Női kézi BL: Nem tesz jót a sportágnak, ha egy csapat ennyire kiemelkedik – Martín

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.12. 10:56
null
Ambros Martín üdvözli a győri szurkolókat (<strong>Fotó</strong>: Török Attila)
Összejött a pikáns párosítás a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében: a Győri Audi ETO korábbi sikeredzője, Ambros Martín orosz csapata ellen szerezheti meg ötödik elsőségét (kezdés: 18.00, Tv: Sport1, élőben az NSO-n). A Rosztov-Don spanyol szakvezetője ugyanakkor reméli, elsőként nekik sikerül elkapni a címvédőt az idényben, ami szerinte már csak a sportág megítélése szempontjából is üdvözítő lenne. A győri keretben a megsérülő Jana Knedlíkovát Puhalák Szidónia váltotta, míg orosz oldalon Anna Vjahireva a bokájával bajlódik.

Már az elődöntő sorsolása után mindenki azt találgatta, vajon a döntőben összejön-e a nagy találkozás a Győri ETO és a tavaly hat rendkívül sikeres év után távozó vezetőedzője, Ambros Martín között. A szombati mérkőzéseken a Győr rendkívül magabiztos játékkal hozta a győzelmet a norvég Vipers ellen, majd a Rosztov-Don már jobban megszenvedett a francia Metzcel, de végül az orosz csapat sem engedte ki a kezéből a győzelmet. A spanyol szakember a meccs utáni sajtótájékoztatón arról beszélt, az elődöntőt megelőzően főleg a Metzre készültek, és nem foglalkoztak érdemben a másik két csapattal.

„REMÉLEM, AMBROS ISMER PÁR TITKOT A GYŐRIEKRŐL”

A Rosztov egyik legjobbja a 26 éves holland balátlövő, Lois Abbingh volt a Metz ellen megnyert elődöntő során. A vegyes zónában már a fináléról is kérdeztük:

„Ez az első final fourom, mindig arról álmodtam, hogy eljussak ide. De neM csak azért jöttünk, hogy hogy jól érezzük magunkat, hanem nyerni szeretnénk. A Győrnek könnyebb meccse volt, de mi is sok góllal vezettünk. Persze nem tudtunk annyit rotálni, mint az ETO, ráadásul az egyetlen beállónk is hamar megkapta a harmadik két percét. Már csak ilyen az egész szezonunk, mindig ki kell találnunk valamit, sokaknak kellett számukra szokatlan poszton játszaniuk, de ez is megmutatta, milyen jó a csapatszellem. A Győrnek sok bevethető játékosa van, gyors, de mi is azok vagyunk. Remélem, Ambros ismer pár titkot róluk, amit most megoszt velünk.”

Mindehhez Martín segítője, Hlavaty Tamás annyit tett hozzá, hogy kiválóan érzik magukat Oroszországban, a csapat is gyorsan megértette az új stílust, így nagyon elégedettek, ezért is maradnak még egy évet.

„Eddig a meccsig csak a Metzre fókuszáltunk, nem figyeltünk sem a Győrre, sem a Vipersre, szóval most elkezdünk foglalkozni a Győrrel és a fináléval. Nem kell különösebben mondani, hogy az ETO egyénileg milyen erős és milyen kiemelkedő játékosok alkotják. Fizikailag nagyon kemény meccs vár ránk, mert a Győr sokat tudott rotálni a meccsén, így nemcsak több pihenőideje jut a fináléra, de több ereje is maradt” – vélte Martín, akinek nem jelentett meglepetést, hogy a másik ágról a Győr jutott be a döntőbe, hiszen már a final four előtt tudták, hogy előző csapata számít a sorozat favoritjának.

„A Rosztovval is az egész idényben azért dolgoztunk, hogy itt lehessünk. Most, hogy megvan a döntőbe jutás, természetesen nem elégszünk meg ennyivel, többet szeretnénk. Nem vártam ezt a meccset, biztos különös érzés lesz a Győr ellen vezetni a csapatomat, már az furcsa volt, hogy újra láttam a zöld mezes szurkolókat. De nincs itt a helye a szentimentalizmusnak, szeretnénk egy jó döntőt játszani. Ehhez jobban kell teljesítenünk, mint a Metz ellen, és meg kell találnunk az ellenszert a magyar csapat játékára.”

Martín is dicsérte a Győr újfajta stílusát, amelyhez a megfelelő játékosok állnak Danyi Gábor rendelkezésére, ugyanakkor arra is figyelmeztetett, a kézilabda érdeke is az lenne, ha nem egy kiemelkedő csapatról szólna a sportág.

„A Győr fantasztikus szezont fut Gáborral, az egyetlen csapat talán egész Európában, amelyik még minden sorozatot figyelembe véve veretlen, és lehet, hogy nem is csak a kézilabdában. Ez persze a rendelkezésére álló kiváló játékosoknak is köszönhető. Talán a vasárnap jó alkalom lesz arra, hogy megtörjük ezt a sorozatukat. Ez már csak azért is lenne fontos, mert nem tesz jót a kézilabdának, ha egy csapat ennyire kiemelkedik, és vereség nélkül hozza le a teljes idényt. Megpróbálunk újra egy kis érzelmet csempészni a játékba, és legyőzni Góliátot.

Azt persze csak mi tennénk hozzá, hogy az elmúlt években még Martín irányításával is hasonló játékerőt képviselt a Győr. A sajtótájékoztatóra egyébként egy kis zöld festékkel az arcán érkezett meg a szakember, akit miután ezzel szembesítettük, nevetve mondta, hogy bizonyára csak a taktikai rajzokhoz használt filctoll fogta össze.

Így jutott döntőbe a Rosztov

Érdekes volt, hogy a Rosztov elődöntőjének második félidejében a magyar szurkolók közül sokan már inkább a Metznek szurkoltak. „A meccs elején a magyar drukkerek támogatását is kértem, amit az első félidőben még éreztem, aztán a másodikban mondtam magamnak, hogy ajjaj. De tudom, hogy mennyire sportszerűek, értik a játékot, és nemcsak a saját csapatukat értékelik, hanem a jó kézilabdát is. A legjobb szurkolók, akikkel valaha találkoztam a pályafutásom során, ezt még most is így gondolom.”

Végezetül arra a kérdésre, hogy mivel győzhetik le a Győrt, természetesen nem árult el konkrét részleteket, csak annyit, hogy: „Készültünk kis dolgokkal, amikkel talán megfoghatjuk az ETO-t, de úgyis majd a mérkőzésen fog látszódni, hogy mindez működik-e. Nincs idő részletes felkészülésre, ezért is nem először mondom, hogy sokkal jobb lenne, ha háromnapos lenne a final four, szombaton egy pihenőnappal. Mindenki jobban járna vele, a szurkolók is magasabb színvonalú mérkőzéseket láthatnának. De nem panaszkodunk, nyolc olimpiai bajnok van a keretünkben, közülük ketten ugyan sérültek, de megvan a csapatomnak a szíve és felkészültsége ahhoz, hogy a legjobbakkal felvegye a versenyt.”

A Győrben szombaton megsérülő Jana Knedlíková helyét Puhalák Szidónia foglalta el a meccsre nevezett keretben. A Rosztovban pedig bokasérülést szenvedett a csapat legnagyobb sztárja, Anna Vjahireva, egyelőre még nem látható, ez mennyire fogja akadályozni a játékban.

A két csapat a hetedik nemzetközi kupameccsére készül egymás ellen, a korábbiakból négy végződött győri sikerrel, kétszer pedig a Rosztov nyert. Az oroszok először jutottak el a Bajnokok Ligája döntőjébe, míg a Győrnek ez már a hetedik fináléja lesz – sorozatban a negyedik.

Nycke Groot jelenleg a román Cristina Neaguval holtversenyben 56 góllal a fonal fourok legeredményesebb játékosa, így csak egy találatra van szüksége ahhoz, hogy egyedül álljon a lista élén. Ha a Győr nyeri a döntőt, Eduarda Amorim és Görbicz Anita ötödször emelheti magasba a trófeát, míg ha a Rosztov, akkor Martín gyűjti be az ötödik aranyérmét.

Ha a fináléban a rendes játékidő végén döntetlen az állás, kétszer öt perces hosszabbítás következik, amely ha szintén nem hoz döntést, hétméteresek jönnek. A dobásokat a zsűri asztalától jobbra eső kapura kell elvégezni. A bronzmeccsen döntetlen után egyből heteseket lőnek.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NÉGYES DÖNTŐ, PAPP LÁSZLÓ BUDAPEST SPORTARÉNA
A 3. HELYÉRT
15.15:
Vipers Kristiansand (norvég)–Metz Handball (francia) (Tv:Sport1)
DÖNTŐ
18.00: Győri Audi ETO KC–Rosztov-Don (orosz) (Tv:Sport1)– élőben az NSO-n!

Így jutott döntőbe a Győri ETO

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik