Férfi kosár Magyar Kupa: remek finálé, Olaj-diadal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.08. 22:36
null
Lóránt Péter pezsgőfürdőben részesíti a kupagyőztes szolnoki csapatot (Fotó: Szabó Miklós)
A Szolnoki Olaj hatalmas csatában 70–68-ra legyőzte a Sopront a férfi kosárlabda Magyar Kupa szombat késő esti pécsi döntőjében, és története során ötödik alkalommal is elhódította a serleget. Az első fináléjukat vívó soproniak a harmadik negyed első felében egy 14–0-s rohammal rövid időre átvették a vezetést, de aztán visszaestek, és hősies hajrájuk már nem volt elég az újabb fordításhoz. A bronzmérkőzést a Kecskemét nyerte meg.

 

Willie Warren duplája és Justin Holiday triplája révén 5–0-val kezdett a Szolnok, a másik oldalon Ruják András két és fél percnyi játék után törte meg a jeget. Az első kupadiadalukban reménykedő soproniak jól megszervezték védekezésüket, erre alapozva 11–11-nél utol is érték riválisukat, ám a tripláik egyelőre nem mentek be (0/8 az első negyedben), így jó hajrával az Olajé lett az első negyed (16–11).

Vojvoda Dávid és Sztrahinja Milosevics egy-egy duplájával indult a második tíz perc (20–11), amelyben fokozatosan nőtt a különbség. A kékek rossz dobóteljesítménye nem változott, Filip Barovics, az elődöntő soproni hőse már három faultnál járt, miközben odaát Holiday zsákolt és triplázott, majd Lóránt Péter is hintett két duplát (35–23). A soproniak főképp a két triplát a helyére küldő Milos Boriszovnak köszönhették, hogy a meccsben maradtak.

A kék mezes soproniak méltó ellenfelek voltak
(Fotó: Szabó Miklós)
A kék mezes soproniak méltó ellenfelek voltak (Fotó: Szabó Miklós)

Boriszov két jó büntetőjével ért véget az első félidő, Ruják hat pontjával és egy közeli Boriszov-találattal indult a harmadik negyed – és hopp, a Sopron a semmiből ott termett kissé elkényelmesedő vetélytársa nyakán (35–33)! Dragan Alekszics időt kért, de mintha mi sem történt volna, egy támadólepattanóból Barovics feltette a soproniak egyenlítő kosarát, sőt Ruják a vezetést is megszerezte a kékeknek (35–37).

Öt és fél perc pergett le, amikor Lóránt Péter egy triplából megszerezte a negyed első Olaj-pontjait – 14–0-t repült ezt megelőzően a Sopron –, de Ruják is sikeresen vállalkozott a hármas határon túlról (38–40). Két könnyű labdaszerzésből Vojvoda és Milosevics is betalált, és varázsütésre visszaállt az első félidő rendje: a védekezésén szorító Olaj 10–0-val zárta a harmadik tíz percet, és újra megnyugtató előnnyel gazdálkodhatott (48–40).

Az első három negyed a soproniakból vett ki többet, és ezt az egyre magabiztosabban játszó szolnokiak nagyon jól megérezték. Simon Balázs gyors egymásutánban hintett két triplát a játékrész derekán (61–48), eldőlni látszott a meccs, de az SKC hősiesen visszakapaszkodott – Boriszov negyedik, majd Ruják második hármasa után 68–67 volt az állás. Fél perccel a vége előtt az Olaj időt kért.

Visszatérve Warren egy büntetőt kihagyott, egyet bedobott, és a Sopronnak maradt húsz másodperce, hogy a győzelemért támadjon. A triplavariáció nem jött össze, Lóránt blokkolta Thomast, majd a kiharcolt faultból egyet bedobott (70–67). Soproni időkérés következett, majd a hátralévő öt másodpercben Boriszov egy büntetőt bedobott, a másodikat szándékosan kihagyta – de a lepattanó Lóránté lett, nem nyílt újabb dobási lehetőség, 70–68-ra nyert a Szolnok.

A kilencedik Magyar Kupa-döntőjét vívó Szolnoki Olaj 2002, 2007, 2011 és 2012 után ötödször hódította el a serleget – ez az első alkalom, hogy nem saját csarnokában tette meg ezt.

A BRONZMÉRKŐZÉSEN a motiváltabb kecskemétiek végig vezettek, győzelmük a harmadik negyedben futott 11–0-s roham után kezdett körvonalazódni, és a negyedik játékrész elején produkált tízpontos széria (70–47) után vált biztossá.

ZSÍROS TIBOR FÉRFI KOSÁRLABDA MAGYAR KUPA NYOLCAS DÖNTŐ, PÉCS
DÖNTŐ

SZOLNOKI OLAJ KK–SOPRONI KC 70–68 (16–11, 19–14, 13–15, 22–28)
Pécs, 1800
néző. V: Vígh P., Földházi, Kapitány
SZOLNOK: WARREN 15/6, Vojvoda 6, Holiday 13/9, Lóránt 8/3, Báder 4. Csere: SIMON B. 10/6, Keller Á. 8, Milosevics 6, Rakics. Edző: Dragan Alekszics
SOPRON: Thomas 5, Thompson 10/3, Dénes, Barovics 16, BORISZOV 19/12. Csere: RUJÁK 16/6, Tóth G. 2, Trepák, Takács N. Edző: Sabáli Balázs
Az eredmény alakulása. 3. perc: 5–0. 6. p.: 7–4. 13. p.: 22–16. 18. p.: 33–23. 24. p.: 35–35. 27. p.: 38–40. 33. p.: 55–44. 37. p.: 66–58. 60. p.: 68–64
Kipontozódott: –
Mezőnybeli dobószázalék: 27/61 (44%), ill. 23/56 (41%). Hárompontosok dobószázaléka: 8/21 (38%), ill. 7/23 (30%). Büntetők dobószázaléka: 8/14 (57%), ill. 15/21 (71%)
Lepattanók: 40, ill. 32. Támadólepattanók: 11, ill. 6. Legtöbb lepattanó: Lóránt 10, ill. Boriszov 10. Legtöbb gólpassz: Warren 5, ill. Thomas, Ruják 2–2
MESTERMÉRLEG
DRAGAN ALEKSZICS, a Szolnok edzője:
– Először is szeretnék gratulálni a Sopronnak, mert nagyon jól játszott, viszont úgy érzem, mi is megfelelően irányítottuk a mérkőzést, támadásban sok hibát elkövettünk, de a védekezésünk jó volt. Noha sokat hibáztunk, ez tipikus egymeccses kupadöntő volt.
SABÁLI BALÁZS, a Sopron vezetőedzője: – Úgy gondolom, nem okoztunk csalódást a minket elkísérő szurkolóknak, akiknek köszönöm is, hogy ilyen nagy számban itt voltak. Három napon keresztül maximális teljesítményt nyújtott csapatom, csak gratulálni tudok játékosaimnak, hogy ilyen szoros meccseket tudtunk játszani, amiből kétszer győzelemmel is jöttünk ki. A harmadik, egylabdás meccsünket sajnos elveszítettük, de a Szolnok jóval erősebb csapat, mint a miénk.

A 3. HELYÉRT
KTE-DUNA ASZFALT–ATOMERŐMŰ SE 85–63 (21–19, 23–18, 20–10, 21–16)
Pécs, 1200
néző. Vezette: Papp P., Pálla, Pozsonyi
KECSKEMÉT: PONGÓ MARTIN 11, Wittmann 10/6, DJERASZIMOVICS 19/6, KARAHODZICS 18/3, Jovanovics 11. Csere: Bencze Z. 4, Mészáros M. 2, Sztefanovics 3/3, Pongó Máté 2, Hegedűs G. 3, Kuntics 2, Kovács B. Edző: Sztojan Ivkovics
ATOMERŐMŰ: Vaughn 12, McGruder 9/3, KÖRTÉLYESI 11/3, Szabó Zs. 9/3, Tóth Á. 5. Csere: Jones 4, Eilingsfeld 6, Kovács Á. 5, Kerpel-Fronius, Markovics 2. Edző: Dzunics Braniszlav
Az eredmény alakulása. 3. p.: 8–2. 7. p.: 16–15. 12. p.: 27–21. 14. p.: 31–25. 18. p.: 39–33. 22. p.: 48–41. 24. p.: 50–41. 27. p.: 60–44. 32. p.: 70–49. 34. p.: 72–51. 38. p.: 82–61
Kipontozódott: Tóth Á. (36. p.), Eilingsfeld (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Sztojan Ivkovics: – Frissebbek voltunk, zártan védekeztünk, és irányítottuk a játékot. Fontos volt a bronzérem megszerzése, és a srácok jó játékkal meg is szerezték.
Dzunics Braniszlav: – A Kecskemét teljesen megérdemelten nyert, úgy tűnik, mi a harmadik napra elfáradtunk. Elismerésem ellenfelünknek.

A NYOLCAS DÖNTŐ KORÁBBI EREDMÉNYEI

Elődöntő
SZOLNOKI OLAJ KK KTE-DUNA ASZFALT 64–53
(15–16, 22–14, 14–10, 13–13)
SOPRON KC–ATOMERŐMŰ SE 66–63 (11–14, 17–20, 18–15, 20–14)

Negyeddöntő
SZOLNOKI OLAJ KK–FORTRESS JÁSZBERÉNY 88–61
(13–17, 26–11, 29–16, 20–17)
KTE-DUNA ASZFALT–ALBA FEHÉRVÁR 56–51 (21–15, 13–21, 22–15, 25–12)
SOPRON KC–KAPOSVÁRI KK 78–73 (24–20, 17–16, 14–23, 23–14)
ATOMERŐMŰ SE–EGIS KÖRMEND 72–71 (13–22, 15–7, 22–26, 22–16)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik