Triplázásra fel: az ETO vagy Ambros Martín varázsa az erősebb?

CS. Z.CS. Z.
Vágólapra másolva!
2018.10.05. 14:17
null
Az eddigi öt négyes döntőből három győri örömünneppel és pezsgőzéssel ért véget a Papp László Budapest Sportarénában (Fotó: Török Attila)
Két kihívó, a CSM Bucuresti és az FTC-Rail Cargo Hungaria csatájával ma kezdetét veszi a küzdelem a női kézilabda Bajnokok Ligája 2018–2019-es szezonjának főtábláján. Sikerül-e a mesterhármas? Ez a szezon nagy kérdése, amelyre válasz csak májusban érkezik, ám az leszögezhető, hogy az elmúlt két évad győztese, a Győri Audi ETO KC most is fő esélyese a sorozatnak. Igaz, ezúttal sem ígérkezik könnyűnek a címvédő útja.

 

Legutóbb több mint két évtizede, 1992 és 1995 között a fénykorát élő Hypo NÖ volt képes rá, hogy sorozatban legalább háromszor hódítsa el a női kézilabdázók legrangosabb női klubkupáját (Bajnokok Ligájának csak az utóbbi két szezonban hívták, az első kettő diadal még a BEK-korszak része). Azóta nyert négy éven belül háromszor a Slagelse (2004, 2005, 2007), kétszer egymás után a Viborg meg persze az ETO is, de a Real Madrid labdarúgóihoz hasonló BL-triplázásra nem volt példa. A legutóbbi hat idényben négyszer nyerő győrieknél most adva van a lehetőség, ám ha ki is emelkedik játékerősségben a kisalföldi csapat és a Vardar Szkopje (az utóbbi öt final four állandó résztvevője) eltűnésével csökkent a nagy riválisok száma, erős túlzás lenne lefutottnak nevezni az idényt.

DANYI: NEM JÖN SENKI MÖRK HELYÉRE
Az FTC pénteken, a Győri ETO szombaton kezdi a BL-csoportkört, amely előtt Elek Gábor és Danyi Gábor is interjút adott a Nemzeti Sportnak. Danyi elárulta, hogy Nora Mörk helyére nem érkezik senki a csapathoz, míg Elek hangsúlyozta, már a csoportkörben „fel kell venni a melósgatyát”. Az interjúkat és a hétvégi meccsek felvezetését itt olvashatja!

Már csak azért is, mert ahogy lenni szokott, Győrben „mindig történik valami”. Az elmúlt esztendőkben többször volt az érezhető a szezonok előtt, hogy az adott játékoskerettel csak kiengedni lehet a kézből a BL-serleget, ám aztán rendre úgy alakult a helyet – leginkább sorozatos súlyos sérülések következtében –, hogy a final four előtt mindig csak egynek tűnt a zöld-fehér csapat. Ezúttal még szinte el sem kezdődött a BL-évad, máris ez az érzés kerülgetheti az embert: előbb jött Yvette Broch váratlan bejelentése, majd Nora Mörk újabb sérülése, és a győri csapat máris elveszített a legerősebb láncszemei közül kettőt. Persze klasszisból koncentráltan így is Győrben van a legtöbb – kapus- és irányítóposzton momentán több is akad –, mégis árnyaltabb a kép. Pláne, hogy ugyan a csapat magja nem változott, edzőjét már nem Ambros Martínnak hívják, hanem Danyi Gábornak, akire – azon felül, hogy szakmailag abszolút rátermettnek tűnik és joggal nyerte el eddigi munkájával sokak szimpátiáját – csak igaz, hogy vezetőedzőként most hétvégén következik a nemzetközi bemutatkozása. Mégis Ambros Martín az, akivel eddig egyedül képes volt BL-t nyerni az ETO, és a spanyol hatása mellett hiánya sem múlik el egyik pillanatról a másikra.

A CSOPORTKÖR NEM OKOZHAT GONDOT

Mindenesetre emberi számítás szerint a csoportkörben sok baja nem lehet a győri csapatnak: a C-CSOPORTBAN a Krim Ljubljana, a Podravka Koprivnica és még a Thüringer HC ellen is elvárható oda-vissza a győzelem. Az első ellenfél a korábban Vácon is megforduló-megbukó tréner, Uros Bregar irányította szlovén bajnok lesz, amelynek aligha a zöld-fehérek ellen kell pontokat gyűjtenie, ám fiataljai révén szeretne meglepetést szerezni a szezonban. Ebben a rutinos szlovén válogatott játékosok– mint Tamara Mavsar vagy Alja Koren – mellett különösen az előző BL-kiírás legjobb fiatal játékosára, Tjasa Stankóra támaszkodhat, de Ljubljanában sokat várnak az új jobbszélsőtől, Szara Risztovszkától is.

TUDNIVALÓK
Lebonyolítás: a női BL kiírása nem változott a legutóbbi szezonhoz képest. A négy négyes csoportból az első három jut tovább, az így állva maradó 12 együttes két hatos csoportban folytatja a küzdelmeket a középdöntőben. Innen nyolc csapat jut tovább a negyeddöntőbe, ahol oda-visszavágós párharcokban találkoznak a felek, és a győztesek bejutnak a budapesti négyes döntőbe (2019. május 11-12.).
Televízió: Sport Tv
Stream: ehfcl.com (a televízió-közvetítések függvényében földrajzi korlátozásokkal)
BAJNOKOK LIGÁJA-ADATBANK ITT!

A Podravkának már a főtábla is nagy ajándék, hiszen a román Craiova ellen hatalmas csatában vívta ki a csoportkörbe jutást a selejtezőben. A horvát együttes edzője Zlatko Saracevic, aki Kaproncán ismerkedik a női kézilabdával, csapata pedig Debrecenből (Karina Jezsikava, fehérorosz balátlövő) és Kecskemétről erősített a BL-re (Jovana Riszovics, szerb kapus).

A győriek legkeményebb ellenfelének a Herbert Müllerrel hetedszer német bajnok Thüringer HC ígérkezik. A THC első számú kapusa, Dinah Eckerle a rivális Bietigheimhez távozott, ám a két német együttes közül így is a bajnoknak lehet jobb esélye a negyeddöntőre. A csapat saját csarnoka helyett ezúttal is Nordhausenben játssza a BL-meccseit.

A CSM ÉS AZ FTC IS AZ ETO ÁGÁN

Izgalmasabbnak ígérkezik a D-CSOPORT, amelynek favoritja a bukaresti CSM, ám remélhetőleg a Ferencváros képes lesz tartani a lépést. Elek Gábor csapata számára kevés nehezebb rajtot lehet elképzelni, mint a romániai kirándulás, hiszen a CSM ellen nem sok sikerélmény érte a Fradit az elmúlt években. Isabelle Gulldén a Bresthez igazolt, Marit Malm Frafjord visszavonult, de a szkopjei mag – Andrea Lekics, Dragana Cvijics, Jovanka Radicsevics, Barbara Lazovic – érkezésével így is bombaerős a CSM, amely ha időben összeáll, az ETO legnagyobb kihívója lehet a BL-trófea felé vezető úton. A taktika ismét svéd kézben van, ám a virtuális pálca ezúttal nem Per Johanssonnál, hanem korábbi segítőjénél, Magnus Karl Johanssonnal kötött ki, aki 2008 és 2011 között dolgozott elődjével a svéd válogatottnál. Érdekes kérdés lesz, hogy a balkáni húzóemberekre épülő csapatra megpróbál-e északi játékstílust húzni a tréner – lásd Ljubomir Vranjes spanyolos körítésből kiinduló veszprémi kísérlete...

A Ferencváros Bukarestben kezdi meg BL-hadjáratát (Fotó: Koncz GyörgY)
A Ferencváros Bukarestben kezdi meg BL-hadjáratát (Fotó: Koncz GyörgY)
FINAL FOUR: KEZDŐDIK A JEGYÉRTÉKESÍTÉS
A csoportkör indulásával megkezdődik a jegyek értékesítése is a final fourra: a belépők pénteken 17:30-tól, azaz a BL-idény rajtjával egy időben válthatóak meg a www.ehfFINAL4.com oldalon. Öt különböző kategóriában lehet jegyet venni, a legolcsóbb 10 ezer, a legdrágább 50 ezer forintba kerül. A belépők érvényesek a 2019. május 11-12-i esemény mindkét napjára. Részletek itt!

Szekeres Klára és Szucsánszki Zita nélkül a Ferencvárosnak nem lesz könnyű felvenni a versenyt a román együttessel, ám a zöld-fehéreknek arra nagy szüksége volna, hogy a Bietigheimet és a Vipers Kristiansandot maguk mögé szorítsák – egyiket a középdöntőben is –, hogy a negyeddöntőben reális esélyekkel vágjanak neki az eddig hiába való final four-ostromnak. Az biztos, hogy ebben Bobana Klikovacra nem számíthatnak, hiszen az új igazolás még jó ideig harcképtelen lesz, és egyelőre Klivinyi Kinga sem tud támadásban társai segítségére lenni. A népligetieké az egyik legfiatalabb keret a BL-ben, 22.7 év az átlagéletkor (összehasonításképp: a CSM-é az egyik legidősebb, 28.9 év), ám az FTC saját nevelésű fiataljai egyre inkább megérnek a nemzetközi megmérettetésekre, és szeptemberben magyar terepen rendkívül magabiztos volt Elek Gábor „majdnembajnok” csapata, minden meccsét legalább kilenc góllal nyerte meg.

A Larvik 13 éven át tartó nagy norvég sorozatát megszakító Vipers Kristiansand visszatérőkkel igyekszik minél jobb eredményt elérni: az edző Ole Gustav Gjekstad három év után vállalt ismét kispadot, míg az irányító Marta Tomac térdsérülése miatt az egész legutóbbi idényt kihagyta. Gjekstad az EHF honlapjának ki is jelentette, hogy be akar jutni a középdöntőbe csapatával, már pedig ehhez –reálisan nézve – az FTC, Bietigheim párosból az egyiket kell „elkapnia”, és a németek a legutóbbi kiírásban oda-vissza megverték a norvégokat... A Vipersből azóta többek között eligazolt Kari Brattset (Győri ETO), Kristine Lunde pedig végleg visszavonult, előbbi pótlására Hanna Yttereng érkezett, aki nemrégiben felbukkant Kisvárdán is.

A sorozatban harmadszor német ezüstérmes Bietigheim a selejtezőben Maura Visser vezetésével fölényesen múlta fel a lengyel Lublint. Érdekesség, hogy egy másik holland, Laura van der Heijden is remekül játszott a kvalifikáció során, a jobbátlövő így a csoportmeccsek során farkasszemet nézhet korábbi csapattársaival.

AMBROS MARTÍN: EGYENES AZ ÚT FINAL FOURRA?

Ha eltekintünk a magyar érdekeltségtől, az A/B-ág abból a szemszögből nézve feltétlenül izgalmasabbnak ígérkezik, hogy kevésbé tűnnek előre leosztva a szerepek, és nehezebb a csapatok között erősorrendet felállítani. Az talán előre kijelenthető, hogy a B-CSOPORTBÓL induló Rosztov-Don a végső győzelemre is esélyes. Az állítás mögött rejlő erős tényező maga Ambros Martín, ám az orosz együttes részéről Polina Kuznyecova és Lois Abbingh szerződtetése is ígéretes húzás. Míg a mérleg másik oldalán a távozó Siraba Dembélé, Alexandrina Barbosa, Katarina Bulatovics trióról annyi talán kijelenthető, hogy távolodóban vannak pályafutásuk csúcsától. Jekatyerina Ilina az egészségi állapota miatt visszavonult a profi sporttól, rá inkább lehetett volna építeni a következő évek csapatát.

„Sok játékos elhagyta a klubot, és az edzői stáb is változott, új csapatot építünk, amihez idő és türelem kell. A játékosaink tisztában vannak a tehetségükkel és a képességükkel, ám a védelmet is erősítenünk kell. Nem csak megállítanunk kell az ellenfelet, hanem labdákat is szerezni és gyors gólokat dobni. Ez a taktika még kihívás a csapatomnak, és idő kell hozzá, hogy jobban megtanulják” – mondta Martín. Nem kérdés tehát, hogy a spanyol edző Rosztovban is elsősorban a jó védekezést tartja elsődlegesnek.

SZURKOLÓK A VILÁG VÉGÉRŐL

Minthogy spanyol és portugál csapat nem jutott fel a főtáblára, az EHF megjegyzi, hogy a Brest lesz a legnyugatibb csapat a mezőnyben. Ez azért is érdekes, mert a csapat szurkolói magukat franciául „a szurkolók a világ végéről” kifejezéssel illetik. Vajon mennyien követik majd a csapatot a „világ másik végére”, Rosztov-na-Donuba?

Az öt éve alapított Köbenhavn (az FCK jogutódja) 2020-ra eljutna a final fourba, ám első céljuk a középdöntő elérése és a nemzetközi tapasztalatszerzés. A dán bajnok öt svéd játékossal a soraiban vág neki a BL-nek, amelyben ellenfele lesz a svéd bajnok, a Sävehof is, ahol viszont csak egy légiós, a kapus Christina Elm szerepel. A két skandináv csapat mellett esélye van a középdöntőre a Brestnek, amely a már említett Gulldén mellett magához csábította Ana Grost is, és mindketten húzóemberei lehetnek az együttesnek.

Talán az A-CSOPORTBAN a legnehezebb jósolni: a Metz erősödött, a Buducsnoszt Podgorica és a Larvik gyengült az elmúlt években. Dragan Adzsics megfiatalított Podgoricájába visszatért Katarina és Andjela Bulatovics, illetve Marina Rajcsics (utóbbi épp a Metztől), ami ismerve a montenegrói szakember harcmodorát, még azt is eredményezheti, hogy végig esélyes marad a final fourra, hiszen amikor említettek legutóbb együtt játszottak Milena Raicseviccsel, 2012-ben, akkor BL-győztes lett a Buducsnoszt. A Larviknak ilyen vérmes reményei nem lehetnek: a nyár óta a csapatot irányító Geir Oustorpnak a bajnoki cím elveszítése után elölről kellett kezdenie az építkezést. A Metz az elmúlt két idényben a negyeddöntőig jutott, ezúttal pedig már a négyes döntő a cél, ehhez segítség, hogy visszatér a kapuba Laura Glauser, aki márciusban lett édesanya, és még ugyan nem százszázalékos, de a szezon második felére az lenne. Az Odense tavasszal megnyerte a dán bajnokságot, így története során először indulhat a Bajnokok Ligájában. Jan Pytlick két éve dolgozik a csapatnál, amely folyamatosan fejlődik, ennek következő lépcsőfoka szerintük a középdöntő lenne, amit kemény védekezéssel terveznek elérni, illetve a kulcsemberek – mint Stine Jörgensen – átlagon felüli teljesítményével.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, 2018–2019
A-CSOPORT: Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), Metz (francia), Odense (dán), Larvik (norvég)
B-CSOPORT: Rosztov-Don (orosz), Köbenhavn (dán), Sävehof (svéd), Brest (francia)
C-CSOPORT: GYŐRI AUDI ETO KC, Thüringer HC (német), Krim Ljubljana (szlovén), Podravka Koprivnica (horvát)
D-CSOPORT: CSM Bucuresti (román), Kristiansand (norvég), FTC-RAIL CARGO HUNGARIA, SG BBM Bietigheim (német)
A csoportmeccseket október 5. és november 18. között rendezik.

CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
D-CSOPORT
Péntek, 17.30:
CSM Bucuresti (román)–FTC-Rail Cargo Hungaria (Tv: Sport1)

C-CSOPORT
Szombat, 19.30:
Győri Audi ETO–Krim Ljubljana (szlovén) (Tv: Sport1)

A CSOPORTOK TELJES MENETRENDJÉT ITT TEKINTHETI MEG!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik