Allen Iverson a túlóra utolsó pillanatában döntött Portlandben

Vágólapra másolva!
2008.02.05. 07:44
Az NBA, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 94. játéknapján kilenc összecsapást rendeztek, három mérkőzésen a hazai-, hat találkozón a vendégcsapat diadalmaskodott. Utóbbiak közé tartozik a Denver Portland elleni győzelme, amelyen a rendes játékidő kétszáz pontot hozott ugyan, ám döntést nem. Így jöhetett a hosszabbítás, amelyet 5-3-ra nyert meg a Nuggets. Folytatódik a Miami Heat mélyrepülése, a liga leggyengébb mutatójával rendelkező együttese a 37. vereségét szenvedte el, a negyediket megszakítás nélkül. Az Orlando ellen javított az előző játéknapon csúfos zakóba beleszaladó Dallas.
Allen Iverson a hosszabbítás utolsó percében elengedett, győzelmet jelentő kétpontos kosara
Getty Images
Allen Iverson a hosszabbítás utolsó percében elengedett, győzelmet jelentő kétpontos kosara
Allen Iverson a hosszabbítás utolsó percében elengedett, győzelmet jelentő kétpontos kosara
Getty Images
Allen Iverson a hosszabbítás utolsó percében elengedett, győzelmet jelentő kétpontos kosara

Végig fej-fej mellett haladva, kiegyenlített csatát vívott egymással a Portland és a Denver - két negyed is döntetlennel zárult -, majd a rendes játékidő utolsó percében két rontott hazai kísérletet követően Allen Iverson egy hárompontossal a vendégeket jutatta egypontos előnyhöz.

A hazaiak ennek ellenére győzhettek volna, ha két másodperccel a vége előtt Travis Outlaw kihasználja mindkét büntetőjét. De mivel az elsőt elrontotta, így csak egyenlő lett, jöhetett a hosszabbítás.

A túlórában a védekezésre összpontosítottak a felek, 2:21 volt még hátra a hosszabbításból, de 103-103 után megálltak a csapatok a pontgyártással. Így végül Iverson vállalta magára a döntést: a dudaszó pillanatában elengedett kétpontos kísérlete a győzelmet jelentett csapatának. A denveriek klasszisa a rendes játékidő utolsó pillanatában is próbálkozott hasonlóval, de akkor kényszerből, az idő szorításában elengedett hárompontosa még célját tévesztette.

A találkozón 25 pontot szerző Iverson mellett a gárda másik kiválósága, Carmelo Anthony volt a Denver nyerőembere. Utóbbi 28 pontja mellett leszedett tizenöt lepattanót és adott öt gólpasszt.

A mérkőzésen elsősorban lepattanózásban jeleskedtek a felek: a hazaiak 51-ig, a vendégek 53-ig jutottak ebben a mutatóban.

Már az első negyedet követően elszállt a Heat minden reménye Miamiban a Toronto ellen, hiszen a Raptors 33-12-vel nyitott. Innentől kezdve már csak az volt a kérdés: mennyivel veszít az önmagát ismét alulmúló Heat. Végül mínusz 32-nél álltak meg. A győztes csapatban Chris Bosh 24, az olasz légiós, Andrea Bargnani pedig 22 pontot szorgoskodott össze. A hazaiaknál nem lépett parkettre Shaquille O’Neal, míg Dwyane Wade tizenkét ponttal zárt.

Jól kezdett a Philadelphia Atlantában (32-14), de a Hawks felállt és nagy küzdelemben fordítani tudott.

A Dallas 14 ponttal vezetett a félidőben Orlandóban, de a Magic fel tudott zárkózni. A 70 pontot hozó utolsó negyed végén aztán mégis a vendégek örülhettek. Így hiába Hedo Turkoglu kiemelkedő egyéni teljesítménye (12 pont, 12 lepattanó és 13 assziszt), hiába dobtak hatan is tíz pont fölött, kikaptak a hazaiak. A Dallas legjobbja a 28 pontos Josh Howard volt, Dirk Nowitziki húsz pontig és kilenc lepattanóig jutott.

Hiába nyerte a második negyedet tíz ponttal a Knicks New Yorkban, a harmadik felvonás 28-14-vel erőre kapó LA Clippers hozta a találkozót.

Szoros meccsen, hat ponttal nyert a Houston a Minnesota vendégeként, pedig 1:38-cal a vége előtt még 86-85-re a Timberwolves vezetett. A hajrát azonban 7-0-ra nyerték a vendégek, a találkozón 26 pontig jutó Tracy McGrady két-, majd hárompontos kosarat is szerzett ezekben a fontos pillanatokban. A vesztes csapatban Al Jefferson 33 pontot szerzett.

A második és a harmadik negyedben összesen szerzett 19 pontos előny elég volt a Jazz hazai győzelméhez a Hornets ellen. A Utahban Deron Williams 29 pontja mellett kiosztott 11 gólpasszt is.

A Suns Phoenixben csak egy felvonásban, a harmadikban tudott a Bobcats fölé nőni, de az akkori tízpontos különbség elégnek bizonyult a sikerhez. A győztes gárda brazil légiósa, a 30 pontot elkönyvelő Leandro Barbosa nagyon jó százalékkal használta ki lehetőségeit: 6/8 kétpontos-, 5/9 hárompontos mutató, büntetőből pedig 3/3. Ezzel még az egyaránt 24-24 pontig jutó Raja Bell, Amare Stoudemire párost is elhomályosította.

A Bulls három negyedet nyerve, az utolsó felvonásban 35 pontot szerezve győzött idegenben a Seattle ellen.

NBA, ÉSZAK-AMERIKAI KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁG:

ALAPSZAKASZ, 94. JÁTÉKNAP:
Atlanta Hawks - Philadelphia 76ers 96-91
Orlando Magic - Dallas Mavericks 98-107
New York Knicks - Los Angeles Clippers 94-103
Miami Heat - Toronto Raptors 82-114
Minnesota Timberwolves - Houston Rockets 86-92
Utah Jazz - New Orleans Hornets 110-88
Phoenix Suns - Charlotte Bobcats 118-104
Portland Trail Blazers - Denver Nuggets 103-105-h.u.
Seattle Supersonics - Chicago Bulls 108-118
----
ATLANTI CSOPORT
Gy V Relatív Utolsó 10
Boston 36 8 .818 6-4
Toronto 25 21 .543 6-4
New Jersey 20 27 .426 2-8
Philadelphia 18 29 .383 4-6
New York 14 33 .298 3-7

KÖZÉPSŐ CSOPORT
Gy V Relatív Utolsó 10
Detroit 34 13 .723 6-4
Cleveland 26 20 .565 8-2
Indiana 19 29 .396 2-8
Chicago 18 28 .391 4-6
Milwaukee 18 30 .375 3-7

DÉL-KELETI CSOPORT
Gy V Relatív Utolsó 10
Orlando 31 18 .633 8-2
Washington 24 22 .522 4-6
Atlanta 19 24 .442 3-7
Charlotte 18 30 .375 3-7
Miami 9 36 .200 1-9
----
DÉL-NYUGATI CSOPORT
Gy V Relatív Utolsó 10
New Orleans 32 14 .696 8-2
Dallas 31 15 .674 6-4
San Antonio 29 16 .644 5-5
Houston 27 20 .574 7-3
Memphis 13 34 .277 3-7

ÉSZAK-NYUGATI CSOPORT
Gy V Relatív Utolsó 10
Utah 30 18 .625 9-1
Denver 28 18 .609 6-4
Portland 27 19 .587 5-5
Seattle 12 35 .255 3-7
Minnesota 10 36 .217 5-5

CSENDES-ÓCEÁNI CSOPORT
Gy V Relatív Utolsó 10
Phoenix 33 14 .702 7-3
LA Lakers 30 16 .652 5-5
Golden State 29 19 .604 7-3
Sacramento 22 24 .478 7-3
LA Clippers 14 30 .318 3-7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik