Férfi kézi NB I: az Orosháza döntetlenre hozta a második félidőt Veszprémben

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.02.15. 19:31
null
Petar Nenadics öt gólig jutott az Orosháza ellen (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
A Telekom Veszprém a 17–6-os első félidő után 33–22-re legyőzte hazai környezetben az Orosházát a férfi kézilabda NB I szombati mérkőzésén.

 

A két csapat őszi, orosházi mérkőzésén a Veszprém „csak” hat góllal nyert (31–25), de a szünetben már kilenccel vezetett (31–25). David Davis, a bajnoki címvédő vezetőedzője a meccs után elégedetlenül nyilatkozott: „Mi mindig úgy lépünk pályára, hogy tiszteljük az ellenfelet. Most nem ezt tettük, nem mutattunk profi hozzáállást. Nem tudom, hogy mi a különbség a Veszprém és az Orosháza között.”

Ahogy szeptemberben, úgy a Veszprém most is bekezdett, 10–2 után a 21. percben már tíz góllal vezetett (14–4), majd Dragan Gajic időn túli hetesével 17–6-os előnnyel vonulhatott szünetre.

A második félidőben azonban elmaradt a veszprémi drukkerek által remélt gálaelőadás, az Orosháza nem esett szét, hanem végig tartotta a tíz gól körüli különbséget – persze ekkor a hazaiak már nem teljes erőbedobással kézilabdáztak.

Sokáig úgy tűnt, hogy a vendégek meg is nyerik a második játékrészt Veszprémben, ám Petar Nenadics és a hatból hat büntetőt értékesítő Gajic vezérletével a címvédő megtartotta az első félidőben kiépített 11 gólos előnyét.

A Veszprém a következő bajnoki mérkőzését kedden (február 18.) Mezőkövesden vívja.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
TELEKOM VESZPRÉM–OROSHÁZI FKSE-LINAMAR 33–22 (17–6)
Veszprém, 1900
néző. Vezette: Sándor, Szikszay
VESZPRÉM: Sterbik – GAJIC 7 (6), Paczkowski 2, Lékai 1, B. BLAGOTINSEK 3, Lauge 3, Manaszkov 3. Csere: Székely (kapus), Terzic, Borozan 2, A. NILSSON 5, NENADICS 5, Marguc 2. Edző: David Davis
OROSHÁZA: Özmusul – Pásztor M., Döme 3, Kancel, ORDZSONIKIDZE 5, Tóth K. 4, Ambrus 1. Csere: Majdán (kapus), Lele 3 (1), Bella 1, Szlavuljica 3, Molnár G. 2, Kiss A. Edző: Ratko Djurkovics
Kiállítások: –, ill. 6 perc
Hétméteresek: 6/6, ill. 2/1
Az eredmény alakulása: 4. perc: 4–0. 8. p.: 6–2. 15. p.: 10–2. 21. p.: 14–4. 28. p.: 16–6. 41. p.: 21–14. 50. p.: 27–17. 57. p.: 32–20
MESTERMÉRLEG
David Davis:
– Több fronton is szerepelünk, rengeteg mérkőzést játszunk. Mindig minden mérkőzésen tisztelettel lépünk pályára, ez most is így volt. Jól alakult ez a találkozó, szerintem Djurkovics csapata sokkal jobb, mint amit ma mutatott.
Darko Djurkovics: – Úgy kezdtünk, mint a kislányok. Nagyon mérges voltam, amit a félidőben el is mondtam. Szünet után próbáltunk javítani, ez sikerült is, a második játékrészben mutatott játékkal már elégedett voltam.

AZ ÁLLÁS
1. Szeged 17 16 1 612–406 +206 32
2. Veszprém 15 15 539–372 +167 30
3. Tatabánya 14 10 4 407–360 +47 20
4. Gyöngyös 15 9 1 5 448–410 +38 19
5. FTC 15 9 6 427–402 +25 18
6. Balatonfüred 15 8 1 6 424–412 +12 17
7. Csurgó 15 8 1 6 373–377 –4 17
8. Komló 15 7 2 6 389–400 –11 16
9. Eger 15 5 2 8 408–459 –51 12
10. Dabas 16 5 1 10 409–469 –60 11
11. Mezőkövesd 15 2 5 8 371–434 –63 9
12. Orosháza 16 3 1 12 395–470 –75 7
13. Budakalász 16 2 1 13 391–471 –80 5
14. Vác 15 1 14 343–494 –151 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik