nemzetisport.hu 2017.08.28 19:37 Frissítve: 2017.08.28 19:56

Kosárlabda: Hangával lesz Final Four-esélyes a Barcelona

Hanga Ádám elismerte, hogy nem a pénz miatt igazolt át a Barcelonához, hiszen az adók miatt volt csapatánál, a Baskoniánál 35 százalékkal többet kereshetett volna. A legnagyobb sikernek azt tartja, hogy a légióskodása kezdetén a védekezése kapta a legtöbb kritikát, nemrég pedig megválasztották Európa legjobb védőjének. A menedzsere szerint a 28 éves magyar klasszis már két éve az NBA-ben játszhatna.

 

hanga629
Nem a pénz volt az elsődleges szempont, hanem a karrierje (Fotó: Fcbarcelona.com)

 

„Az utolsó két év álom-, míg az első kettő rémálomszerű volt. Sérülten, rögtön egy műtéttel érkeztem a Baskoniához, és kiderült, hogy nagyobb a baj, mint gondoltuk. Az első évemben nem is játszattak sokat, a térdem továbbra is fájt, majd azt mondták, jobb lenne, ha új klub után néznék. Ezt meg is tettük, jött egy olyan év Avellinóban, ami nagyon jót tett nekem. Környezetváltozás, a családommal is nagyon jól éreztük magunkat, harminchat-harminchét perceket játszottam nyomás nélkül” – mesélte a DIGI Sportnak adott interjújában Hanga Ádám.

A harmadik évét úgy kezdte meg Baskoniában, hogy a csapatnál nem kértek belőle. „Az utolsó pillanatig úgy volt, hogy visszatérek Olaszországba, ám az edző felhívott azzal, hogy menjek, bár nem fog többet játszatni tíz percnél, de talán védekezésben tud majd használni.


Hogy mi lett ebből?

„Már én könyörögtem, hogy cseréljen le, harmincnyolc-negyven perceket játszottam. Ebben az évben bejutottunk a Final Fourba, ami óriási élmény volt az avellinós szezon után. A tavalyi év csapatszinten nem volt annyira jó, de én egyénileg fejlődtem, és jobb szezont csináltam. Megválasztottak Európa legjobb védőjének, ami számomra a legnagyobb elismerés. Amikor megérkeztem Manresába, az egyetlen dolog volt, amit elmondtak, hogy nem védekezem. Az elmúlt hat év alatt ezt felépíteni nagyon nagy dolog, és erre büszke vagyok.”

Ezek után a San Antonio Spurs elhitette Hangával, hogy az NBA-ben szerepelhet. „De ezt el is kell már engednem, mert neki köszönhetem, hogy most a Barcelonában játszom.”

A menedzsere az ügy hátteréről is beszélt. „Ádámnak nem most volt reális az NBA, már két éve ott játszhatna. Mivel a Spurs 2011-ben ledraftolta, így az NBA-be szerződés is csak a Spursön keresztül történhet meg” – nyilatkozta Lóránt András.

„Volt az idén két NBA-klub, amelyben – a város sem rossz, de ez az utolsó szempont – nagyon sokat játszhatott volna, de a felek nem jutottak közös nevezőre azt illetően, hogy melyik játékost, esetleg mennyi készpénzt tudnának érte adni, így nem lett az üzletből semmi. A Spurs pedig nem az a csapat, amely lemondana a játékosáról” – tette hozzá a menedzser, aki roppant büszke arra, hogy az egyik európai nagycsapatnál kötött ki Hanga Ádám.

„Az egyik oldalon van Hanga Ádám, a másikon a Barcelona – 2020-ig együtt. Még most kimondva is kiráz a hideg. Ilyen nem sokszor történik. Úgy, hogy hat-hét héten keresztül tárgyaltunk, hogy tavaly nyáron is meg akarták szerezni, és hogy minden szakember azt mondja, most lett európai Final Four-esélyes a Barcelona” – fogalmazott Lóránt András.

Hanga hozzátette, ha marad a Baskoniában, az adók miatt 35 százalékkal több pénzt keresett volna. „Nem a pénz volt az elsődleges szempont, hanem az én karrierem és a családom élete.”

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.09.24 00:36:09

Kosárlabda S. TÓTH JÁNOS

NS-VÉLEMÉNY. Az a pőre sorsuk, hogy megmaradnak örökös háttérmunkásoknak.

2017.09.17 16:21:39

Kosárlabda nemzetisport.hu

Goran Dragicék veretlenül szerezték meg történelmük első nagy címét.

2017.09.13 11:48:56

Kosárlabda BOBORY BALÁZS

„Hosszú távon nem lenne szerencsés, ha a válogatott lenne a magyar kosárlabdázás zászlóshajója.”