Férfi kosár: a biztonsági cég elnézést kért zászlóügyben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.02.26. 00:41
A múlt heti Szolnoki Olaj KK–Hapoel Holon férfi Eurochallenge kosárlabda-mérkőzés biztosításáért felelős cég hétfői közleményében leszögezte: nem tiltotta meg a magyar zászló bevitelét a szolnoki sportcsarnokba, ugyanakkor a beléptetés során előfordulhattak „valós vagy vélt sérelmeket okozó egyedi félreértések", amelyekért elnézést kér.

A Szolnoki Olaj KK Kft. és a meccsek biztosításáért felelős Védelem Holding Kft. a klub hivatalos honlapján tette közzé közös állásfoglalását. Ebben a két fél fél hangsúlyozta: a Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub napok óta tárgyalásokat folytat a – saját honlapjukon a következő mérkőzések meghatározatlan idejű bojkottját kilátásba helyező – szurkolói csoportok képviselőivel. Utóbbiak közleményben kérték a történtekkel kapcsolatos felelősség tisztázását.

Ennek eleget téve a két társaság hétfői közleményében kijelentette: az összecsapást megelőző napon jogszabályi kötelezettségeinek megfelelően a rendőrséggel és a vendégcsapat biztonsági szolgálatával közös bejáráson tisztázta a teendőket. A találkozó után hozott döntések a megszokottnál „feszesebb" beléptetést írtak elő.

Az állásfoglalás szerint azonban a klub és a vele nyolc éve együttműködő Védelem Holding semmilyen formában sem tiltotta meg a magyar, illetve a székely zászló sportcsarnokba történő behozatalát.

A biztonsági cég ugyanakkor aláhúzta: a beléptetés során előfordulhattak egyedi félreértések, amelyek „valós vagy vélt sérelmeket okozhattak". Ezek esetleges előfordulása miatt a Védelem Holding elnézést kér – olvasható a nyilatkozatban, amelyben a Szolnoki Olaj KK Kft. kijelenti: az ügyet ezzel lezártnak tekinti.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik