T. I. 2020.01.21 19:48 Frissítve: 2020.01.21 23:04

Férfi kézi Eb: Izland sem tudta megállítani a norvég hengert

Norvégia zsinórban a harmadik mérkőzését is megnyerte a férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjében a II. csoportban, ezzel már 8 pontos, és nagy lépést tett az elődöntőbe jutás felé – igaz, matematikailag még mindig nem biztos a helyzete.

Sagosen megállíthatatlan volt Izland ellen is (Fotó: AFP)

 

Norvégia óriási elánnal esett Izlandnak, s lényegében az első hat percben megpecsételte a szigetországiak sorsát, minekutána 7–0-s szériával kezdtek Sander Sagosenék. A különbség a folytatásban sem igen csökkent, bár a 2019-es világbajnoki ezüstérmes a folytatásban kicsit visszább vett a tempóból 12–4-nél az addigi legnagyobb, nyolcgólos különbséget is feljegyezhettük.

A játékrész hajrájára egyetlen kérdés maradt a találkozót Budapestről nézve: Izland megússza-e kisebb különbséggel az első 30 percet az Eb-favorittal szemben, mint négy nappal korábban a magyar válogatott tette (20–12). Végül megúszták eggyel kevesebbel, Norvégia hétgólos, 19–12-es előnnyel vonult szünetre.

Ha már a magyar–norvég szóba került: akárcsak a mieink ellen, a második félidőben ezúttal is akadozott a Christian Berge-féle gépezet. Izland a szünet utáni első öt percet 4–1-re megnyerte, amivel a meccs legeleje óta nem látott közelségbe zárkózott fel. Egy Sagosen által értékesített büntető megtörni látszott az izlandiak lendületét (21–16), ám Olfaur Gudmundssonék fokozni tudták a tempót: a balátlövő vezérletével bő negyedórával a vége előtt még tovább csökkentették a különbséget (23–20).

Innentől gólra gól volt a válasz jó ideig, így a mérkőzés ezen – kiállításokkal is tarkított – periódusában a három-négy gólos különbség váltogatta egymást.

A széria az 54. percben tört meg, a norvégok tudtak egymás után kétszer is gólt szerezni, újra ötgólosra hizlalva a különbséget. Innentől már csak arra kellett figyelnie a 2. csoport éllovasának, hogy megfelelően menedzselje a hátralévő időt, amit meg is tett (31–28).

Magyar szempontból ez azt jelenti, hogy az olimpiai selejtezőtornán való induláshoz egyetlen pont is elég a hátralévő két mérkőzésen (Svédország, Portugália), ugyanakkor az elődöntőhöz két győzelem is kevés lehet...

Ami biztos, Izland a negyedik helynél előrébb már nem végezhet a csoportban, így pedig kiszállt az olimpiai versenyfutásból. 

A további számolgatást hagyjuk későbbre!

A délutáni portugál–szlovén mérkőzésről ide kattintva olvashat bővebben!

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, 3. FORDULÓ
2. CSOPORT (MALMÖ)
Norvégia–Izland 31–28
(19–12)
Ld: Sagosen 9, ill. Gudmundsson 5

KORÁBBAN
Portugália–Szlovénia 24–29 (15–14)
Ld: André Gomes 6, ill. Janc 7

KÉSŐBB
MAGYARORSZÁG–SVÉDORSZÁG 18–24 (9–10)

A II. CSOPORT ÁLLÁSA
  1. Norvégia 4 4 124–105 +19  8  
  2. Szlovénia 4 3 1 108–99 +9  6  
  3. MAGYARORSZÁG 4 2 2 100–106 –6  4  
  4. Portugália 4 1 3 112–116 –4  2  
  5. Izland 4 1 3 101–110 –9  2  
  6. Svédország 4 1 3 88–97 –9 

 

2020.02.16 16:05:19

Kézilabda T. D.

Joan Canellas tíz gólt vágott, elképesztő mérkőzést nyertek meg a Tisza-partiak!

2020.02.12 18:28:23

Kézilabda H. Á.

Nem sikerült a visszavágás az őszi vereségért: a Veszprém Kielben is kikapott, a németek a csoportelsők.

2020.02.11 21:25:15

Kézilabda MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. A kézilabda tulajdonképpen egy Amerikának „méretezett” sportág a maga intenzitásával, keménységével és gólgazdagságával.

2020.02.07 19:30:05

Kézilabda VINCZE SZABOLCS

A Mol-Pick Szeged válogatott beállója még csak 25 éves, de posztján már a világ egyik legjobbja.