SEHA-liga: a veszprémi fiatalok itthon is legyőzték a Szpartakot

Vágólapra másolva!
2019.11.05. 18:43
A Telekom Veszprém 37–32-re legyőzte a Szpartak Moszkvát a SEHA-liga alapszakaszának 6. fordulójában.
Dejan Manaszkov volt a magyar csapat leggólerősebb játékosa (Fotó: Török Attila) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK
Dejan Manaszkov volt a magyar csapat leggólerősebb játékosa (Fotó: Török Attila) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK

 

A találkozón – csakúgy, mint Oroszországban – ezúttal is a fiatal, U21-es csapat játékosai kaptak szerepet, már csak azért is, mert a bakonyaiak a meccs után, negyed kilenckor magyar bajnokit játszanak a Csurgó ellen. Néhányan azért persze csatlakoztak a felnőttcsapatból, így például Vladimir Cupara kapus, Borut Mackovsek és Dejan Manaszkov is pályára lépett.

A meccset remekül kezdte a Gulyás Péter irányította együttes, amely kilenc perc után már 8–1-re vezetett. Az oroszoknak sikerült közelebb kerülniük a félidőre, a szünetben 17–13 állt az eredményjelzőn.

A második játékrészben tovább őrizte előnyét a Veszprém. A Szpartak nem tudott közelebb zárkózni, végül pedig 37–32-re nyert a magyar bajnok.

A hazaiak legeredményesebb játékosa Manaszkov volt a maga tíz góljával. Ezzel a győzelemmel a Veszprém hat forduló után öt győzelemmel áll a B-csoport élén.

KÉZILABDA
FÉRFI SEHA-LIGA, ALAPSZAKASZ

TELEKOM VESZPRÉM–SZPARTAK MOSZKVA (orosz) 37–32 (17–13)
Veszprém, 1800 néző. V.: Boricsics, Markovics (szerbek)
VESZPRÉM: CUPARA – HORNYÁK B. 6, Ilics Z. 3, Melnicsuk, SZŰCS B. 3, BODOR 5, MANASZKOV 10. Csere: Palasics (kapus), MACKOVSEK 6, Szrnka 1, Szuharjev 3. Edző: Gulyás Péter
MOSZKVA: Nungovics – Fokin 5, Radojevics, Korsunov 3, VINOGRADOV 5, RJABOV 8, JONOV 5 (1). Csere: Nyikulin (kapus), Kovaljov 3, Urbonas 3. Edző: Oleg Kulesov
Kiállítások: 8, ill. 2 perc
Hétméteresek: –, ill. 2/1
Az eredmény alakulása. 5. perc: 2–1. 11. p.: 5–3. 13. p.: 7–4. 17. p.: 7–7. 25. p.: 13–7. 29. p.: 17–11. 35. p.: 21–18. 43. p.: 27–21. 50. p.: 32–24. 58. p.: 36–31
MESTERMÉRLEG
Gulyás Péter: –
Az első félidőben sok indításgólt szereztünk, és Cupara is szenzációsan védett. A nyitott védekezés ellen sok problémánk volt, ezt sokat kell még gyakorolni, de összességében megérdemelt a sikerünk. Remélem, az állva tapsoló nézők felnyitják mindenki szemét, hogy a Veszprém csapatában sok tehetséges magyar fiú játszik.
Oleg Kulesov: – A Veszprém nagyon gyorsan és jól játszott, megérdemelten szerezte meg a győzelmet. A mi csapatunk is fiatal, motivált, szeretnének fejlődni, amire jó lehetőséget kínált ez a meccs.

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. TELEKOM VESZPRÉM 6 5 1 183–159 +24 15
2. Eurofarm Rabotnik (északmacedón) 5 3 2 137–129 +8 9
3. PPD Zagreb (horvát) 4 3 1 110–109 +1 9
4. Meskov Breszt (fehérorosz) 5 2 3 149–141 +8 6
5. Szpartak Moszkva (orosz) 5 1 4 144–164 –20 3
6. Metaloplasztika Sabac (szerb) 5 1 4 138–159 –21 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik