Női kosár: Kovacsevics célja - műlábbal is visszatérni a pályára

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.14. 08:56
A Hat-Agro UNI Győrrel két hónappal ezelőtt autóbalesetet szenvedő kosárlabdázó, Natasa Kovacsevics fél éven belül olyan műlábat szeretne, amellyel ismét képes lesz kosárlabdázni.

„A győri klubom segítségével Budapesten kaptam egy protézist. Ők együtt dolgoznak a híres német céggel, az Otto Bockkal, amely a legjobb művégtagokat gyártja a sportolók számára. Elmegyek hozzájuk, mert a végső célom nem csupán az, hogy járni tudjak, hanem olyan művégtagot szeretnék, amellyel lehetőségem lesz újra kosárlabdázni. Persze az biztos, hogy erre még legalább hat-hét hónapot várnom kell” – idézi a hotsport.rs a szerb játékost.

Mint ismert, Kovacsevicsnek a két hónappal ezelőtti baleset után – amelyben Tapodi Péter klubigazgató és Fűzy Ákos vezetőedző is életét vesztette – térd alatt amputálni kellett az egyik lábát. A játékos azonban hihetetlen lelkierőről tanúbizonyságot téve azóta fél lábbal is kosarazott már, és Facebook-oldalán is több fotót megosztott, bátorságával, elszántságával sok mindenki számára példát mutat.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik