Ők 18-an: akikért érdemes Újvidék felé venni az irányt - a magyar válogatott

CSERHÁTI ZOLTÁNCSERHÁTI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2012.01.14. 09:55
null
Vége a felkészülési meccseknek – jövő héten élesben kell bizonyítani (Fotó: Imago)
Címkék
Holnap kezdetét veszi a 10. férfi kézilabda Európa-bajnokság Szerbiában. Felvezető sorozatunk zárásaként a többség által minden bizonnyal jól ismert magyar válogatott tagjait vesszük számba: ők azok, akikért az elkövetkező napokban – nem túlzás – szurkolók ezrei veszik az irányt Újvidék felé, hogy szorítsanak a srácoknak a rendkívül keménynek ígérkező csoportmérkőzések alatt. S remélhetőleg azt követően is.

A magyar válogatott közvetlen Eb-felkészülését több olyan játékos is segítette az elmúlt hetekben – gondoljunk csak a győzelemmel záruló szlovákiai Karácsony-kupára utazó keretre –, akik már január elejére kirostálódtak. Mocsai Lajos szövetségi kapitány azt már a felkészülés elején leszögezte – s ezt a szövetség jóvá is hagyta –: annak ellenére 18 játékost visz a kontinensviadalra, hogy a csoportmérkőzések során csupán 16-an léphetnek pályára. E ponton érdemes tisztázni, hogy amennyiben a szakvezetés az első, oroszok elleni találkozóra nem nevez be 16 embert, úgy a következő két mérkőzés előtt még kiegészítheti a létszámot 16-osra, azaz maradhat némi mód taktikázásra a folytatásban. A csoportkör zárását követően további két játékos cseréjére nyílik lehetőség.

Mint a kapitány a hét közben jelezte, egyelőre még nem hozott döntést az első meccsre nevezendő játékosokról, s a gondolkodást alighanem nehezítheti Zubai Szabolcs e heti megbetegedése is.

Amint arról beszámoltunk, a szűkítés utolsó „áldozata” Katzirz Dávid volt, míg szintén az utolsó héten esett ki sérülés miatt Lékai Máté, akit formája és a benne rejlő potenciál miatt amúgy biztos utazónak tekinthettünk volna. A tavalyi vb-kerethez képest rajtuk kívül hiányzik Törő Szabolcs (sérülés), Gál Gyula és Gulyás Péter, illetve az akkor beugróként a csapaton veterán kora ellenére sokat segítő Pérez Carlos, akinek a pihenése a szezon jelen szakaszában alighanem általános magyar kézilabdaérdek.

A hiányzók ellenére a magyar csapat kerete egységesnek tűnik, benne a becsvágyó fiatalok és a megfelelő rutinnal felvértezett tapasztaltabb játékosok jó elegyet alkotnak. A szövetség ezt is figyelembe véve határozhatta meg célkitűzésként az első nyolc hely valamelyikét, aminek sarokköve kétségkívül az orosz, francia, spanyol trióval közös csoportból való továbbjutás lehet.

Amint azt a csapatkapitányi karszalagot megöröklő Ilyés Ferenc leszögezte: „egységes a csapatunk, nem adjuk fel, nagyon tudunk küzdeni, mindenekelőtt ez az erősségünk. Olyan játékosok alkotják a keretet, akik szívüket-lelküket kiviszik és ki is teszik a pályára, különben utána rossz érzés marad bennünk.” Ennek fényében pedig elmondhatjuk: ennek a válogatottnak nincs nagy hiányzója, hiszen a csapat így komplett, egész. Egyet azonban ne feledjünk: a legfontosabb, hogy az áprilisi olimpiai selejtezőre is feltétlenül ilyen legyen – az előttünk álló Eb csakis ezt a célt szolgálhatja.

Cikkünk folytatásában a posztokat négy csoportra bontva vesszük számba erősségeinket és gyengeségeinket, abban bízva, az Eb után elsősorban az előbbieket domboríthatjuk majd jobban ki!

KAPUSOK

SZAVAZÁS

Hogyan szerepel a magyar férfi kézilabda-válogatott az Eb-n?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A tavalyi világbajnokságon Fazekas Nándor és Mikler Roland személyében két hálóőr volt a keretben, ez a kör most Tatai Péterrel bővült, azaz látszik, hogy a poszt fiatalításon esik át. Mikler és Tatai is rengeteget fejlődött, amióta a Szegedben játszik, ebben a szezonban pedig szinte kivétel nélkül kitűnő teljesítménnyel járultak hozzá a Pick emlékezetes győzelmeihez. Ami örömteli, hogy úgy tűnik: mindkét szegedire pozitívan hat a rivalizálás, s ahelyett, hogy felemésztenék erőiket, fokról fokra – gyakran egymás biztatásával – előre tudnak lépni.


Mivel Fazekas a szezon első felét kihagyta sérülés miatt, így a formája a sorozatos terhelés miatt egy ilyen nagy világesemény előtt óhatatlanul kérdéses, ezért fontos lehet, hogy két, a sikerre nagyon éhes fiatal is ott van a névsorban, s az Eb-n bizonyíthatják: megértek a felnőttkor nagy kihívásaira.

SZÉLSŐK

Kétségtelen, hogy a magyar válogatott nagyon erős, minőségi színvonalat képvisel a szélső pozíciókban, az is kétségtelen azonban, hogy a kezdőembernek számító Iváncsik Gergő és Tamás egyaránt volt már jobb formában. Az elmúlt három tornán a bal szélen Iváncsik Gergő társának számító Törő Szabolcs a térdműtétje után csak februárban térhet vissza, így a válogatott tagságot ismét kiharcoló másik szegedi, Vadkerti Attila kap esélyt a bizonyításra.

A jobbszélről hiányzik majd Gulyás Péter, aki maga mondta le a kontinensviadalt, mondván, nincs olyan formában, amilyent elvár magától, ezért a következő hónapokat a megújulásra szánja. Így ezen a poszton a szélvészgyors Iváncsik Tamás mellett Harsányi Gergely juthat szerephez, aki a tehermentesítés mellett stabilabb védekezésével és jó büntetődobásaival erősítheti a pozícióját.

BEÁLLÓSOK, VÉDŐK


A hatos vonalán Zubai Szabolcs képviseli az állandóságot: rá is igaz, ami fiatal kapusainkra, azaz hogy Szegeden sokat fejlődött, fizikailag és helyzetkihasználásban is sokat lépett előre, így támadásban egyértelműen az első számú fegyverünk lehet a falban.

A válogatottba először még a Constantából bekerülő Schuch Timuzsin immár sorozatban a harmadik nagy tornájára készül, amióta gyakorlatilag kiszorította Herbert Gábort, s ezúttal is fontos szerepet tölthet be a Veszprém erős embere. Erőszakos, ugyanakkor tiszta védekezése a hármas poszton meghatározó tényező lehet abban, mire megy a csapat a „nagyvadak” ellen.

A 36 éves Gál Gyula a svédországi vb óta kikopott a válogatottból, a helyét gyakorlatilag Szöllősi Szabolcs vette át, akinek neve alighanem a legnagyobb meglepetés a keretben. A Csurgó 194 cm/101 kg-os paraméterekkel rendelkező beállósánál csak Ancsin Gábor fiatalabb a keretben, s minden bizonnyal egy álom beteljesüléseként élné meg, ha január 28-ra eső születésnapját Belgrádban ünnepelhetné meg. Sok lehetőségre mindenesetre még nem számíthat, ennek ellenére a bizalom adottnak tűnik az irányába.

ÁTLÖVŐK, IRÁNYÍTÓK

 

Ilyésre kulcsszerep vár támadásban is
Ilyésre kulcsszerep vár támadásban is

Császár Gábor és Ilyés Ferenc helye egyértelműnek tűnik a kezdőcsapatban támadás esetén (utóbbinak védekezésben is), ám a magyar válogatott egyik legfontosabb feladata lesz – s ez alighanem az eredményességen is tükröződik majd –, hogy megfelelően tehermentesítse, bizonyos esetekben helyettesítse a kulcsjátékosokat. Putics Barna góljaira nagy szükség lehet, már csak azért is, mert ilyenkor gördülékenyebben megoldható a cseréje védekezésre. A Gummersbach légiósa mellett még Nagy Kornél jöhet számításba ballövőként, ő a Dunkerque-ben itthonról nem igazán volt szem előtt, de jó hírek érkeztek a formája felől.

Irányítóként Császár alternatívájaként mégsem az amúgy ezen a poszton is számításba vett Nagy lehet az első számú opció, hanem Mocsai Tamás, akit higgadtsága és passzjátéka is alkalmassá tesz a feladatra, valamint mellette szól, hogy védekezésre nem kell külön cserélni, ami – mármint a támadásból védekezésre való zökkenőmentes visszarendeződés – az élmezőny esetében már alapvető jellemzőnek számít.

Az amúgy sokszor „lyukas” posztnak számító jobbátlövőben a válogatottunkban már-már „túlkínálat” látszik: Mocsai mellett Ancsin Gábor, Krivokapics Milorad, Laluska Balázs, sőt akár Harsányi is bevethető balkezes átlövőként. Közülük Laluskára alighanem csak védekezésben hárulnak majd jelentős feladatok, a többiek közül azonban remélhetőleg minden meccsen lesz legalább egy, akinek nagyon „sül” a keze.

A MAGYAR VÁLOGATOTT EB-KERETE
Mez
-szám
Név Születési idő Magasság/
súly
Klub Vál. meccs
/gól
1 TATAI Péter 1983.06.23 196/90 Pick-Szeged 51/–
12 FAZEKAS Nándor 1976.10.16 192/90 MKB Veszprém 195/1
16 MIKLER Roland 1984.09.20 190/92 Pick-Szeged 82/0
3 ILYÉS Ferenc 1981.12.20 197/97 MKB Veszprém 162/442
4 SZÖLLŐSI Szabolcs 1989.01.28 194/101 Csurgói KK 8/14
5 CSÁSZÁR Gábor 1984.06.12 186/86 MKB Veszprém 147/450
6 MOCSAI Tamás 1978.12.09 196/96 Flensburg / német 138/339
8 IVÁNCSIK Gergő 1981.11.30 190/88 MKB Veszprém 194/532
9 IVÁNCSIK Tamás 1983.04.03 180/75 MKB Veszprém 107/245
10 HARSÁNYI Gergely 1981.05.03 191/87 Tatabánya 105/169
11 PUTICS Barna 1984.08.18 200/100 Gummersbach / német 41/115
13 KRIVOKAPICS Milorad 1980.07.30 190/107 Cimos Koper / szlovén 14/45
17 LALUSKA Balázs 1981.06.20 202/100 MKB Veszprém 127/200
18 NAGY Kornél 1986.11.21 192/93 Dunkerque / francia 71/100
24 VADKERTI Attila 1982.02.22 182/88 Pick-Szeged 57/83
25 ZUBAI Szabolcs 1984.03.31 191/86 Pick-Szeged 118/175
28 SCHUCH Timuzsin 1985.06.05 197/106 MKB Veszprém 57/47
33 ANCSIN Gábor 1990.11.27 200/102 Pick-Szeged 14/36

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik