Férfi kézi: egy adótörvény miatt Abalo később csatlakozik Máthéékhoz

R. B.R. B.
2020.07.21. 12:38
null
Luc Abalóra szeptembertől számít az Elverum (Fotó: AFP)
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Luc Abalo kihagyja a felkészülést és a bajnokság elejét új csapatánál, az Elverumnál azért, hogy a norvég klubnak kevesebbet kelljen adóznia a francia kézilabdázó után.

 

Az Elverum májusban jelentette be, hogy szerződteti a 35 esztendős világklasszis jobbszélsőt a Paris Saint-Germaintől, amelyet Abalo 2012 óta erősített. A 2009-ben Bajnokok Ligája-győztes kézilabdázó eredetileg a tokiói olimpiai után visszavonult volna, ám mivel elhalasztották a nyári játékokat, a folytatás mellett döntött.

Viszont Abalo csak szeptember közepén költözik Norvégiába – tudta meg a TV 2. Az Elverumnak ugyanis sokkal kevesebbet kell adóznia, ha a francia kézilabdázó 183 napnál kevesebb ideig él a skandináv országban. A helyi törvény szerint így Abalo fizetésének 15 százalékát kell adóként befizetnie csapatának, míg ha hat hónapnál tovább marad, ez az arány 40-45 százalék lenne.

A csatorna értesülései szerint Abalo összesen 500 ezer norvég koronát (körülbelül 16.7 millió forintot) kap az Elverumtól a következő idényre. Továbbá a francia szélső lakást és személyautót is kap, amely után szintén adóznia kell a norvég klubnak. Állítólag Abalo havi 400 ezer norvég koronának megfelelő összeget keresett a PSG-nél.

„Ez volt az egyetlen módja, hogy megengedhessük magunknak Abalo szerződtetését” – idézi a TV 2 Mads Fredriksent, az Elverum ügyvezető igazgatóját, aki hozzátette, Norvégiában nem szokás lakást és autót biztosítani a sportolóknak, mert jelentős költségekkel jár a klubnak.

Abalo várhatóan szeptember 10. és 15. között költözik Elverumba. Addig a PSG-nél tartja magát formában a francia válogatott, valamint leendő norvég csapatának erőnléti edzőinek iránymutatása alapján.

A norvég első osztály augusztus utolsó hetében kezdődik, s az alapszakasz március végén ér véget. Az Elverum a Bajnokok Ligájában egy csoportban szerepel többek között a PSG-vel és a Mol-Pick Szegeddel. A csoportkör szeptember 16-án rajtol, s március 4-én zárul.

Az Elverumban a 2020–2021-es idénytől egy magyar válogatott játékosnak is szoríthatunk a Balatonfüredtől érkező Máthé Dominik személyében.

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
9 órája

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Nagy Benedek 16 védéssel tért vissza a Valladolidba

Kézilabda
2026.09.12. 21:54

Kézilabda: A csapategység hozta meg az Eb-győzelmet – Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2026.09.12. 10:54

Európai kézilabdaligák: Pődör Rebeka nyolc gólt lőtt

Kézilabda
2026.09.06. 21:39

Hiába remekelt Szilágyi, hiába játszott jól Rosta és Mikler is, a Veszprémé a Szuperkupa

Kézilabda
2026.08.30. 19:50

Máthé Dominik nyolc gólt lőtt Pancsován

Kézilabda
2026.08.28. 21:32