Női kosár Ek: kiemelt lett a Szekszárd és a DVTK is, már nyolcaddöntősök

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2018.12.14. 10:57
Mind a két magyar továbbjutó, a Szekszárd és a DVTK is kiemelt lett a női kosárlabda Európa-kupa kieséses szakaszában, így annak első körében nem kell pályára lépniük, s a nyolcaddöntőben kapcsolódnak be a küzdelmekbe.

Az Európai Kosárlabda-szövetség (FIBA Europe) hírlevele szerint a csoportkörben mutatott teljesítmények alapján a H jelű négyesben élen végzett szekszárdiak a 6., míg a G-ben győztes miskolci csapat a nyolcadik kiemelést érdemelte ki a 24 továbbjutó között, így utóbbi éppen befért a nyolc erőnyerő közé.

A nyolcaddöntőért a nem kiemelt 16 együttes nyolc párban, oda-visszavágós rendszerben küzd meg január elején. A legjobb nyolc közé kerülésért aztán január végén és február elején hasonló rendszerű párharcokat rendeznek, már a két magyar klub részvételével.

A női Ek-ban négy magyar gárda volt érdekelt, a Cegléd és a Győr viszont nem jutott tovább a csoportjából.

NŐI EURÓPA-KUPA, 6. FORDULÓ

G-CSOPORT
Aluinvent DVTK–Reyer Venezia (olasz) 63–61 (12–10, 15–15, 12–14, 24–22)
Miskolc, 1000
néző. V: Vovk (horvát), Karovic (bosnyák), Szmiljanics (szerb)
DVTK: MEDGYESSY 12/3, Walker-Kimbrough 10, SULCIUTE 8/3, SKORICS 17/3, Mokango 8. Csere: Zele 4/3, Kiss A. 2, Szabó Fanni 2, Kányási. Edző: Cziczás László
VENEZIA: Carangelo 8/6, DE PRETTO 16/3, Steinberga 11/3, Bestagno 3, Anderson 6/6. Csere: GORINI 11/3, Goree 4, Crudo, Kacerik, Ciabattoni, Madera 2. Edző: Massimo Romano
Az eredmény alakulása. 4. perc: 4–6. 8. p.: 10–6. 16. p.: 23–13. 19. p.: 27–20. 22. p.: 30–27. 26. p.: 36–31. 28. p.: 36–37. 33. p.: 41–44. 35. p.: 48–44. 37. p.: 53–53. 39. p.: 61–58
MESTERMÉRLEG
Cziczás László:
– Úgy arattunk nagy győzelmet, hogy az idény eddigi leggyengébb játékát produkáltuk. Elismerés jár a lányoknak azért, hogy többször is visszajöttek a mérkőzésbe. Örülök, hogy jó támadójátékkal múltuk felül a nagyon erős Velencét, és boldogok vagyunk, hogy bekerültünk a legjobb tizenhat közé.
Massimo Romano: – A nehéz találkozón a hazaiak rendkívül agresszíven kosárlabdáztak, nehéz volt ellenük eredményes támadásokat vezetni. Egylabdás összecsapást vívtunk, és az ilyen meccseken a kihagyott ziccereknek nagy jelentőségük van.

A G-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. ALUINVENT DVTK MISKOLC
65
1
474–42511
2. Reyer Venezia 6
3
3
438–380 9
3. Nantes Reze6
33
443–4639
4. KP Brno
6
1
5
390–477 7

 

H-CSOPORT
BASKETBALL NYMBURK (cseh)–ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 49–72 (8–26, 14–19, 11–10, 16–17)
Nymburk. V:
Sahin (török), Ivanovics (szerb), Tetik (török)
NYMBURK: Wells 17, Hunková, Pecková, Stehlíková 8, Homencsuk 4/3. Csere: Hosková 10, A. Paris 5, Sklenárová 1, Delic 1, Bittar 3/3. Edző: Dan Kurucz
SZEKSZÁRD: Studer Á., Eldebrink 22/12, Bálint, Bishop 16/3, McCall 19/3. Csere: Mansaré, N. Jovanovics 7/3, Theodoreán 2, Gereben 4, Kiss V. 2. Edző: Djokics Zseljko
Az eredmény alakulása. 5. perc: 0–18. 8. p.: 4–26. 16. p.: 14–36. 19. p.: 16–43. 24. p.: 29–47. 32. p.: 35–62. 35. p.: 42–64. 36. p.: 42–68
Kipontozódott: Hunková (26. p.)
MESTERMÉRLEG
Djokics Zseljko: –
A legfontosabb feladatunk az volt, hogy védekezzünk nagyon jól és tartsuk hatvan pont alatt a Nymburkot, ez sikerült. Elismerésem a csapatnak és a szakmai stábnak, régóta vártam egy ilyen szép, szenzációszámba menő győzelmet. Sikerünket az erőnléti edzőnknek, Jánossy Csabának ajánljuk, aki ezúttal nem lehetett velünk, mert a napokban született meg a kislánya. Amit terveztünk, mindent megcsináltunk, sok szép megoldással rukkoltunk ki támadásban. Nem csak annak örülök, hogy most nyertünk, hanem az egész eddigi nemzetközi kupaszereplésünknek, és hogy nem kell játszanunk az első playoff-körben.

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1.SZEKSZÁRD 6
5
1 454–375 11
2. Ruzomberok 6
3 3
435–430 9
3. Nymburk 6
3
3
409–427 9
4. Celje 6
1
5
391–457 7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik