SEHA-liga: a Veszprém a tabella 3. helyezettjét is lelépte

Vágólapra másolva!
2016.02.29. 18:56
null
Renato Sulic négy góllal járult hozzá a Zagreb legyőzéséhez (Fotó: Hegedüs Gábor, archív)
A férfi kézilabda SEHA-liga hétfői játéknapján a listavezető MVM Veszprém hazai pályán tizenegy góllal, 38–27-re legyőzte a tabella harmadik helyén álló horvát PPD Zagrebet, ezzel három pont előnyre tett szert a második Vardar Szkopje előtt. A magyar csapat legeredményesebb játékosának a hét gólt szerző Cristian Ugalde bizonyult.

 

A Bajnokok Ligájában a Flensburg vendégeként bravúros győzelmet arató Veszprémre hétfőn újabb feladat várt, a SEHA-ligában a tabella harmadik helyén álló PPD Zagrebet fogadta. A horvát csapat azonban nem tudta megnehezíteni a magyar bajnoki címvédő dolgát, a házigazda takaréklángon égve is meggyőző különbséggel nyert.

A mérkőzés egyperces gyászszünettel kezdődött, a csapatok és a szurkolók a közúti balesetben elhunyt debreceni kézilabda-szurkolókról emlékeztek meg, akik Békéscsabáról hazafelé tartva frontálisan ütköztek egy kamionnal.

„Részvétünk Debrecen! Nyugodjatok békében” – áll a transzparensen (Fotó: Facebook/Veszprém KC)
„Részvétünk Debrecen! Nyugodjatok békében” – áll a transzparensen (Fotó: Facebook/Veszprém KC)

A Veszprém az első félidőben fokozatosan növelte előnyét, a nagy kedvvel játszó Lékai Máté vezérletével alig több mint húsz perc után már öttel (12–7) vezetett, és Iváncsik Gergő találata után hatgólos előnnyel (18–12) vonulhatott pihenőre.

A fordulás után a vendégek megráncigálták az oroszlán bajszát, 5–1-es rohanással kezdték a második játékrészt, és a kilenc gólt dobó Domagoj Pavlovic remeklésének is köszönhetően feljöttek két gólra (19–17).

A Veszprém ekkor ritmust váltott, és öt perc alatt ismét hatgólos különbséget (26–20) alakított ki. A hajrában aztán fölényessé vált a magyar csapat sikere, a 11 gólos diadalból (36–25) Cristian Ugalde hét, míg Lékai Máté hat találattal vette ki a részét.

Az alapszakasz-elsőségre hajtó veszprémiekre a jövő héten három SEHA-liga-meccs vár rá, előtte azonban még a Wisla Plockkal is megmérkőznek a BL-ben.

FÉRFI KÉZILABDA SEHA-LIGA
MVM VESZPRÉM–PPD ZAGREB (horvát) 38–27 (18–12)
Veszprém, 4500
néző. V: Brunovsky, Canda (szlovákok)
VESZPRÉM:
MIKLER – Marguc 4 (3), Sliskovic 2, Nilsson 2, Pálmarsson 2, Ilics 4, Iváncsik G. 3. Csere: Schuch, UGALDE 7, C. Rodríguez 1, Varjú, TERZIC 3, SULIC 4, LÉKAI 6. Edző: Xavier Sabaté
ZAGREB: Ivic – Turcic, SEBETIC 5 (1), Sabljic 1, Vrdoljak 1, Sprem 3 (1), PAVLOVIC 9. Csere: Panjan, Jovic (kapusok), Mihic 1, Vujic 4, Vusic 1, Rakovic, Medic 2, Markoski, Vukic. Edző: Veszelin Vujovics
Az eredmény alakulása: 7. p.: 3–2, 11. p.: 6–3, 25. p.: 16–10, 35. p.: 19–17, 47. p.: 28–21
Kiállítások:
8, ill. 4 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Xavier Sabaté: – Ez a különbség nagyobb, mint ami a két csapat között valóban van. Fiatalokkal felálló ellenfelünk a második félidő derekán elfáradt, de ez várható volt. Mi 48 órán belül két nehéz meccset nyertünk meg, játékosaink kiváló teljesítményt nyújtottak.
Veszelin Vujovics: – Az első csapatunk több mint fele hiányzott. A Kiel ellen játszunk csütörtökön a Bajnokok Ligájában, gondoltam, pihenőt adok legjobb játékosaimnak. Próbáltuk így is a legjobbat nyújtani, de a Veszprém ellen nem volt elég.

A SEHA-LIGA ÁLLÁSA
1. VESZPRÉM 15 14 1 535–340 +195 43
2. Vardar Szkopje (macedón) 16 13 1 2 541–431 +110 40
3. PPD Zagreb (horvát) 16 12 4 498–401 +97 36
4. Meskov Breszt (fehérorosz) 16 12 4 513–421 +92 36
5. Tatran Presov (szlovák) 17 9 1 7 521–466 +55 28
6. Nexe Nasice (horvát) 17 7 1 9 467–482 –15 22
7. Vojvodina (szerb) 17 4 3 10 443–530 –87 15
8. Borac Banja Luka (bosnyák) 18 3 2 13 461–577 –116 11
9. Szpartak Vojput (szerb) 18 3 1 14 461–583 –122 10
10. Maksz Strumica (macedón) 16 2 14 346–555 –209 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik