárlabda NB I-ben: a remek harmadik negyedet produkáló pécsiek hazai pályán 83–77-re verték a címvédőt a 9. forduló vasárnapi játéknapján.

 

Napra pontosan majdnem négy éve, 2015 novemberében tudott legutóbb pécsi csapat diadalmaskodni a Sopron felett, ráadásul most a vendégek másfél éve tartó bajnoki veretlenség birtokában érkeztek Pécsre, így szenzációszámba megy a PEAC győzelme.

A kezdés nem ilyen végkifejletet ígért, hiszen az első félidőben mindössze 29 pontig jutottak a hazaiak, ráadásul 14 eladott labdájuk mellé egyetlen szerzett sem társult. Ugyanakkor bizakodásra adhatott okot, hogy a lepattanókban jobbak voltak a címvédőnél (olyannyira, hogy a mérkőzés végére majdnem duplájára növelték ezt a mutatójukat).

A harmadik negyedben elsősorban Cierra Bravard és Szabó Fanni kapta a hátára a csapatot, Bravard ebben a játékrészben 14 pontig jutott, közte két triplával. A pécsiek egy 18–2-es (!) rohamot is kivágtak, azt követően 59–52-re vezettek.

Hat perccel a vége előtt tízpontos volt a hazai előny, akkor azonban érkezett Fegyverneky Zsófia, aki kétszer is labdát csent az alapvonali bedobást követően, ráadásul Alekszandra Crvendakics is sűrűn termelte a pontokat. Két perccel a végső dudaszó előtt a Sopron meg is fordította a meccset (76–77), de egypontos előnye kevésnek bizonyult: a pécsiek kulcsemberei, Taisia Udodenko és Gémes-Sarok Nikolett vezényelt egy utolsó rohamot, és végül 83–77-es hazai siker született.

A találkozó után boldog mosollyal mondhatta Gémes-Sarok, a pécsiek csapatkapitánya: „Nagyon jó érzés volt, igazi csapatként játszhattunk. Amit a csúfos szerdai kupameccsünkön elrontottunk, az most mind sikerült.”

NŐI KOSÁRLABDA NB I
9. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések

PEAC-PÉCS–SOPRON BASKET 83–77 (12–18, 17–19, 32–17, 22–23)
Pécs, 100
néző. V: Papp P., Ádám, Horváth Cs.
PÉCS: Sánta 4, Wentzel 8, GÉMES-SAROK 11/3, UDODENKO 17/6, BRAVARD 24/9. Csere: Ruják N., SZABÓ FANNI 17, Hegedűs J. 2, Kaposi, Habling, Horobec. Edző: Meszlényi Róbert
SOPRON: JANUARY 11, FEGYVERNEKY 8, Czukor, CRVENDAKICS 31/15, Határ 9. Csere: Weninger 3/3, Krajisnik 10, Varga A., Dubei 5/3. Edző: Gáspár Dávid
Az eredmény alakulása. 3. perc: 0–0. 6. p.: 4–7. 13. p.: 14–26. 17. p.: 23–33. 23. p.: 37–37. 26. p.: 39–47. 33. p.: 65–60. 37. p.: 76–58
Kipontozódott: Sánta (38. p.)
MESTERMÉRLEG
Meszlényi Róbert:
– Mi is sok gonddal küzdünk, remélem, ez a győzelem feldob minket, hiányzott már az íze. Nagy kockázatot vállaltunk a zónavédekezéssel, de megmutattuk, hogy tudunk jobban játszani, és most végre van némi pluszönbizalmunk.
Gáspár Dávid: – A Pécs szépen kihasználta jelenlegi állapotunkat, remekül kidolgozta rá a stratégiát. A második félidő ötvennégy kapott pontja azt jelzi, a játékosok letértek a jó útról, a sok kihagyott helyzet pedig mentális gondokra figyelmeztet.

VBW CEKK CEGLÉD–UNI GYŐR MÉLY-ÚT 72–80 (17–23, 10–20, 26–20, 19–17)
Cegléd, 300
néző. V: Földházi, Tőzsér, Szilágyi
CEGLÉD: Swanier 1, Gorjanácz 13/6, Szirony, BREZINOVÁ 17/12, Higgins 14. Csere: Stankiewicz 12/6, Kobolák, BÖRÖNDY D. 13/3, Révész L. 2, Király. Edző: Gabriel Carrasco
GYŐR: YGUERAVIDE 19/6, Raksányi 11/9, DOMBAI 17/9, HRUSCÁKOVÁ 16/6, Barnai. Csere: DeVaughn 9, Czank 5/3, Varga Zs., Papp K. 3/3, Dúl P., Mansaré. Edző: Milos Pavlovics
Az eredmény alakulása. 3. p.: 4–3. 5. p.: 4–12. 8. p.: 15–21. 12. p.: 20–28. 17. p.: 20–37. 20. p.: 27–43. 24. p.: 31–50. 27. p.: 44–54. 30. p.: 53–65. 34. p: 61–68
MESTERMÉRLEG
Gabriel Carrasco:
– Huszonegy eladott labdával nem lehet meccset nyerni, hiszen ez mind lehetőség az ellenfélnek a pontszerzésre. Szerencsére a védekezésünk a második félidőben már jó volt, így szorosabbá tudtuk tenni a végét, de a sok korábbi hibát már nem tudtuk kijavítani.
Milos Pavlovics: – Folyamatosan tudtuk azt játszani, amit elterveztünk. Számítottunk rá, hogy a Cegléd a nagyszünet után mindent egy lapra feltéve rohamoz, de próbáltunk higgadtak maradni. Sok esetben hagytuk, hogy tiszta dobóhelyzetbe kerüljenek a hazaiak, de nem kapkodtunk, így végig előnyben játszva nyertük meg a meccset.

NKE-FCSM Csata–Atomerőmű KSC Szekszárd 71–66 (20–10, 11–18, 20–17, 20–21)

Korábban lejátszották
ZTE Női KK–TFSE-MTK 79–72
Vasas Akadémia–ELTE BEAC Újbuda 85–62
December 11.
Aluinvent DVTK–PINKK Pécsi 424

AZ ÁLLÁS
1. Sopron Basket 9 8 1 733–530 0.944
2. NKE-FCSM Csata 9 7 2 740–675 0.889
3. Aluinvent DVTK Miskolc 8 6 2 653–548 0.875
4. Atomerőmű KSC Szekszárd 9 6 3 687–583 0.833
5. Uni Győr Mély-Út 9 6 3 713–622 0.833
6. PEAC-Pécs 9 4 5 673–670 0.722
7. TFSE-MTK 9 4 5 698–711 0.722
8. ZTE Női KK 9 4 5 665–691 0.722
9. VBW CEKK Cegléd 9 4 5 635–672 0.722
10. Vasas Akadémia 9 3 6 664–721 0.667
11. ELTE BEAC Újbuda 9 1 8 536–743 0.556
12. PINKK-Pécsi 424 8 8 485–716 0.500

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik