Remek hajrájának köszönhetően továbbra is hibátlan a MiZo-Pécs

Vágólapra másolva!
2008.11.30. 21:17
A Szeviép-Szeged közel állt hozzá, hogy az idei bajnokságban eddig veretlen Mizo-Pécset legyőzze, de végül – bár az utolsó percekig remekül tartotta magát – fordulatos mérkőzésen 83–74-es vereséget szenvedett euroligás ellenfelétől.
A fekete mezes pécsiek a 33. percben még vereségre álltak
A fekete mezes pécsiek a 33. percben még vereségre álltak
Fotó: Segesvári Csaba
A fekete mezes pécsiek a 33. percben még vereségre álltak
A fekete mezes pécsiek a 33. percben még vereségre álltak
A fekete mezes pécsiek a 33. percben még vereségre álltak
Fotó: Segesvári Csaba
A fekete mezes pécsiek a 33. percben még vereségre álltak

A Pécs kapta el jobban a fonalat a legelején, de Fűrész Emőke irányításával a Szeged még idejében felvette a ritmust, és az első negyedben nem engedte elhúzni ellenfelét, melyben Vajda Anna volt az ügyeletes pontgyáros.

A folytatásban ugyancsak fej-fej mellett haladtak a csapatok, a szünet előtt viszont a szegedi közönség nagy örömére a hazaiak Olena Zserzserunova és Desiré Almind vezérletével meglógtak, így a félidőben 45–37-re ők vezettek.

A nagyszünet után kiegyenlített a Pécs, majd ezt követően hol itt, hol ott volt a vezetés, teljesen nyílt volt a mérkőzés.

A záró felvonás 59–58-as vendég előnnyel kezdődött, de a nagyot küzdő szegediek 66–63-ra fordítottak. Itt azonban elfogyott az erejük, és a Pécs – elsősorban Kelly Anne Mazzantének köszönhetően, aki az utolsó öt percben három triplát is elsüllyesztett a hazaiak gyűrűjében – végül a maga javára fordította a találkozót, megőrizve ezzel hibátlan mérlegét.

NŐI KOSÁRLABDA, NBI

9. FORDULÓ
SZEVIÉP-SZEGED–MIZO PÉCS 2010 74–83 (16–17, 29–20, 13–22, 16–24)
Szeged, 800 néző. V: Cziffra, Győrffy, Jakab
SZEGED: NÉMETH B. 14, FÜRÉSZ E. 16/3, ALMIND 12/6, Tomova, ZSERZSERUNOVA 21
Csere: Szakács, Vincze V., Russai 3/3, LACZI 8/3
PÉCS: IVÁNYI 14/3, MAZZANTE 17/15, Somogyi A., VAJDA 22, Graziane 3
Csere: RAKSÁNYI 14, Queenan 10, Mészáros K. 3, TÖRÖK SZ.
Az eredmény alakulása. 4. p.: 1–5. 6. p.: 8–5. 9. p.: 10–13. 13. p.: 24–21. 16. p.: 28–29. 20. p.: 45–35. 23. p.: 45–46. 26. p.: 53–46. 29. p.: 56–59. 32. p.: 62–59. 35. p.: 68–71. 38. p.: 70–78. 39. p.: 74–78
Kipontozódott: Török (36. p.), Zserzserunova (37. p.)

MESTERMÉRLEG
Donkó Orsolya, a Szeged edzője: – Büszke vagyok a csapatomra. Küzdöttünk, hajtottunk utolsó leheletünkig.
Fűzy Ákos, a Pécs edzője: – Őrült menetelés közepette tudtunk győzni. A második félidő feljavuló védekezése hozta meg a sikert.

AZ ÁLLÁS

1. MKB-Euroleasing Sopron99906–5031,000 18
2. MiZo-Pécs1010899–5901,000 20
3. BSE-ESMA972721–5550,889 16
4. Szeviép-Szeged972758–5960,889 16
5. Seat-Foton-Győr1073729–6190,850 17
6. Zala Volán-ZTE945636–6620,722 13
7. Szolnoki NKK1046697–7110,700 14
8. Atomerőmű-KSC1046709–7660,700 14
9. Vasas-Csata936545–6640,667 12
10. BEAC-Újbuda918494–6790,556 10
11. Ceglédi EKK1019553–9600,550 11
12. Savaria BC-Szombathely1010637–9790,500 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik