Férfi kézi Eb: a németeknek kell szurkolni, s már csak egy lépés az olimpiai selejtező

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2020.01.20. 14:40
null
Magyarország egy lépésre került az olimpiai kvalifikációs tornától (Fotó: Kovács Anikó/MKSZ)
A kontinenstorna rendkívül fontos állomása az olimpiai kvalifikációnak. Az Európa-bajnok kijut a nyári, tokiói olimpiára, valamint a korábban olimpiai kvótát, vagy selejtezős részvételt nem szerző csapatok közül a két legjobb együttes is ott lesz a selejtezőtornán. Magyarország egyetlen lépésre lehet ettől.

 

Miután – a papírformának megfelelően – Európa volt a legerősebb földrész a tavalyi vb-n, pluszkét helyre jogosult az olimpiai selejtezőn, amit az a két legjobb válogatott kap meg a mostani Eb-szereplés alapján, amely még nem kvalifikálta magát a világbajnokságról. Erre a két pozícióra pályázik több csapat is, közte a magyar együttes. A biztos kvótás Dánia és a selejtezős hellyel rendelkező Franciaország elszállt az Eb csoportkörében, a tavalyi vb-n a selejtezőt kiharcoló Norvégia, Németország, Svédország, Horvátország és Spanyolország viszont ott van a középdöntőben. A selejtező eléréséhez rajtuk kívül legfeljebb egy csapat előzhetné meg a mieinket a végelszámolásnál.

Kikre kell odafigyelni?

A kvalifikációs torna szempontjából Szlovénia, Portugália, Izland, Ausztria, Csehország és Fehéroroszország számít ellenfelünknek. Ebből a hat válogatottból kellene ötöt megelőznie Gulyás István szövetségi kapitány csapatának, és a középdöntő második fordulója után úgy tűnik, ehhez már csak egy győzelemre van szüksége.

A bécsi I. csoportban Horvátország már biztosította helyét az elődöntőben, és erre a címvédő Spanyolországnak is minden esélye megvan. Magyar szempontból az is fontos, hogy a németek hétfő este ne kapjanak ki a társházigazda osztrákoktól, és szerezzék meg csoportjuk harmadik helyét, így a végső összevetésben Ausztria, Fehéroroszország és Csehország is a mieink mögé kerülhetne. Mindez azt jelentené, hogy a másik ágról a legjobb hat közé nem jutna olyan együttes, amelynek még nincs selejtezős indulási joga.

Ebből kiindulva, ha Magyarország a II-es csoportban a 3. helynél nem végez hátrébb, biztos, hogy játszhat még az olimpiai részvételért. Matematikailag még nem dőlt el, hogy a malmői középcsoport listavezetője, Norvégia ott lesz a legjobb négy között, de a legutóbbi két világbajnokság ezüstérmese egyelőre nem talált legyőzőre. Az utolsó két fordulóban egyetlen ponttal is biztosíthatja továbbjutását az izlandi, szlovén párossal szemben. Csakhogy, ha ezt a két meccsét el is bukja, a körbeverések miatt elképzelhetetlen, hogy Magyarország úgy legyen csoportharmadik, hogy Norvégia ne végezzen előtte, így pedig az Izland, Portugália, Szlovénia trióból sem férhet elé egynél több. Ha nem szerzünk pontot az utolsó kér mérkőzésen, akkor hátrébb még természetesen eshetünk.

A lényeg viszont az, hogy a magyar válogatottnak saját kezében a sorsa: ráadásul a hátralévő két találkozójából elég egyet megnyernieahhoz, hogy Stockholmban is jelenése legyen.

Ilyen volt a szlovénok legyőzése utáni öröm az öltözőben (Fotó: Kovács Anikó/MKSZ)
Ilyen volt a szlovénok legyőzése utáni öröm az öltözőben (Fotó: Kovács Anikó/MKSZ)

A magyar együttes kedden 20.30-tól a pont nélkül álló Svédországgal, másnap 16 órától – tehát csupán 18 órával később – Portugáliával találkozik. Az előző kontinenstornán ezüstérmes svédek már nem reménykedhetnek az elődöntőbe kerülésben, ennek ellenére bizonyára motiváltak lesznek, mivel hazai közönség előtt szerepelnek, és feledtetni akarják a múlt heti botrányukat, ami abból fakadt, hogy szerda este négy játékosuk nyilvános helyen fogyasztott alkoholt. A portugálok motivációja még kézenfekvőbb, hiszen nekik még jó esélyük van a négy közé kerülni.

A középdöntő bécsi és malmői csoportjából is az első két helyezett jut be az elődöntőbe, míg a harmadik helyezettek az 5. helyért játszhatnak. A 7–12. helyezéseket a középdöntős szereplés alapján osztják ki.

A középdöntőben pontegyenlőség esetén előbb az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség rangsorol, így a mieink egy esetleges szlovén-izlandi-magyar hármas holtversenyből is jól jönnének ki. Egy ötös holtverseny lehetősége is benne van a pakliban, ebben az esetben Izlandhoz képest hattal, Portugáliához képest kilenccel nem romolhat válogatottunk gólkülönbsége, vagy az kell, hogy Norvégia két sokgólos vereségbe fusson bele és így tizennégy góllal javuljon a magyar együttes hozzájuk viszonyított gólkülönbsége. De ez csak egyetlen – igen valószínűtlen – eredménysor esetén valósulhat meg.

Épp az egymás elleni eredmények miatt a Mikler Rolandékra váró két találkozó közül talán a portugálok elleni meccset lenne fontosabb behúzni. Ennek a már említett, valószínűtlen ötös holtverseny mellett leginkább az elődöntős szereplés szempontjából van súlya.

Portugália ugyanis két győzelemmel még Magyarország elé kerülhet önerőből is, nem úgy, mint Svédország – továbbra is azzal a kitétellel, hogy az egyikük ellen nem szenved vereséget a csapat.

A portugálok egy esetleges Magyarország elleni sikerrel a végén pontszámban befoghatnák, az egymás elleni jobb eredménynek köszönhetően meg is előznék Gulyás István legénységét. Igaz, ez azt jelentené, hogy a kedden Portugáliával meccselő Szlovénia (ott kikap és így) esik el a top hatos helyezés reményétől. A most kétpontos Izland hiába szerezne bravúrgyőzelmet Norvégia ellen kedden, majd győzné le az utolsó fordulóban Svédországot, ha mi legalább hat pontot gyűjtünk (azaz a hátralévő két meccsünkből az egyiket megnyerjük), akkor bennünket már önerőből nem tud megelőzni.

Vagyis…

• Ha a magyar válogatott az utolsó két csoportmeccséből egyet megnyer, az ötös holtversenyt leszámítva a 3. helynél hátrébb nem végezhet a II. csoportban.
• Ha a győzelmet Portugália ellen szerzi meg, akkor a csoport második helyéhez – azaz az elődöntőhöz – csak annyi kell, hogy Norvégia legyőzze az utolsó fordulóban Szlovéniát.
• Ha a győzelmet Svédország ellen szerezzük meg, akkor a mieink második helyéhez Portugália nem nyerhet Szlovénia ellen, miközben Szlovénia az utolsó két mérkőzésén nem szerezhet két pontnál többet.
• Ha Magyarország mind a két meccsét megnyeri (8 ponttal zár), csak akkor maradhat le az elődöntőről, ha Szlovénia is kettőt nyer (megveri Portugáliát és Norvégiát, így szintén 8 ponttal zár), miközben Norvégia legyőzi Izlandot és a szlovénoktól kevesebb, mint tizenhárom góllal kap ki (ha 13 góllal vagy annál többel nyernek a szlovénok, úgy Norvégia gólkülönbsége lesz rosszabb a miénknél a minitabellán). Ugyanakkor Norvégia két – elég valószerűtlen és váratlan – veresége esetén még a II. csoport élére is ugorhat nemzeti válogatottunk (8–8 pontosként az egymás elleni eredmény döntene Szlovéniával szemben).

OLIMPIAI KVALIFIKÁCIÓS FÉRFI EURÓPA-BAJNOKSÁG

KÖZÉPDÖNTŐ, 3. FORDULÓ
1. CSOPORT (BÉCS)
16.00:
Horvátország–Csehország (Tv: Sport1)
18.15: Spanyolország–Fehéroroszország (Tv: Sport1)
20.30: Németország–Ausztria (Tv: Sport1)

2. CSOPORT (MALMÖ)
01. 17. 16.00 Szlovénia–Izland 30–27
01. 17. 18.15 Norvégia–Magyarország 36–29
01. 17. 20.30 Portugália–Svédország 35–25
01. 19. 14.00 Portugália–Izland 25–28
01. 19. 16.15
Szlovénia–Magyarország 28–29
01. 19. 18.30 Norvégia–Svédország 23–20
01. 21. 16.00
Portugália–Szlovénia
01. 21. 18.15
Norvégia–Izland
01. 21. 20.30 Magyarország–Svédország
01. 22. 16.00 Portugália–Magyarország
01. 22. 18.15
Norvégia–Szlovénia
01. 22. 20.30
Izland–Svédország
A 2. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Norvégia 3 3 93–77 +16 6
2. MAGYARORSZÁG 3 2 1 82–82 0 4
3. Szlovénia 3 2 1 79–75 +4 4
4. Izland 3 1 2 73–79 –6 2
5. Portugália 3 1 2 88–87 +1 2
6. Svédország 3 3 64–79 –15 0

Azonos pontszámnál elsődlegesen az egymás elleni eredmény rangsorol (ezért állunk a szlovénok előtt, s ezért előzi meg Izland Portugáliát).

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja:Vincze Szabolcs (Malmö).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik