3x3-as női kosár: nem szereztek kvótát a mieink Hongkongban

Vágólapra másolva!
2024.04.14. 11:21
Szoros meccsen maradtunk alul a kvótáért folyó harcban (Fotó: MKOSZ)
A magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott 21–19-re kikapott Azerbajdzsántól a hongkongi olimpiai selejtezőtorna elődöntőjében, így nem szerzett kvótát, de májusban még javíthat Debrecenben.

A Böröndy Vivien, Mompremier Beatrice, Papp Diána, Szabó Fanni összeállítású csapat a csoportkörben a házigazda hongkongiakat, valamint a lengyeleket is magabiztosan megverte, Egyiptomtól viszont kikapott, ennek ellenére csoportgyőztesként jutott be a legjobb négy közé. A vasárnapi elődöntőben Azerbajdzsán várt Földi Attila kapitány együttesére, míg a másik ágon a hollandok és a lengyelek csapnak össze. A négyesből csak a bajnok szerez kvótát a párizsi játékokra.

A három honosított játékossal kiálló azeriek 3–1-gyel kezdtek, de a mieink „külföldije”, Mompremier versenyben tartotta a csapatot, amely 4–4-nél utolérte riválisát. A túloldalon a hatalmas termetű Mercedes Walker és a mindenhonnan veszélyes Alexandra Mollenhauer remeklésével 11–6 lett az állás, így a legjobbkor jött Böröndy duplája. Szabó távolijával ismét egyenlő lett, sőt, a nemzeti csapatban a héten bemutatkozott Mompremier büntetőjével már a mieink vezettek 12–11-re. Papp ellen fújtak sportszerűtlen hibát, két perccel a vége előtt pedig 15–15 állt az eredményjelzőn, Mollenhauer duplájára Mompremier válaszolt egy egypontossal (16–17). Az utolsó percben Szabóék begyűjtötték a hetedik csapatszemélyit, így az ellenfél már minden hibáért büntetőt dobhatott (16–19), de Papp duplájával (18–19) visszatértek a remények. A hajrában már csak Mompremier dobott egy büntetőt, míg az azerieknél Dina Uljanova kétszer is betalált, így a 21–19-re nyerő azeri csapat jutott be a fináléba.

A három állomásból álló selejtezősorozat második helyszíne a Japánban található Ucunomija lesz május 3-5-én – magyar érdekeltség nélkül –, a harmadik pedig Debrecen május 16-tól 19-ig. Mivel Földi Attila együttese nem járt sikerrel Hongkongban, így a harmadik tornán is részt vehet, ahol már a magyar férfiak is szerepelnek. A debreceni viadalról az első három-három együttes mehet az olimpiára.
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik