Kosárlabda: tíz év után ismét Kmézics a Kaposvár edzője

Vágólapra másolva!
2015.11.27. 14:46
Több mint tíz év után ismét Kmézics Zorán irányítja vezetőedzőként a Kaposvár férfi kosárlabdacsapatát.

A nyáron szerződtetett tréner, Szrecsko Szekulovics múlt szombaton, a Szeged elleni vesztes mérkőzés után mondott le posztjáról.

Az 53 éves Kmézics először a 2003/04-es szezonban irányította a somogyiakat, akikkel bajnoki címet és Magyar Kupát nyert, majd a következő szezon végén távozott, miután együttese nem jutott be az NB I elődöntőjébe. Később dolgozott Pécsen, Nyíregyházán, illetve ő vezette a magyar válogatottat a 2011-es universiádén.

A szerbiai szakember az elmúlt években a szolnoki utánpótlásban tevékenykedett, ahonnan – a kaposvári klub honlapjának beszámolója szerint – egyelőre ideiglenesen, május 15-ig távozott régi-új együtteséhez. Az első edzését péntek délelőtt már meg is tartotta, de a kispadon csak december 6-án, a Körmend otthonában mutatkozhat be.

Kmézics elmondta, nagyon örült a megkeresésnek, amely után nem sokáig gondolkodott, mivel szereti a várost, ismeri a klubot és a játékosokat, illetve szeretné újra kipróbálni magát a felnőttek mezőnyében, vállalta a feladatot. Célja a rájátszásba jutás, ami szerinte megfelelő hozzáállással reális lehet.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik