HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2014.02.06 14:43 Frissítve: 2015.03.22 02:59

Már az MK negyeddöntőjében elbukott a címvédő Alba

A Jászberény–Szolnok mérkőzéssel megkezdődött Pécsen a férfi kosárlabda Magyar Kupa nyolcas döntője. A szolnokiak 27 pontos győzelemmel jutottak a pénteki elődöntőbe, amelyben a címvédő Alba Fehérvárt legyőző Kecskeméttel csapnak össze.

 

A KTE kitette a stoptáblát az Albának (Fotó: MTI)

Három napon belül három győzelem. „Csupán” ennyire van szüksége annak a magyar férfi kosárlabdacsapatnak, amely a Zsíros Tibor tiszteletére elnevezett Magyar Kupa aranyérmére áhítozik. Nos, nyolc csapat nemcsak álmodhat a lehetőségről, hanem meg is kapta, persze nem érdemtelenül, hiszen mind a nyolc kivívta a jogot a szereplésre. Ebben a szezonban mutatkozott be az új szisztéma, mely szerint a bajnokság alapszakaszának első köre után az első hét helyen álló csapat és a Szolnok játszhat a nyolcas döntőben. Ha most húznák meg a vonalat, annyi változás lenne a mezőnyben, hogy nem a pocsék formában lévő Jászberény, hanem a Pécsi VSK-Pannonpower játszhatna Pécsen…

Tehát a Magyar Kupáért nyolc kéz nyúl, de hogy a polip melyik karja éri el a serleget, egyelőre talány. A Szolnoki Olaj a legesélyesebb a kupagyőzelemre, azonban az előző kiírás ezüstérmese a szezonban még nem játszott tétmeccset magyar együttes ellen. Kétségkívül a szolnokiak mellett szól, hogy az övék a legerősebb játékosállomány, valamint az Adria-liga- és EuroChallenge-mérkőzéseknek köszönhetően keményebb ellenfelekkel szemben edződtek, mint a többiek. Ezzel együtt lehetséges, hogy nem lesz képes három nap alatt három meccset nyerni az Olaj, elvégre egy évvel ezelőtt például az Alba Fehérvár győzött a döntőben, és a fehérváriak később a bajnoki címet is elhódították.

A Szolnok az első akadályt mindenesetre magabiztosan vette: a 19 pontos Báder Márton vezérletével fölényes, 88–61-es győzelmet aratott a Jászberény fölött.

A címvédő Alba Fehérvár meglepetésre már a negyeddöntőben búcsúzott, a magyar bajnok a tavaly még másodosztályú Kecskeméttel csapott össze, amely mindenekelőtt a 47–27-re megnyert második félidőnek köszönheti sikerét. A két gárda egyaránt 13/6-os győzelem/vereség mérleggel áll az NB I tabellájának második, illetve harmadik helyén.

A Sopron sokáig vezetett – ha nem is sokkal – a Kaposvár ellen, hogy aztán egy Louis Hinnant-duplával 49–48-nál már a somogyiak legyenek előrébb. Fej-fej mellett haladt a két csapat, 59–59 után azonban egy 8–1-es miniszériával kicsit ellépett a Sopron. A Kaposvár nem szakadt le, ám kicsúszott a kezéből a mérkőzés, és nem is tudta már utolérni a soproniakat: az SKC végül 78–73-ra nyerte meg a találkozót.

A Körmend–Atomerőmű találkozó óriási csatát hozott, a körmendiek jobban kezdtek, de 22–13 után nem sikerült kétszámjegyűre növelni előnyüket. Az ASE felzárkózott, majd fordított (miközben a vasiak támadójátéka teljesen „lenullázódott”), majd ismét a Körmend irányába lengett ki az inga. Az utolsó negyedet 55–50-es körmendi fórról kezdték a csapatok, az utolsó percnek pedig 68–68-ról rugaszkodtak neki. Szabó Zsolt duplájával az Atomerőmű került előnybe, majd Jaytonah Wisseh eladott labdája véget vetett a körmendi reményeknek. A „kötelező” fault után Deonta Vaughn bedobta büntetőit, el-Amin hárompontosa pedig nem osztott, nem szorzott, az Atomerőmű 72–71-re nyert.

MAGYAR KUPA, NYOLCAS DÖNTŐ, PÉCS
Csütörtök, negyeddöntő
SZOLNOKI OLAJ KK–FORTRESS JÁSZBERÉNY 88–61
(13–17, 26–11, 29–16, 20–17)
Pécs, 1000 néző. V: Pálla, Benczur, Boros
SZOLNOK: RAKICS 11/6, Warren 6, HOLIDAY 13/9, Lóránt 7, BÁDER 19/6. Csere: Keller Á. 6, VOJVODA 10/6, Milosevics 4, Simon B. 2, Ivosev 5/3, Tóth Z. 3/3, Csaba 2. Edző: Dragan Alekszics
JÁSZBERÉNY: Savic 2, RAIVIO 20/12, Soós 5/3, Dramicsanyin 11, HORTI 11. Csere: Mladenovics 6/6, Dukics 2, Markovics 2, Szögi 2, Varga I. Edző: Szrdjan Antics
Az eredmény alakulása. 2. perc: 5–1. 5. p.: 5–6. 7. p.: 7–11. 15. p.: 23–20. 17. p.: 28–22. 20. p.: 39–28. 23. p.: 47–28. 30. p.: 68–44. 36. p.: 73–53
MESTERMÉRLEG
Dragan Alekszics:
– Ugyanúgy készültünk fel a meccsre, mint máskor. A második negyedben megtaláltuka ritmust, a végére minden könnyebb lett. Tizenkét játékosom játszott, elégedett vagyok mindannyiukkal.
Szrdjan Antics: – Balszerencsénk volt, hogy éppen a Szolnok ellen játszottuk a negyeddöntőt. Jól kezdtünk, aztán rosszul dobtunk, majd már hiába szereztünk kosarakat lepattanószerzések után is. A Szolnok bizonyította, hogy jobb csapat, mint mi, de elégedett vagyok a játékosaimmal.

KTE-DUNA ASZFALT–ALBA FEHÉRVÁR 56–51 (21–15, 13–21, 22–15, 25–12)
Pécs, 600 néző. V: Vígh P., Papp P., Frányó
KECSKEMÉT: WITTMANN 24/12, Pongó Martin 4, Deraszimovics 10/3, JOVANOVICS 19/12, KARAHODZSICS 2. Csere: Bencze Z. 9, MÉSZÁROS M. 10/3, Pongó Máté, Hegedűs G., Sztefanovics 3, Kovács B., Kuntics. Szakmai igazgató: Sztojan Ivkovics
FEHÉRVÁR: Hobbs 13/9, Tóth P., Olah, TÓTH N. 20, Somogyi 5. Csere: Supola 4, Moore 10, Barone 6, Timkó, Szanati 2, Juhos 2. Edző: Carlos Frade
Az eredmény alakulása. 3. perc: 5–2. 6. p.: 8–4. 8. p.: 10–10. 13. p.: 23–22. 16. p.: 26–26. 18. p.: 31–26. 20. p.: 31–34. 23. p.: 36–41. 24. p.: 42–41. 26. p.: 46–46. 30. p.: 56–51. 36. p.: 73–53
MESTERMÉRLEG
Sztojan Ivkovics:
– Az Alba nagyszerű csapat és kitűnő edzője van. Mi voltunk most a szerencsésebbek, jobban dobtunk, összeszedettebbek voltunk. A kecskeméti Mercedes-akadémiáról kikerült három játékos az Alba ellen ötven percet pályán volt, és dobott 15 pontot, ez a helyes út a magyar kosárlabdának. Több kosárlabdázónk is beinjekciózva játszott, nem tudom egyelőre, a Szolnok ellen pályára léphetnek-e.
Carlos Frade: – Jobban játszott az ellenfél, mint mi, jobban megérdemelték a sikert. A harmadik negyedben tisztább maradt a kecskemétiek feje, és csak a játékra koncentráltak. Nagyrészt a Kecskemét védekezése miatt támadtunk ennyire gyengén. Ez a meccs jó tanulság volt, még keményebben kell készülnünk a további feladatokra. Csapatként mondtunk csődöt, én pedig edzőként nem tudtam megoldani feladatot.

SOPRON KC–KAPOSVÁRI KK 78–73 (24–20, 17–16, 14–23, 23–14)
Pécs, 600
néző. V: Cziffra, Kapitány, Tőzsér
SOPRON: THOMAS 14/3, Thompson 6, Boriszov 10, Dénes 7/3, BAROVICS 16. Csere: Ruják 6/3, TÓTH G. 15/3, Trepák 2, Takács N. 2, Molnár A. Edző: Sabáli Balázs
KAPOSVÁR: Hinnant 12/3, Fodor M. 7, Puljko 6, Hendlein 15, CHISM 29/3. Csere: Horváth M. 2, Benke, Drahos 2, Jancsikin. Edző: Fekete Ádám
Az eredmény alakulása. 3. perc:
6–4. 6. p.: 16–10. 9. p.: 24–16. 12. p.: 26–20. 15. p.: 30–22. 18. p.: 34–30. 24. p.: 46–45. 26. p.: 48–49. 29. p.: 51–57. 32.p.: 59–59. 35. p.: 65–59. 39. p.: 70–68
Kipontozódott:
Puljko (36. p.), Hinnant (38. p.), Drahos (40. p.), Barovics (40. p.)
MESTERMÉRLEG

Sabáli Balázs: –
Jól felkészült a Kaposvár, a négy nappal ezelőtti mérkőzésünkhöz képest egy-két változtatással megleptek minket. A védekezésünk gyengébb volt, mint megszoktuk. Támadólepattanózásban viszont jobbak voltunk, mint általában.
Fekete Ádám:
– Izgalmas mérkőzést játszottunk, a színvonal nem volt túl magas. A döntő szituációkból jobban jött ki a Sopron, és a lepatatnókban nagy volt a különbség az ellenfél javára. Egy-két kulcsjátékosunk nem azt nyújtotta, amit várok tőlük.

ATOMERŐMŰ SE–EGIS KÖRMEND 72–71 (13–22, 15–7, 22–26, 22–16)
Pécs, 700
néző. V: Földházi, Győrffy, Hegedűs
ASE:
VAUGHN 24. McGruder 13/9, Körtélyesi, SZABÓ ZS.  11/9, TÓTH Á. 7. Csere: Jones 6, EILINGSFELD 8, Baki, Markovics, Kovács Á. 3/3, Kerpel-Fronius. Edző: Dzunics Braniszlav
KÖRMEND:
WISSEH 22/6, El-Amin 14/9, FERENCZ 12/6, Farkas A.  5/3, Rakocsevics 16/3. Csere: Kusnyer, Grebenár, Kutasi 2, Sonyák. Edző: Hencsey Tamás
Az eredmény alakulása. 3. perc:
6–4. 6. p.: 8–14. 14. p.: 18–22. 15. p.: 24–24. 20. p.: 28–29. 24. p.: 41–36. 26. p.: 41–41. 27. p.: 41–48. 30. p.: 50–55. 33. p.: 57–54. 35. p.: 59–59. 38. p.: 65–64
MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav:
– A szerencsésebb csapat nyert, nüánszokon múlt, de megdolgoztunk a sikerért. Időnként jól játszottunk, időnként nem, de az akaratunk és a harcosságunk rendben volt. Nagyon kiegyenlített a mezőny, kiélezett mérkőzések lesznek a folytatásban is.
Hencsey Tamás:
– Igazán küzdelmes találkozó volt az első pillanattól az utolsóig. Mindkét csapat sok hibával játszott, a tizenhat eladott labdánk nagyon sok, de a Paks is tizennégyet adott el, nem ez döntött. Egylabdás meccs lett, nem tudtuk megjátszani azt a játékost, akit szerettünk volna a végén.


Péntek, elődöntő
17.30:
Szolnok–Kecskemét 
20.00: Sopron–Atomerőmű SE 
Szombat, helyosztók
18.00:
A 3. helyért 
20.45: Döntő

2019.03.09 22:41:13

Kosárlabda GYŐRI FERENC

NS-VÉLEMÉNY. Minden elemében profi kultúrát honosított meg a klubnál.

2019.02.23 23:03:09

Kosárlabda BOBORY BALÁZS

NS-VÉLEMÉNY. Határai állandó feszegetése felőrölte...

2019.02.17 23:23:41

Kosárlabda BOBORY BALÁZS

NS-VÉLEMÉNY.Egy ilyen győzelem még inkább összekovácsol egy társaságot.

2019.02.11 21:55:33

Kosárlabda S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. A (női) kosárlabda elsődlegesen iskolai sport, minőségi egyetemi kosárlabdázás híján azonban kimarad az a lépcsőfok, amely az átmenetet jelentené az utánpótlásból a profik közé tartóknak.

2019.01.24 00:33:51

Kosárlabda BOBORY BALÁZS

ALAPVONAL. A klubok vagy éppen a játékosok az ilyen esetekben nem mérik fel, hogy a bezárkózással nem építenek és óvnak, hanem rombolnak: tekintélyt, nimbuszt, presztízst, szavahihetőséget.