Férfi kézi-vb: Nagy László Dánia ellen újra a válogatottban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.22. 10:46
Második cserelehetőségét is kihasználta a magyar válogatott a franciaországi világbajnokságon: Gulyás Péter helyett ismét bekerült a 16 fős keretbe a Németország elleni találkozón bokarándulást szenvedő Nagy László, aki így pályára léphet a Dánia ellen vasárnap 16 órakor kezdődő albertville-i nyolcaddöntőben – írta az MKSZ Facebook-oldala.

„Nagy László bokarándulást szenvedett a Németország elleni nyitó mérkőzésen, az ízület azonban stabil maradt. Valamennyi rendelkezésre álló eszközzel folyamatosan kezeltük, ennek nyomán jelentősen javult az állapota, és az elmúlt napokban megfelelő biztosítás mellett az edzéseket is elkezdte” – mondta el Erdélyi Gábor csapatorvos.

A játékos, az egészségügyi stáb és a szakvezetés egyeztetését követően Xavier Sabaté szövetségi kapitány úgy döntött, hogy a jobbátlövőt becseréli a nyolcaddöntőre.

Beharangozónkat ide kattintva olvashatják.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik