Hivatalos edzőmeccs: sima vereséget szenvedett a Sopron Moszkvában

Vágólapra másolva!
2008.01.22. 19:23
Sima, 82-61-es vereséget szenvedett a Sopron a női Euroliga A csoportjában a CSZKA Moszkva ellen. Székely Norbert együttese a tétnélküli találkozón egy pillanatig sem tudta megszorítani a csoportot százszázalékos teljesítménnyel záró riválisát. A magyar bajnok a hatos harmadik helyén zárt – igaz ezt már előzetesen tudni lehetett.
Milovanovic hét ponttal zárt
NS-archív
Milovanovic hét ponttal zárt
Milovanovic hét ponttal zárt
NS-archív
Milovanovic hét ponttal zárt
Ennek a meccsnek bizony semmi értelme nem volt. Az első perctől kezdve az volt az ember érzése, a soproni lányok egész egyszerűen elképzelhetetlennek tartják, hogy megverik a mezőny egyik, ha nem a legjobb csapatát, a CSZKA Moszkvát.

Már a mérkőzés elején állva hagyta a magyar bajnokot orosz riválisa. Stepanova kettesére ugyan még válaszolni tudott Gorbunova, ám ezután egy 14-0-s rohamot prezentáltak a hazaiak - ekkor gyakorlatilag eldőlt a találkozó. Na nem mintha a 14 egység a kosárlabdában ledolgozhatatlan hátrány lenne, de Székely Norbert együttese egész egyszerűen nem akart nyerni.

Az első negyed végén 24-10 állt az eredményjelző táblán, miután a Sopron kiábrándító játékkal, kevés mozgással a legcsekélyebb ellenállást sem tudta kifejteni csoportgyőztes ellenfelével szemben. Pedig a CSZKA sem játszott jól, leginkább egyéni megmozdulásai révén növelte előnyét.

A csapatkapitány, Eördögh Edit és a fiatal center, Horti Dóra nélkül felálló Sopron a második negyedben már nagyon csúnya verésre állt, amikor Hammon duplája után már 21 ponttal vezetett a Moszkva.

Szerencsére a félidőig kissé összeállt a soproniak védekezése: néha már visszaért saját palánkja alá az egész csapat, felállt ellenfél ellen pedig már az oroszok sem voltak mindig eredményesek.

A nagyszünetig legalább faragott valamit hátrányából a Sopron, ám a 44-26-os állásnál így is csak a súlyos vereség elkerülésében reménykedhettünk.

A végül tizenhárom egységgel záró Honti Kata hét dobott pontjával a legeredményesebb vendégkosaras tudott lenni az első félidőben.

A harmadik felvonásban minden ott folytatódott, ahol a másodikban abbamaradt. A tizedik győzelmére hajtó CSZKA szépen, csendben növelte a két csapat közti különbséget, a találkozó egyetlen kérdése csak az volt, hogy megalázó vereséget szenved-e a Sopron?

Talán azt nem szenvedett, de a 82-61-es végeredmény után csak abban reménykedhetünk, legalább edzésnek kiváló volt az orosz túra a Sopron számára.

EUROLIGA, C CSOPORT

10. FORDULÓ
CSKA MOSZKVA - MKB-EUROLEASING SOPRON 82-61 (24-10, 20-16, 26-18, 12-17)
CSKA MOSZKVA: Lawson 15/6, Korstin 8, Arteshina 3/3, Wauters 15, Stepanova 16 Cs.: Hammon 2, Powell 12/12, Sokolovskaya 4, Nikitina 1, Lisina 6
MKB-EUROLEASING SOPRON: Németh 6, Honti 13/3, Gorbunova 9, Károlyi 3, Branzova 11/3 Cs.: Horváth Zs. 5/3, Milovanovic 7/3, Sliskovic 7, Kocsis
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik