Férfi kosár Ek: az Alba Fehérvár bolgár ellenfelével sem bírt el

Vágólapra másolva!
2023.10.25. 19:57
null
A Botevgradot sem tudta legyűrni az Alba (Fotó: FIBA)
Az Alba Fehérvár odahaza 88–78-as vereséget szenvedett a bolgár Botevgradtól a férfi kosárlabda Európa-kupa 2. fordulójának szerdai játéknapján. 

A mérkőzést igen szétszórtan kezdték a hazaiak, így nagyon hamar nyolcpontos hátrányba kerültek. A folytatásban azonban hamar összeszedte magát az Alba és a második negyed elején egy 8–0-s rohanásnak köszönhetően sikeresen fel tudott zárkózni. A nagyszünetig ugyan többször még vezetett is a Fehérvár, de végül kétgólos hátránnyal várhatta a második félidőt.

A fordulást követően azonban ismét nyílni kezdett az olló, a harmadik játékrész végére kilenccel elhúztak a bolgárok, amin még növelni is tudtak , így a fehérvári gárda továbbra sem szerezte meg az első győzelmét a sorozatban.

FÉRFI EURÓPA-KUPA
2. FORDULÓ
, A-CSOPORT
Arconic-Alba Fehérvár–Botevgrad (bolgár) 78–88
(20–28, 26–20, 12–19, 20–21)
Székesfehérvár, 1000 néző. V: Jurcevic (horvát), Parlak (török), Hodzic (bosnyák)
ALBA: CHAMBERS 16, Martin 9/3, Barnett, DICKEY 15, PHILMORE 18/3. Csere: Vojvoda 14/3, Takács Milán 3/3, Kass 3/3, Balogh M. Edző: Alejandro Zubillaga
BALKAN : Harris 9, SOTIROV 19/15, LIPS 15/6, Toppin 11/3, DIMITROV 18. Csere: Gavazov, Grozev 9/3, Gerganov, DIXON 7. Edző: Petar Zlatanovics
Az eredmény alakulása. 3. perc: 4–4. 5. p.: 9–13. 8. p.: 15–21. 12. p.: 23–33. 15. p.: 31–33. 18. p.: 42–42. 22. p.: 48–50. 25. p.: 49–54. 28. p.: 53–62. 32. p.: 62–69. 35. p.: 62–74. 38. p.: 67–76. Kipontozódott: Lips (40. p.), Dickey (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Alejandro Zubillaga: – Nem kell túlságosan szakavatottnak lenni ahhoz a kosárlabdában, hogy valaki lássa a különbséget, amit a huszonkét támadólepattanó jelentett ellenfelünk javára. Ez az európai szereplés előrelépés az előző idényhez képest, sajnos ez meg is látszik, mert lekésünk a labdákról, kevésbé vagyunk agresszívak, mint amit ez a szint megkíván. Ehhez hozzá kell szokni, és gyorsabbnak kell lenni.
Petar Zlatanovics: – Intenzíven és keményen játszottunk, ez fontos része volt a győzelmünknek. Kicsit meg is vagyok lepődve, mert a bajnokságban eddig nem úgy alakultak a dolgaink, ahogy szerettük volna. Tudtam, hogy csapatom képes a győzelemre, de jó volt látni az akaratot. Húsz gólpasszunk volt, viszonylag kevés eladott labdánk, és a jó lepattanózás is hozzásegített a sikerhez.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik