Női kézi-vb: Három-négy edzés hiányzott – Siti Bea

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.12.10. 06:57
null
Túlzottan nagy teher volt az olimpiai kvalifikációval kapcsolatos elvárás, ezt nem tudták jól kezelni (Fotó: Kovács Anikó)
Siti Beáta másodedző szerint három-négy edzés hiányzott ahhoz, hogy a magyar női kézilabda-válogatott megfelelő ritmusban tudjon játszani a Japánban zajló olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, amelyen 14. helyezettként zárt.

A magyar csapat előbb Szöulban részt vett egy felkészülési tornán, majd a világbajnokság csoportkörében legyőzte Kazahsztánt és Szenegált, viszont kikapott Spanyolországtól, Montenegrótól és Romániától, így nem jutott a középdöntőbe. Az alsóházi rájátszásban az Argentína elleni sikert a Franciaországgal szembeni vereség követte, így a válogatott a tervezettnél hamarabb, már kedden hazaindult Magyarországra.

Siti Beáta elmondta, nehezebb volt a felkészülésük, mert az időeltolódás miatt minél előbb ki akartak utazni Ázsiába, ám az átállás miatt kevesebb kézilabdás edzést tudtak tartani. Értékelése szerint ennek a három-négy gyakorlásnak a hiánya a játékuk ritmusán látható is volt a mérkőzéseken. Hozzátette, hogy amikor Európában rendezik a téli világversenyt, az ottani felkészülési torna sokkal ideálisabb elegye az edzésnek és a versenyhelyzet gyakorlásának.

Klubszinten naponta, hetente gyakorolnak egy játékrendszert, de Kim Rasmussen fejében van egy másik játékrendszer, és nem biztos, hogy ez utóbbi úgy visszajön a mérkőzéseken előforduló stresszhelyzetben, ahogyan kellene, mivel nem volt elég gyakorlásunk és elég meccshelyzetünk” – nyilatkozta a szövetségi kapitány segítője.

Siti úgy fogalmazott, hogy a rendszert az emberek működtetik azzal, amit meg tudnak valósítani, de nem biztos, hogy a dán edző által alkalmazott játékrendszer megfelelően be tudott épülni erre a világversenyre.

Hangsúlyozta, a tapasztalt játékosok és a szakmai stáb tagjai is maximálisan támogatták a tehetséges fiatalokat abban, hogy lelkileg erősek maradjanak, de a rutinosabb kézilabdázók is nehéz élethelyzetbe kerültek, hiszen komoly harcot kellett vívniuk magukkal, hogy javuljon a teljesítményük.

Mi abban tudunk segíteni, hogy megpróbáljuk egyszerűsíteni a játékot, és támogatjuk őket"–magyarázta.

A magyar válogatott Takamado Hiszako japán hercegnővel és Hasszan Musztafa IHF-elnökkel (Fotó: Kovács Anikó)
A magyar válogatott Takamado Hiszako japán hercegnővel és Hasszan Musztafa IHF-elnökkel (Fotó: Kovács Anikó)

A világbajnokság előtt a szakmabeliek többsége kimondottan jó szereplést várt a csapattól, a szövetségi kapitány is optimistán nyilatkozott, a játékosok pedig az elődöntőbe jutást sem tartották lehetetlennek. Ezt számos pozitív körülmény, illetve a tavalyi Európa-bajnokságon mutatott jó játék is erősítette. A magyar szövetség elvárása a legjobb hét közé kerülés, vagyis az olimpiai selejtezőtornára jutás volt.

A korábbi 135-szörös válogatott Siti rávilágított, hogy a kötelező feladatok mindig nehezebben teljesíthetők, ilyenkor nagyobb teher van az emberen. Utólag úgy tűnik számára, hogy túlzottan nagy teher volt a kvalifikációval kapcsolatos elvárás, ezt nem tudták jól kezelni, pedig mindegyiküknek az olimpiára jutás az álma.

Lehet, ha egy kicsit kevesebbszer hangzik el, vagy nem ez kerül a fókuszba, akkor másként történik, de feltételes mód nem létezik ebben a formában” – vélekedett.

A legutóbbi Európa-bajnokságon hetedik helyezett magyar csapat akkor jut ki a márciusi olimpiai selejtezőre, ha a tavalyi kontinenstorna 2-6. helyezettjei, vagyis Oroszország, Hollandia, Norvégia, Svédország és Románia közül legalább négy válogatott kivívja az olimpiai szereplés, illetve a selejtezőn való részvétel jogát a világbajnokságon. Az Európa-bajnokságról az a két legjobb csapat szerez részvételi jogot a selejtezőre, amelyek nem vívják ki az olimpián vagy a kvalifikációs tornán való szereplés jogát a mostani vb-n.

Siti Beáta szerint a vártnál rosszabb szereplés ellenére mindenki tanulhat ebből a világbajnokságból, ha jól dolgozza fel. Mint kifejtette, számos játékhelyzettel találkoztak a játékosok, és tapasztalhatták: létkérdés, hogyan kezelik a sikert és a kudarcot.

A válogatottban egy ilyen világversenyen szinte a legfontosabb dolog, hogy nincs idő rágódni a történteken. Nemcsak egyik napról a másikra, hanem a pályán, a hatvan perc alatt is. Látom a fiatalokon, hogy egy kimaradt lövést követően még a következő védekezés során is azzal foglalkoznak, miért hibáztak, de erre nincs idő – nyilatkozta az egykori világklasszis irányító.

A MAGYAR VÁLOGATOTT VB-MÉRKŐZÉSEI
CSOPORTKÖR
Nov. 30. (szombat): Magyarország–Kazahsztán 39–15
Dec. 1. (vasárnap): Spanyolország–Magyarország 29–25
Dec. 3. (kedd): Magyarország–Montenegró 24–25
Dec. 4. (szerda): Magyarország–Szenegál 30–20
Dec 6. (péntek): Románia–Magyarország 28–27
ELNÖK-KUPA (a 13–16. helyért)
Dec. 8. (vasárnap): Magyarország–Argentína 34–26
Dec. 9. (hétfő): MagyarországFranciaország 21–26


A VB VÉGEREDMÉNYE
13. Franciaország
14. MAGYARORSZÁG
15. Angola
16. Argentína
17. Brazília
18. Szenegál
19. Szlovénia
20. Kongói DK
21. Kuba
22. Kazahsztán
23. Kína
24. Ausztrália

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja:Nedelykov Tamás, Papp Bálint

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik