A németeket már legyőzte, és középdöntős női kézicsapatunk

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2012.12.05. 20:08
Ennél már csak jobb jöhet – minden bizonnyal sok magyar szurkoló így gondolta a horvátok elleni első mérkőzés után. A várt formajavulás pedig be is következett, a védelem és a kapusteljesítmény feljavult, így hiába keserítette meg az életünket az ellenfél hálóőre, Katja Schülke, a csapat a második félidőben átvette az irányítást, és háromgólos sikerével a továbbjutását is biztossá tette a középdöntőbe.

Szucsánszki Zita akcióban (Fotók: Mirkó István)
Szucsánszki Zita akcióban (Fotók: Mirkó István)
Szucsánszki Zita akcióban (Fotók: Mirkó István)
Szucsánszki Zita akcióban (Fotók: Mirkó István)
Szucsánszki Zita akcióban (Fotók: Mirkó István)

ELŐZMÉNYEK

Mindkét csapat vereséggel kezdte az Eb-t, a csoport nyitó meccsén a németek sokáig kedvező helyzetben voltak a spanyolok ellen, végül mégis három góllal (20–23) alulmaradtak. A mieink ugyan felálltak a második félidőben összeszedett hátrányból a horvátok ellen, de egy balszerencsés gól az utolsó másodpercekben megpecsételte a sorsukat.

A németekkel a közelmúltban többször is összehozta együttesünket a sors, és bár az összesített mérleg nekünk kedvez (27 meccsből 17-et megnyertünk), a legutóbbi emlékeink nem túl pozitívak velük kapcsolatban. Vb-selejtezőn kettős vereség, míg az Eb-selejtezőkön egy-egy győzelem és vereség a mérleg – volt tehát miért törleszteni valónk.

A németeknél többen sérülés (Susann Müller, Isabell Klein, Stefanie Melbeck) miatt estek ki a torna előtt, míg az első fordulót követően benevezték a Frankfurter HC 28 éves átlövőjét, Christine Beiert.

Mivel a korábbi meccsen a spanyolok legyőzték a horvátokat is, eldőlt, hogy az ibériaiak már középdöntősek, míg a magyar csapat nem kaphat ki a németektől, különben búcsúzik.

A MÉRKŐZÉS

AZ ONLINE TUDÓSÍTÁST ITT ÉRHETI EL!

A németek ellen már láthatóan több magyar szurkoló látogatott ki a meccsre, megérkezett a dobos szekció is, így már egészen jó hangulat kerekedett a mieink bevonulásakor.

A lányokon nem látszódott a meccs tétje, mosolyogva pacsiztak egymással, persze legbelül biztos megvolt a feszültség is.

1–5. perc: A kapuban ezúttal is Herr kezdett, rajta kívül Bódi, Rédei-Soós, Görbicz, Szamoránsky, Tomori és Vérten futott ki a kezdéshez. Ez egyetlen változtatást jelent, a jobb szélen Kovacsiczot cserélte le Böhn. Védekezésben érkezett Rédei-Soós helyett Szekeres, míg Görbicz helyére kettesbe Szucsánszki. Herr védéssel nyitott, elől azonban több rossz megoldásunk is volt. Ezt kihasználva gyors indulásokból két gólt is szereztek a németek. Görbicz hetesből szerzett találata jelentette az első gólunkat. 1–2

610. perc: Felállt falnál még úgy, ahogy tartottuk a németeket, de elöl ellődöztük a labdákat, így pedig nem tudtuk feltartózttani a rohanó németeket, akik öt góllal elhúztak. 1–6-nál Böhn kénytelen volt időt kérni a 8. percben. A hátrány tudatában egymásnak adogatták csak a labdát a belső emberek, aztán végül egy labdaszerzést követően Bódi megtörte az ötperces gólcsendünket. 2–6

1115. perc: Herr több labdát is fogott, alapot teremtve a felzárkózásra. Sikerült feljönni mínusz kettőre, de Steinbach átlövése és Zapf szélről lőtt ziccere megakasztotta a sorozatunkat. Támadásban Bulath jött be jobbátlövőbe, a csapat pedig újra feljött mínusz kettőre. 68

1620. perc: Meglett volna a lehetőség az egytalálatos különbségre is, de Zapf szélről túljárt Herr eszén. Nem úgy Nadgornaja, aki elhibázta a hetest. Sajnos egy elhibázott támadás végén, Schülke hajszálpontos indítást adott Müllernek, aki élt is a lehetőséggel. Bulath megszerezte első gólját, közben Vincze állt be a bal szélre. 810

STATISZTIKA
24/44
(54.5 %)
Gól/lövés21/40 (52.5 %)
19/44
(47.5 %)
Védés/lövés20/44 (45.5 %)
3/3
(100 %)
Gól/indítás4/4
(100 %)
2/5
(40 %)
Gól/szél6/11
(54.5 %)
5/17
(29.4 %)
Gól/átlövés5/16
(31.2 %)
5/6
(83.3 %)
Gól/beálló2/2
(100 %)
3/6
(50 %)
Gól/betörés4/6
(66.6 %)
11Technikai hiba14
6/8
(75 %)
Gól/hétméteres0/2
(0 %)
4Kiállítás (perc)8
24/55
(43.6 %)
Gól/támadás21/54 (38.8 %)

2125. perc: Ezúttal agresszívebb volt a védekezésünk, megvoltak az ütközések és a kilépések is, támadásban azonban nem tudtunk élni az így kínálkozó lehetőségekkel. Támadásban egyszerre volt a pályán Görbicz és Szucsánszki. Emberelőnyben aztán két gólt lőve 1011-nél kezdődött a félidő hajrája.

2630. perc: Beállni látszódott a 2-3 gólos különbség, pedig többször is volt lehetőség a közelebb zárkózásra. Egy magyar technikai hiba után Jensen 11–13-nál, két és fél perccel a vége előtt időt kért. Loerpert egyedül hagytuk a jobb szélen, a német játékos pedig bevágta a jobb felsőbe, Böhn 13 másodperccel a vége előtt kért időt (ezt a magunk részéről nem értettük, az időkérés még jól jöhetett volna a második félidőben). A szünet így 1114-nél kezdődött.

31–35. perc: Tomori visszajött jobblövőbe, míg Bulath ment át a bal oldalra, Görbicz hetesét viszont fogta az első félidőben 47 százalékkal (!) védő Schülke. Hátul újra megvoltak a jó védekezések, de a német kapus továbbra is jól állta útját a lövéseinknek. 1214


36
40. perc: Vérten jó ütemű befutása hetest eredményezett, Görbicz ezúttal már nem hibázott. Emberelőnyben zseniális bejátszást adott a Győr irányítója Szamoránskynak, aminek újfent hetes és gól lett az eredménye – egyenlítettünk. Ha egy üzlet beindul: Szucsánszki révén nem sokkal később először vezettünk a meccsen. Jensen időt kért, a szurkolók pedig rázendítettek. Schülke minden lehetségeset védett, vagy tán még többet is – újra hárított egy Görbicz-büntetőt. 1616

4145. perc: Miután beértük a derék németeket, rendre a mieink tudtak előnyhöz jutni, ami mindenképpen kedvező fordulat volt a találkozón. Bódi gólját lépéshiba miatt nem adták meg, Steinbach sorozatban kétszer is átlőtt minket, a többieket viszonylag jól levédekeztük. 1918

Szekeres Kláráék egy nap alatt összekapták a védekezést
Szekeres Kláráék egy nap alatt összekapták a védekezést

4650. perc: Emberelőnyben el tudtunk menni kettővel, de utána mi is megkaptuk az első két percünket. A németek pályán kívülre dobták a labdát, de mi is túl hamar befejeztük az akciónkat, gól nélkül, de így is csak egyet kaptunk ebben a periódusban. 2019

5155. perc: Herr ziccerben hárított, de sajnos elöl nem jöttek a gólok több mint négy percig. Szerencsére a németek sem brillíroztak támadásban ebben a periódusban, és Herr is hozzátette a magáét, pedig Bulath kiállítása miatt emberhátrányban küzdöttünk. Tomori így is begyötörte, míg hetesre beálló Kiss Éva is hárított. Zapf ötödik góljával 2120 volt ide az utolsó öt percre fordulva.

5660. perc: Althaus kipattanóból egalizált, de Bulath talpról válaszolt. Később lenn maradt a Viborg légiósa egy sikertelen átlövésnél, indultak a németek, de kihagyták. Vérten szélső befutás után talált be, Szucsánszki pedig belemést harcolt ki. Egy perc volt hátra, támadhattunk, de Szamoránsky belül állt. Szerencsére beléptek a németek, Görbicz pedig a lefújás pillanatában belőtte a életben maradást jelentő gólt.

A 2421-es győzelem egyben azt jelenti, hogy a magyar csapat biztosan ott van a középdöntőben!

SZAMORÁNSKY: MEGMUTATTUK, HOGY ITT VAGYUNK AZ EB-N!

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
C-CSOPORT, 2. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–NÉMETORSZÁG 24–21 (11–14)
Újvidék, 2200 néző. V: C. Bonaventura, J. Bonaventura (franciák)
MAGYARORSZÁG: HERR O. – Bognár-Bódi 1, Rédei-Soós 1, GÖRBICZ 9 (6), SZAMORÁNSKY P. 5, Tomori 1, Vérten 2. Csere: Kiss É. (kapus), SZEKERES, SZUCSÁNSZKI 1, BULATH 3, Vincze M. 1, Szabó V. Szövetségi kapitány: Karl Erik Böhn
NÉMETORSZÁG: SCHÜLKE – ZAPF 5, Müller 1, WOHLBOLD 2, Althaus 3, STEINBACH 3, Augsburg 2. Csere: Woltering (kapus), Nadgornaja 2, Hubinger, Loerper 1, Naidzinavicius 2. Szövetségi kapitány: Heine Jensen
Az eredmény alakulása. 5. p.: 1–2. 8. p.: 1–6. 12. p.: 4–6. 18. p.: 7–9. 25. p.: 10–11. 37. p.: 14–14. 39. p.: 16–15. 44. p.: 18–18. 47. p.: 20–18. 53. p.: 21–19. 56. p.: 21–21.
Kiállítások: 4, ill. 8 perc
Hétméteresek: 8/6, ill. 2/–
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Spanyolország2248–41+74
2. MAGYARORSZÁG21151–49+22
3. Horvátország21149–52–32
4. Németország2241–47–60
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik