Női kézi: orosz válogatott kapus vált orosz válogatott kapust Rosztovban

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.05.21. 11:50
null
Viktorija Kalinyina a Rosztov-Donban folytatja (Fotó: AFP)
A 31 esztendős Viktorija Kalinyina veszi át az Ambros Martínéktól távozó Anna Szedojkina helyét – számolt be a rostovhandball.ru.

A Rosztov-Don új hálóőre a Kubanytól teszi át a székhelyét, a honlap beszámolója arra nem tér ki, hogy hány évre szól a szerződése Rosztovban.

A 31 esztendős kapus elárulta, már márciusban megkereste a Rosztov-Don, a tárgyalások csupán a koronavírus-helyzet miatt húzódtak el. „A nevem Viktorija és ennek megfelelően mindig is a győzelem foglalkoztatott. A Rosztov európai élcsapat, amellyel a Bajnokok Ligájában is győzelmi esélyeink vannak" – mondta legfőbb motivációjáról az olimpiai bajnok, világbajnoki bronzérmes Kalinyina.

Ambros Martínéknak azért volt szükségük új kapusra, mert ahogy megírtuk, a 35 esztendős – szintén válogatott – Anna Szedojkina a CSZKA Moszkvához szerződött.

A Rosztov-Donnál kifejezetten nagy a játékosmozgás az elmúlt napokban, hetekben. Érdekesség, hogy Szedojkina mellett a jobbszélső Marina Szudakova is a moszkvai csapatba távozik Ambros Martín együttesétől, utóbbi helyére érkezik az Érdet elhagyó Katarina Krpezs-Slezák.

A súlyos sérülésből visszatérő beálló, Majja Petrova, valamint a balátlövő Regina Kalinyicsenko befejezi a pályafutását, rajtuk kívül távozik az irányító Irina Nyikityina, a német beálló, Julia Behnke a Ferencvárosba, a holland balátlövő, Lois Abbingh az Odensébe, míg a jobbátlövő Valerija Maszlova a Buducsnosztba igazolt.

Az érkezők oldalán találjuk Krpezs-Slezák mellett a francia irányítót, Grace Zaadit és a svéd beállót, Anna Lagerquistet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik