H. Á. 2019.09.17 19:40 Frissítve: 2019.09.17 22:23

Férfi kézi NB I: félidőt vesztett a Szeged és a Veszprém is, de nyert

A férfi kézilabda NB I 8. fordulójából előrehozott mérkőzésen a Budakalász majdnem megtréfálta a Szegedet, miután az első félidőt 18–16-ra megnyerte, a másodikban azonban a bajnoki címvédő gyorsan maga javára fordította a mérkőzést, és végül izgalmaktól mentesen győzött. A Veszprém könnyed sikert aratott az Orosháza otthonában, és magabiztosan áll a bajnoki tabella élén.

Nemes (13) hét góljával csapata legeredményesebbje volt (Fotó: Micheller Szilvia)

 

Az elmúlt  hétvégén a Szeged hazai pályán három góllal legyőzte a Barcelonát a Bajnokok Ligájában, s a nagy győzelem után néhány nappal újabb erőpróba várt Carlos Pastor csapatára, amely az első három bajnokiját egyaránt elveszítő Budakalász otthonába látogatott.

S a mérkőzés messze nem úgy kezdődött, ahogy arra előzetesen a vendégek számíthattak: a Budakalász elsősorban Nemes Richárd góljaival néhány perc alatt háromgólos előnybe került, s amikor a 23 éves beálló a 17. percben a hatodik gólját dobta, már 10–7-es hazai vezetést mutatott az eredményjelző.

Nemes ekkor kifogyott a munícióból, ám helyét átvették a csapattársak, s kilenc perccel a szünet előtt már négy is volt a különbség a két csapat között, ebből aztán a félidő végére, kettő maradt, ráadásul úgy, hogy Bogdan Radivojevics időn túli hetesével alakult ki a 18–16-os félidei eredmény, ami azt jelentette, hogy ebben a bajnoki idényben a Szeged először vesztett el egy félidőt.

A folytatásban aztán már magasabb fokozatra kapcsoltak a vendégek – vagy elfáradtak a hazaiak –, mindenesetre a Szeged alig több mint két perc játék után átvette a vezetést, s a Kalász innentől kezdve maximum az egálra volt jó. A 39. percben még 22 gólon állt mindkét csapat, ám a szegediek bő tíz perc alatt produkáltak egy 8–0-s rohamot, ami bőven elegendő volt a mérkőzés megnyeréséhez, még úgy is, hogy a Budakalász az utolsó tíz percet kihozta 3–3-ra, végül 33–27-re diadalmaskodtak a vendégek.

A nap másik NB I-es meccsén a Veszprém Orosházára látogatott, és szintén hatgólos győzelmet aratott, ám egészen más forgatókönyv szerint. Itt ugyanis a bakonyiak az első félidőben már viszonylag hamar eldöntötték a bajnoki pontok sorsát: szinte percenként lőve a gólokat a 12. percben már 10–4-re vezettek, s a 23. percben már tíz volt a különbség (17–7).

A kilencgólos vendégelőnnyel záruló első félidőt (9–19) követően aztán már joggal vehette kényelmesebbre a figurát a vendégegylet, így a hazaiak egy 4–0-s és két 3–0-s rohammal – amelyeknek hatékony alkotóelemeit adták Igor Mrsulja góljai – felzárkóztak, s ugyan ötnél közelebb egyszer sem jutottak, a második félidőt három góllal megnyerték. A Veszprém eddigi „legszűkebb” bajnoki győzelmét aratta: 31–25-re győzött.

KÉZILABDA
FÉRFI NB I
4. FORDULÓ

OROSHÁZI FKSE-LINAMAR–TELEKOM VESZPRÉM 25–31 (10–19)
Orosháza, 350 néző. V: Rontó, Szanyi
OROSHÁZA: HERJECZKI – Pásztor M., MRSULJA 9, Zubai 2, Kancel, Ambrus, Németh L. 3 (2). Csere: Busa (kapus), Lele 3, Szlavuljica 4, Kiss A. 1, Bella 1, Nurelden, Molnár G. 2. Edző: Ratko Djurkovics
VESZPRÉM: Sterbik – GASPER MARGUC 4, J. Omar 1, Lékai 2, BLAGOTINSEK 4, MACKOVSEK 5, MANASZKOV 4. Csere: Székely (kapus), Terzic, Mahé 2, Moraes 1, Borozan 1, STRLEK 6 (2), Hornyák B., Bodor 1, Szuharev. Edző: David Davis
Az eredmény alakulása. 3. perc: 0–3. 8. p.: 3–7. 12. p.: 4–9. 15. p.: 5–13. 23. p.: 7–17. 28. p.: 9–19. 33. p.: 10–22. 44. p.: 18–24. 55. p.: 22–29. 59. p.: 25–30
Kiállítások:
8, ill. 2 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Ratko Djurkovics:
– Nekünk ez olyan mérkőzés volt, amelyen azok a fiatalok is megmutathatták magukat, akik a későbbi mérkőzéseken segíthetnek minket. Elégedett vagyok, mert igazi csapatként játszottunk.
David Davis: – Mi mindig úgy lépünk pályára, hogy tiszteljük az ellenfelet. Most nem ezt tettük, nem mutattunk profi hozzáállást. Nem tudom, hogy mi a különbség a Veszprém és az Orosháza között.

8. FORDULÓ
BUDAKALÁSZ KC–MOL-PICK SZEGED 27–33 (18–16)
Budakalász, 250 néző. V: Földesi, Halász
BUDAKALÁSZ: VÁCZI D. – Tóth Á. 3, Sinkovits 2, NEMES 7, TÖRÖK 6 (1), Koller 2, Hrabák 1. Csere: Boros, Vasvári (kapusok), Simon B., CZINA, Mazák, SIMOTICS 1, GÁBOR 4, Glück, Váczi M. 1. Edző: Forgács Gyula
SZEGED: Alilovic – RADIVOJEVICS 8 (3), Kasparek 4, Bánhidi 3, Bombac 2, Bodó 4, KÄLLMAN 5. Csere: MIKLER, Nagy M. (kapusok), Maqueda 3, Stepancic, Canellas, Henigman 1, Gaber 1, Sostaric 1 (1), ifj. Rosta 1. Edző: Juan Carlos Pastor
Az eredmény alakulása. 5. perc: 4–2. 16. p.: 10–7. 24. p.: 15–12. 34. p.: 20–20. 42. p.: 22–26. 52. p.: 23–30
Kiállítások: 8, ill. 10 perc
Hétméteresek: 5/1, ill. 8/4
MESTERMÉRLEG
Forgács Gyula:
– Az első félidőben jó volt a kapusteljesítményünk, és a beállójátékunk is jól működött. A másodikban felőröltek minket, és sok hibával is játszottunk, de örülök, hogy kissé megnehezítettük a Szeged dolgát.
Juan Carlos Pastor: – Jól játszott a Budakalász az első félidőben, a beálló levédekezését nem tudtuk megoldani, és bennünk volt még a szombati meccs. A második játékrészben támadásban és védekezésben is pontosabbak voltunk.

AZ ÁLLÁS
1. Veszprém 6 6 231–148 +83  12
2. Szeged 4 4 138–92 +46  8
3. FTC 3 3 82–77 +5  6
4. Dabas 4 2 1 1 103–109 –6  5
5. Balatonfüred 4 2 1 1 106–114 –8  5
6. Gyöngyös 3 2 1 91–79 +12  4
7. Csurgó 3 1 1 1 65–69 –4  3
8. Eger 4 1 1 2 112–132 –20  3
9. Tatabánya 3 1 2 83–93 –10  2
10. Mezőkövesd 2 1 1 49–59 –10  1
11. Komló 3 1 2 65–82 –17  1
12. Budakalász 4 4 100–118 –18  0
13. Orosháza 4 4 97–117 –20  0
14. Vác 3 3 70–103 –33  0
2019.10.13 12:26:40

Kézilabda R. Gy.

46 gólt szerzett az ETO BL-csoportjának selejtezőből érkező ellenfele ellen.

2019.10.13 12:40:10

Kézilabda H. D.

Radivojevics 8, Bánhidi 11 góllal zárt • Carlos Pastor csapata 35–28-ra legyőzte az Aalborgot.

2019.10.13 13:02:56

Kézilabda T. D.

A Porto csak az elején vezetett – Petar Nenadics, Sterbik Árpád és Andreas Nilsson parádézott.

2019.10.13 12:26:40

Kézilabda B. Á.

Hiába vezetett már néggyel is a magyar csapat az első félidőben, nem volt reális esélye a győzelemre.

2019.10.05 13:44:57

Kézilabda B. L.

A Sävehof az első félidőben még többször vissza tudott kapaszkodni, a végére kinyílt az olló.