SEHA-liga: hullámvasút – a veszprémi fiatalok győztek Moszkvában

Vágólapra másolva!
2019.09.24. 20:12
null
A Veszprém U21-es csapata győzni tudott Moszkvában (Fotó: Facebook/veszpremhandballteam)
A férfi kézilabda SEHA-liga 2. fordulójában a Telekom Veszprém idegenben 26–23-ra legyőzte a Szpartak Moszkvát. A magyar csapat ezzel a harmadik meccsét is megnyerte, az orosz gárda a harmadikat is elbukta.

 

A veszprémiek első csapatából csupán Székely Márton és Borut Mackovsek utazott el a moszkvai összecsapásra, annak érdekében, hogy az U21-es együttes fiataljai több játéklehetőséget kapjanak.

A kezdés pedig elsöprő volt, Székely bravúrok sorát mutatta be, az együttes pedig szórta a gólokat így gyorsan ellépett 6–1-re, majd többször volt közte hat is, de egy 5–1-es moszkvai periódus után időt kellett kérnie Gulyás Péternek (9–11). Ennek ellenére hamarosan már a házigazda vezetett (12–11), de a szünetre így döntetlennel vonulhattak a felek (14–14).

A fordulást követően megint a mieink kerültek fölénybe, a házigazdák 14 perc alatt csak háromszor voltak eredményesek (17–21). A közte négy még egy darabig megmaradt (19–23), de innen újra egyenlíteni tudtak az oroszok, hat perccel a vége előtt 23–23 volt az állás.

A végjátékban viszont a házigazda nem tudott már újabb gólt szerezni, így a fiatal magyar csapat nyerni tudott Moszkvában (23–26).

KÉZILABDA
FÉRFI SEHA-LIGA,ALAPSZAKASZ
B-CSOPORT
SZPARTAK MOSZKVA (orosz)–TELEKOM VESZPRÉM 23–26
(14–14)
Moszkva, 500 néző. V: Nabukov, Kulik (fehéroroszok)
SZPARTAK: Nyikulin - Kovaljov 2, CAHARIASZ 5, Korsunov, Aflitulin, Vinogradov 2 (1), Szkopincev. Csere: Nungovics (kapus), RJABOV 6, Selesztjukov 3, Szavcsenko, Szamarszkij, Radojevics, Fokin 3, Gyereveny 2, Krivics. Edző: Igor Levsin
VESZPRÉM: SZÉKELY M. – Hornyák B. 2 (1), ILICS Z. 7, Melnyicsuk 1, SZŰCS B. 3, MACKOVSEK 6, Sisa 2. Csere: Bodor 3, Szrnka, Szuharev 2. Megbízott edző: Gulyás Péter
Az eredmény alakulása. 7. perc: 1–6. 16. p.: 6–10. 20. p.: 9–11. 24. p.: 12–11. 35. p.: 15–17. 40. p.: 17–19. 45. p.: 17–21. 53. p.: 22–23
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Igor Levsin: –
Nem kezdtük jól a találkozót, ám nagyot harcoltunk és sikerült egyenlítenünk, sőt a vezetést is átvettük. A fiatalok a jövőjükért is kézilabdáztak ellenfelünknél. Csalódottak vagyunk az eredmény miatt, azt gondoltuk, sikerül nyernünk.
Gulyás Péter: – Nagyon boldogok vagyunk Momir Iliccsel, hogy visszatérhettünk a SEHA-ligába. Büszkék vagyunk a játékosainkra, akik hatalmasat küzdöttek, a jövőjükért is, és megmutatták mindenük megvan ahhoz, hogy kitűnő játékos váljon belőlük. A védelmünk remek volt, Székely Márton sokat segített védéseivel.

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. TELEKOM VESZPRÉM 3 3 90–78 +12 9
2. Eurofarm Rabotnik (északmacedón) 2 2 66–50 +16 6
3. Meskov Breszt (fehérorosz) 2 1 1 62–52 +10 3
4. PPD Zagreb (horvát) 2 1 1 56–61 –5 3
5. Metaloplasztika Sabac (szerb) 2 2 46–60 –14 0
6. Szpartak Moszkva (orosz) 3 3 76–95 –19 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik