Tizennégy ponttal verte a Dombóvár otthon a címvédő Szolnokot

Vágólapra másolva!
2007.10.27. 21:36
A férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakaszának negyedik fordulójában a dombóvár hazai környezetben tizennégy ponttal bizonyult jobbnak a címvédő szolnoki együttesnél, míg Kecskeméten, a házgazda Univer KSE ellen nyertek nyolc ponttal a Soproni sÖrdögök. A ZTE-Körmend összecsapáson egy pont döntött a házigazdák javára, a Kaposvár 21 ponttal verte a vásárhelyieket.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a férfi kosár-bajnokságot?

Szavazatok száma: 41621

Szolnok
41 % (17053)
Körmend
9 % (3917)
Pécs
7 % (2928)
Falco
33 % (13717)
Atomerőmű
3 % (1349)
Albacomp
2 % (1030)
más
4 % (1627)
Kecskeméten a találkozó első negyedét hat, a másodikat négy ponttal nyerték a hazai pályán mindenképpen esélyesebb házigazdák, akik tízpontos előnyük tudatában különösebb izgalom nélkül várhatták a folytatást.

A harmadik negyedben azonban a vendégek összekapták magukat, elsősorban remek védekezésüknek köszönhetően hét pontot le tudtak dolgozni hátrányukból, majd lendületük a záró etapra is kitartott, amelyben tizenegy pontot vertek a hazaiakra, megfordítva így a mérkőzést.

Az Univer két remek sikerrel kezdte a szezont - idegenben verték a Paksot, hazai pályán a Pécset -, de két váratlan vereséggel folytatták bajnoki szereplésüket. Előbb a MAFC otthonában kaptak ki, majd most a soproniak bizonyultak jobbnak náluk.

A sÖrdögök Pécsen vereséggel nyitották a bajnokságot, de a folytatásban otthon a MAFC ellen tudtak nyerni, majd Szolnokon verték a címvédőt, hogy ezúttal Kecskeméten is győzni tudjanak. Egy hete 14, ezúttal 13 pontos hátrányból fordított Meszlényi Róbert gárdája.

Ha finoman akarunk fogalmazni, akkor rossz rajtot vett a címvédő szolnoki együttes Dombóváron, ha a valós képet akarjuk visszaadni a vendégek első negyedben mutatott teljesítményéről, akkor viszont a pocsék jelzőt kell használnunk. A házigazdák 22-8-cal nyitottak ugyanis, amely erősen rányomta a bélyegét a mérkőzés hátralévő részére.

Bár az előző idényben a Szolnok oda-vissza verte a dombóváriakat, ezúttal esélyt sem kapott: a házigazdák a szombathelyi súlyos vereségüket követően egymás után harmadik mérkőzésüket nyerték meg.

A vendégeknél Miroslav Lopatka dupla duplát ért el - 14 pont, 10 lepattanó -, de a találkozón egyébként is a légiósok vitték a prímet mindkét oldalon. Hazai oldalon Mills, English, Sanders és Wiley összesen 58 pontot jegyzett, a vendégeknél a Kelley, Hollins, Jurkunas, Lopatka alkotta négyes 47 pontig jutott.

Pontokban erős volt a Kaposvár-Vásárhely összecsapás, amelynek már az első negyedében 61 pontot láthattak a nézők. A folytatásban sem adták sokkal alább és bár a házigazdák minden negyedet megnyertek, győzelmüket csak a negyedik felvonás 20-8-s részeredményével tudták bebiztosítani. A két nyeretlen együttes párharcéból a kaposváriak kerültek ki győztesen, így ők tudtak elmozdulni a holtpontról.

Zalaegerszegen a hazaiak hétpontos előnyt szereztek az első játékrész végére, de a körmendiek a nagyszünetre négy pontot ledolgoztak hátrányukból, majd a záró rész előtt már a vezetést is átvették.

A négypontos hátrány és a két vesztes negyed ellenére a ZTE hozta az utolsó felvonást, és megnyerte az összecsapást. A Körmend másodszor kapott ki a szezonban, a zalaegerszegiek másodszor győztek.

Székesfehérváron nyert a Pécs, amely az első negyed végére nyolcpontos előnyhöz jutott. Az Albacomp azonban kiváló második negyeddel a nagyszünetre már átvette a vezetést, még ha minimális is volt a fehérváriak előnye. A második félidőben aztán a szerény támadójátékot produkáló hazaiak ellenében a vendégek akarata érvényesült, akiknek jutalma a megérdemelt győzelem lett.

Az Albacomp, amely két győzelemmel kezdte a szezont, egymás után második vereségét húzta be, de hazai pályán először botlottak. A pécsiek két hazai győzelem és egy idegenbeli vereséget követően ezúttal vendégcsapatként nyertek.

NB I, FÉRFIAK, ÉLVONALBELI KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁG, ALAPSZAKASZ, 4. FORDULÓ:

PLANET LEASING-DOMBÓVÁR KC - SZOLNOKI OLAJ KK 76–62 (25–8, 18–16, 14–19, 19–19)
Dombóvár, 1000 néző. V: Forrai, Kapitány, Török
DOMBÓVÁR: MILLS 16/6, ENGLISH 16, Deák A. 9/6, Bódi 2, WILEY 12/6. Cs: Simon N. 2, Molnár 5, SANDERS 14. Edző: Dzunics Braniszlav
SZOLNOK: Kelley 12/3, Cziczás 9/9, Hollins 10, JURKUNAS 11/6, LOPATKA 14. Cs: Molnár A., Harazin 6, Cseh. Edző: Poór Péter
Az eredmény alakulása: 5. p.: 8–3. 15. p.: 35–15. 25. p.: 50–38. 35. p.: 61–51
Kipontozódott: Wiley (39.), Jurkunas (40.)
MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav: Végig vezetve megérdemelten nyertünk a címvédő ellen.
Poór Péter: Az első negyedben nagy előnyt adtunk a dombóvári csapatnak, a második félidőben sikerült felzárkózni, de a fordításhoz ez kevés volt.

UNIVER-KECSKEMÉT - SOPRONI SÖRDÖGÖK 79–87 (19–13, 24–20, 15–22, 21–32)
Kecskemét, 1200 néző, V: Valovics, Szilas, Csősz
UNIVER-KECSKEMÉT: SIGURDARSSON 11/9, BLAIR 24/3, Halmai 5, JEFFERSON 18/3, Fiegi 16. CSERE: Tóth P., Csabay, Szabó Zs. 5/3, Csorvási, Vida. Edző: Zsoldos András
SOPRONI SÖRDÖGÖK: BRADLEY 19/3, Lakatos 2, VIGGIANO 21/6, LESKO 23/3, Frána 5. CSERE: POJBICS 12/6, Vesztergom 2, Boldizsár 3/3, Körtélyesi. Edző: Meszlényi Róbert
Az eredmény alakulása: 9. p.: 17–8. 12. p.: 19–18. 14. p.: 30–18. 17. p.: 39–26. 28. p.: 54–54. 32. p.: 63–57. 38. p.: 70–77. 40. p.: 79–80
Kipontozódott: Jefferson 40. p.
MESTERMÉRLEG
Zsoldos András: Meg kell tanulnunk ezt a játékot. Borzasztóan rutintalanok vagyunk, sorra rossz döntéseket hoztunk a pályán. Ráadásul még fegyelmezetlenül is játszottunk.
Meszlényi Róbert: Az első félidei játékunk alapján nem, de a második játékrészbeli okos játékunk alapján megérdemeltük a győzelmet.

ALBACOMP - PVSK-EXPO CENTER PÉCS 69–80 (15–23, 24–15, 16–24, 14–18)
Székesfehérvár, 2200 néző, V: Földházi, Hegedüs, Király
ALBACOMP: Simon 13, Brown 8, Radovics 11/3, HENDERSON 16/3, BENCZE Z. 19. Csere: Soós, Nuber, Dávid, Hanga 2.
PÉCS: WILLIAMS 17/3, Kutasi 2, Grebenár 4, WITTMANN 18/6, Czigler 4. Csere: Hosszú 6/6, ALEKSZICS 14/6, Tóth N. 7, LAPOV 8.
Az eredmény alakulása: 4. p.: 6–16. 12. p.: 19–25. 18. p.: 33–31. 25. p.: 47–47. 29. p.: 53–60. 32. p.: 59–64. 38. p.: 66–76
Kipontozódott: Alekszics (35. p.)

ZALAKERÁMIA-ZTE KK - LAMI-VÉD KÖRMEND 69–68 (21–14, 15–19, 13–20, 20–15)
Zalaegerszeg, 3200 néző. V: dr. Vígh, Cziffra, Gorka
ZTE KK: MISKOVICS 19/9, Simon 3/3, Kámán 15/3, Hoffmann 4, Garma 10. Cs: WALTERS 12, Gáspár 4, Keresztes 2, Tóth Ádám. Edző: Nikola Lazics
LAMI-VÉD: Dunovics 7/3, Fodor Gergely 3, Ferencz 9/6, VAVRA 10, OCITTI 16/6. Cs: Trummer 14/6, Mihájlovics 9/3. Edző: Zsebe Ferenc
Az eredmény alakulása: 5. p.: 12–3. 15. p.: 24–29. 25. p.: 38–41. 35. p.: 63–60
Kipontozódott: Walters (33. p.), Ocitti (38. p.)
MESTERMÉRLEG
Nikola Lazics: Rosszul játszottunk, de egy kicsit több szerencsénk volt. Bár a mérkőzésre való felkészülés során sok nehézségünk adódott, alaposan ki fogjuk elemezni, hogy miért játszottunk így.
Zsebe Ferenc: Egyáltalán nem volt jobb a Zalaegerszeg, úgy gondolom a hazai pálya érvényesült.

KAPOSVÁRI KK - BODROGI BAU VÁSÁRHELYI KS 107–86 (32–29, 29–25, 26–24, 20–8)
Kaposvár, 700 néző. V: Pálla, Tóth K., Heisig
KAPOSVÁR: DAY 29/18, EDWARDS 16/9, SZŐKE 11, HENDLEIN 29/3, Orosz 4. Cs: Niparavicius 6, Csirke 4, Tömösváry 3, Vojvoda 5/3, Kiss K. Edző: Viktor Bereznoy
VÁSÁRHELY: Drahos 15/9, BROOKS 17/6, Kováts R. 3, FREEMAN 31/3, GÉMES 16/3. Cs: Máté 2, Kukla 2, Crangasu. Edző: Czuprák László
Az eredmény alakulása: 4. p.: 11–4. 8. p.: 26–16. 12. p.: 32–34. 18. p.: 57–50. 22. p.: 70–54. 28. p.: 87–69. 32. p.: 89–80. 38. p.: 102–86
Kipontozódott: Edwards (36.)

AZ ÁLLÁS:
1. Szombathely 3 3 284:237 1.000
2. Pécs 4 3 1 341:302 .875
3. Sopron 4 3 1 351:333 .875
4. Dombóvár 4 3 1 345:332 .875
5. Atomerőmű 3 2 1 233:222 .833
6. Zalaegerszeg 4 2 2 336:325 .750
7. Körmend 4 2 2 337:311 .750
8. Kecskemét 4 2 2 327:333 .750
9. Szolnok 4 2 2 305:311 .750
10. Albacomp 4 2 2 270:278 .750
11. Kaposvár 4 1 3 320:320 .625
12. MAFC 4 1 3 331:358 .625
13. Nyíregyháza 4 1 3 343:385 .625
14. Vásárhely 4 4 338:414 .500
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik