Kosár: a szövetség elnöke is felháborodott a magyar zászlók kitiltásán

Vágólapra másolva!
2013.02.21. 16:41
A keddi Szolnoki Olaj–Hapoel Holon EuroChallenge-csoportmérkőzés első negyedében kivonultak a Tiszaligeti Sportcsarnok lelátójáról a szurkolói kemény magot alkotó csoportok az ellen tiltakozva, hogy a bejáratnál a biztonsági szolgálat tagjai elvették tőlük a magyar zászlókat. A lépés ellen a szurkolói csoportok közös közleményben tiltakoztak, Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke is felháborodott a történteken.

A Szolnoki Olaj KK vezetősége elismerte, hogy a rendbontástól és annak következményeitől – pénzbüntetéstől, pályabetiltástól – tartva a korábbinál szigorúbb biztonsági intézkedéseket és szurkolói ellenőrzést vezetett be a mérkőzés előtt (nemcsak zászlókat, semmilyen molinót és drapériát sem engedtek be a csarnokba), amelyről egyeztetett a szurkolói csoportokkal, és a találkozó másnapján a biztonsági kamerák felvételeinek megtekintése mellett elkezdte kivizsgálni az ügyet.

Mindezzel kapcsolatban csütörtökön Szalay Ferenc polgármester, egyben a Magyar Kosárlabdázók Országos szövetségének elnöke, közleményben reagált a történtekre. Szalay többek azt mondta, felháborítónak tartja, hogy egy magyar csapat nemzetközi meccsén bárki megtilthassa a nemzeti színű zászló bevitelét a csarnokba. A polgármester szerint normális és elengedhetetlen a magyar színek jelenléte a lelátón. Szalay, aki az ügyben egyeztetett a klubbal, amely leszögezte, senkit nem utasított a zászlók kitiltására, nem hiszi, hogy bárhol a világon hasonló esetet toleránsan kezelne a közvélemény.

Korábban a szurkolói csoportok közös közleményben adtak hangot felháborodásuknak a történtek kapcsán.

A SZOLNOKI OLAJ KÖZLEMÉNYE

A Szolnoki Olaj KK a közelmúltban megrendezett, negatív nemzetközi visszhangot kiváltó és a sportszerető közönség számára hátrányos szankciókkal járó labdarúgó mérkőzés kedvezőtlen tapasztalatai tükrében fokozott figyelemmel és az érintett szervezetekkel valamint a vendégcsapat biztonsági szolgálatával egyeztetett intézkedésekkel készült a Hapoel Holon elleni EuroChallange találkozóra.

A Klub – amely 50 éves fennállása alatt – elkötelezett híve annak, hogy a rendezvényein politikai -, vallási-, felekezeti hovatartozásra való tekintettel kirekesztő megnyilvánulások ne forduljanak elő.

A Klub a pályán elért eredményeket tartja az egyetlen mértékadó teljesítménynek, s ezen hitvallását elvárja a szurkolóitól, ellenfeleitől, minden kosárlabdát kedvelőtől.

A Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft. vezetősége ezúton kívánja megerősíteni, hogy a csapat mérkőzésein és rendezvényein a jövőben is minden eszközzel fel fog lépni bármilyen megkülönböztető megnyilvánulással szemben.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik