Győr, FTC, Érd: innen szép továbbjutni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.11. 12:06
null
Jovanka Radicsevics, Katrine Lunde, Nikola Trajkovics, Atina Lunde Trajkovics és Andrea Lekics a győri Széchenyi téren<br />(Fotó: facebook.com/KatrineLundeHaraldsen)
Három női kézilabdacsapatunk is visszavágót játszik szombaton az európai kupaporondon. A Győri ETO (Bajnokok Ligája), a Ferencváros (KEK) és az Érd (EHF-kupa) is igen nehéz helyzetben van, de mint tudjuk, a remény hal meg utoljára.

 

 

MINT A VALCEA ELLEN
A női kézilabda BL legutóbbi két kiírását a Győr nyerte meg, ám a triplázásra nagyban csökkentek az esélyek a negyeddöntő első mérkőzésén, amelyet a Vardar Szkopje 24–18-ra megnyert hazai pályán az ETO ellen. Reményt adhat a visszavágóra, hogy a Rába-parti együttes állt már fel nehezebb szituációból is. Két évvel ezelőtt a Valcea elleni elődöntő második felvonásán nyolc és fél perccel a vége előtt még hatgólos hátrányban volt, mégis visszakapaszkodott mínusz egy gólra, bejutott a döntőbe, és végül megnyerte a BL-t.

GYŐRI MINDENT VAGY SEMMIT
„Nagyon nehéz lesz a visszavágó, mert a Győr mindent vagy semmit alapon játszhat majd – nyilatkozta Andrea Klikovac, a Vardar átlövője. – Lehet, sokan azt hiszik, könnyű helyzetben vagyunk, mert hat gól az előnyünk, és már tovább is jutottunk, de elfelejtik, hogy a Győr a címvédő, és hazai pályán nagyon veszélyes ellenfél. Nem biztos, hogy az első meccsen bevált szigorú védekezés a visszavágón is ugyanúgy fog működni, de a gyors lerohanásokban ezúttal is bízhatunk.”

„Mindig akadnak nehéz helyzetek, de minden helyzet más – szögezte le Kovacsics Anikó, az ETO irányítója. – A Valcea elleni elődöntőt szinte mindenki felhozta a múlt heti vereségünk után, mi is beszéltünk róla, és azt is megemlítettük, több példa is van rá, hogy egy csapat hat, hét vagy nyolc gólról tudott fordítani. A mostani új szituáció. Ezt nekünk kell megcsinálni, szóval rágódhatunk a múlton, de sokat nem érünk vele. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok támogatást kapunk a szurkolóinktól, és mint korábban a Valcea ellen Veszprémben, most is ők lendítenek majd át minket a nehézségeken. Nem is beszéltünk róla túlságosan sokat, hogy úristen, hatgólos hátrányban vagyunk, és akkor ezt most hogyan lehet ledolgozni. Nem hiszem, hogy jó, ha rágörcsölünk. Próbáljuk felépíteni a játékunkat, nekik menni. Harapni fogunk.”

Katrine Lunde, a győriek kapusa legfeljebb a lelátón haraphat valami finomat, a gyermekáldás után ugyanis még nincs bevethető állapotba. A norvég klasszis kihasználva a jó időt és korábbi csapattársai Győrbe látogatását, összeállt egy közös képre a kislányával, a párjával, Nikola Trajkoviccsal, valamint az immár a Vardar Szkopjét erősítő Andrea Lekiccsel és Jovanka Radicseviccsel a győri Széchenyi téren.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, NŐK
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
SZOMBAT

GYŐRI AUDI ETO KC–ZSRK Vardar Szkopje (macedón), 16.30 (tv: Digi Sport1, az első mérkőzésen: 18–24)
Dinamo Volgográd (orosz)–HCM Baia Mare (román), 13 – magyar idő szerint (23–25)
Larvik (norvég)–Thüringer HC, 18.30 (29–26)
VASÁRNAP
Buducsnoszt Podgorica (macedón)–Viborg HK (dán), 17 (28–22)

A BECSÜLETÉÉRT KÜZD A FRADI
A Ferencvárostól nagyon távol került a KEK-döntő, miután az elődöntő első meccsén hazai környezetben 30–23-ra kikapott a Midtjyllandtól. A zöld-fehéreket irányító Elek Gábor dolgát ráadásul sérülések is nehezítik.

„Eddig is voltak hiányzóink, Soós Viktória kiesése jelentős gond, ráadásul Szucsánszki Zita továbbra sem százszázalékos, így nagyon nehéz készülni. Rosszul telt a hét, alig tudtunk normálisan edzeni – mondta Elek Gábor. – Kimegyünk Dániába, és megharcolunk a becsületünkért, nem is tehetünk mást, de ki kell mondani, jelen pillanatban a Midtjylland a jobb csapat, a legerősebbnek számít a sorozatban. Amíg erővel bírjuk, jó meccset szeretnénk játszani. Az első mérkőzésen finoman fogalmazva is pocsékul kezdtünk, elpufogtattuk a labdákat, és bár fel tudunk zárkózni, a végére teljesen elfáradtunk, ez főleg a kihagyott helyzeteken látszott meg, továbbá a jó kapusteljesítmény is hiányzott.”

NŐI KÉZILABDA KEK, NŐK
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
SZOMBAT

FC Midtjylland (dán)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA, 14 (az első mérkőzésen: 30–23)
VASÁRNAP
Fleury Loiret Handball (francia)–Hypo Niederösterreich (osztrák), 16.30 (32–20)

AZ ÉRDNEK NINCS VESZÍTENIVALÓJA
Az Érd is a saját sorozata legnagyobb esélyesével, a Rosztov-Donnal került szembe, és szintén otthon került hátrányba (24–28).

„Nagyon kemény meccsre számítok. Rosztovban nagy hagyománya van a kézilabdának, hatalmas csarnokban játszanak, sok néző szurkol nekik, biztos forró lesz a hangulat – mondta az oroszországi visszavágóra csütörtök délelőtt elutazó Érd irányítója, Pálos-Bognár Barbara. – Nincs veszítenivalónk, szeretnénk jó eredményt elérni, ebben van az is, hogy szeretnénk meglepetést szerezni.”

NŐI KÉZILABDA EHF-KUPA, NŐK
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
SZOMBAT

Rosztov-Don (orosz)–ÉRD, 16, magyar idő szerint (az első mérkőzésen: 28–24)
VASÁRNAP
Team Tvis Holstebro (dán)–Muratpasa Belediye (török), 13 (38–25)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik