Férfi kézi BL: „Legyőztük Európa legjobbját, féljen tőlünk a Veszprém!”

NEDELYKOV TAMÁS (KÖLN)NEDELYKOV TAMÁS (KÖLN)
Vágólapra másolva!
2019.06.02. 10:07
null
A Vardar kapitánya szerint inkább a Veszprémnek lehet félnivalója (Fotó: AFP)
Negyedik Bajnokok Ligája-döntőjén az első győzelmére hajt a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata (kezdés: 18.00, Tv: Sport1, élőben az NSO-n). Ellenfele az északmacedón Vardar Szkopje lesz, amely az elődöntőben hatalmas fordítással ütötte ki a favoritnak tartott Barcelonát, ez intő jel kell hogy legyen a bakonyiak számára. Mindkét oldalon voltak sérülések szombaton, nagy kérdés, hogy Nagy László és Igor Karacic mennyit tud majd segíteni a csapatának.

Amikor a második elődöntő szünetében héttel vezetett a Barcelona a Vardar Szkopje ellen, valószínűleg nem sokan tettek volna az északmacedónok továbbjutására. Roberto Parrondo együttese azonban a második félidőt kilenc góllal megnyerve kiharcolta a döntőbe jutást. Nagy ünneplés kezdődött a pályán, majd a Vardar játékosai az újságírókhoz érve is nehezen találták a szavakat.

Újra megmutattuk, milyen karakterünk van, mentünk előre a végéig, és ez lett belőle – lelkendezett a Vardar csapatkapitánya, Sztojancse Sztoilov. – Ez a győzelem a mentalitásunknak köszönhető, persze szerencsére is szükség volt ekkora fordításhoz, de nagy hátrányban sem adtuk fel. Európa legjobb csapatát győztük le, féljen csak a Veszprém tőlünk.

A korábbi szegedi Stas Skube szerint a szombati volt a legjobb utolsó húsz perc, amit valaha játszottak. „Minden tökéletesen működött, a védekezésünk, a lerohanásaink. Az első félidőben sokszor nem volt szerencsénk, és a Barcelona kapusa is fantasztikus volt, a második játékrészben ez megváltozott, és talán minden támadásunkból betaláltuk. Megérdemelten vagyunk ott a döntőben. Már a Szeged ellen is volt egy nagyszerű győzelmünk a negyeddöntőben, a Barca kiejtése még nagyobb tett, de a legszebb az lenne, ha a fináléban is nyerni tudnánk.”

A szlovén irányító reményét fejezte ki, hogy poszttársa, Igor Karacic játszani tud vasárnap, ugyanis nagy szükségük lenne rá.

A Veszprémnek is a védekezés és a kapusteljesítmény az erőssége, de ők több játékost tudnak forgatni. Persze egyszerre csak heten lehetnek ők is a pályán, úgyhogy bármi lehetséges. A magyar csapat a döntő esélyese, de a Barca ellen is felborítottuk a papírformát. Még egyszer megmutatnánk, hogy jó játékosok vagyunk nagy szívvel” – tekintett előre Skube

Karacicra visszatérve, a horvátot ölben vitték le a pályáról, a vegyes zónába már bicegve érkezett. Edzője, Parrondo annyit mondott róla a sajtótájékoztatón, hogy nem nézett ki jól a lába.

Hogy csodát vittünk volna véghez? Az egész idényünk maga a csoda mondta Karacic. – Azért jöttünk, hogy döntőt játszhassunk, pedig Európa 99 százaléka nem hitt bennünk. Csak mi és a szurkolóink bíztak a győzelmünkben. Elfáradtunk, pihennünk kell, aztán jöhet a döntő. A Veszprém a Barcához hasonlóan erős csapat, de mi vagyunk a Vardar, és nem félünk senkitől.”

Ha Karacic nem tudná vállalni a játékot, az nagy érvágás lenne az így is kevés minőségi cserével rendelkező Vardarnak, de az is igaz, hogy a Veszprémet sem kerülték el a sérülések. Sterbik Árpádnak a lábfeje, Nagy Lászlónak a válla sérült meg, s bár arról nincsenek információink, hogy a két klasszis jelenleg milyen állapotban van, a klubvezetők arról tájékoztatták a Nemzeti Sportot, hogy mindkét játékost benevezik a döntőre.

Nagy László a bal karját lógatva ünnepelt az elődöntő végén (Fotó: MTI)
Nagy László a bal karját lógatva ünnepelt az elődöntő végén (Fotó: MTI)

Az biztos, hogy a Veszprémnek több ideje jutott a pihenésre, ami egy ilyen kétnapos eseménynél sokat számíthat. A két edző, Davis és Parrondo számára különleges lesz a döntő, ugyanis 2008-ban és 2009-ben még együtt nyertek BL-t a Ciudad Reallal. Amelyikük nyer, Talant Dujsebajev után másodikként ér fel a csúcsra játékosként, majd edzőként is.

A Veszprém első BL-győzelmére hajt, miután 2002-ben (a Magdeburg ellen), 2015-ben (a Barcelona ellen) és 2016-ban (a Kielce ellen) is alulmaradt a döntőben. A Vardar 2017-ben már magasba emelhette a trófeát.

Ami az egymás elleni mérleget illeti, a BL-ben eddig egyszer, tavaly szeptemberben tudta csak legyőzni a Vardar a Veszprémet, az a vereség akkor Ljubomir Vranjes állásába került. A magyar csapat egymás utáni 12 győzelemnél jár a sorozatban, az egyenes kieséses szakaszban az összes meccsét behúzta.

Nagy Lászlónak és Momir Ilicsnek ez lesz az utolsó meccs a pályafutásában, míg Mikler Roland a nyáron Szegedre távozik.

„Nagy Lacit én mindig Grandénak hívom; Ilics már kora reggel mérgezett egérként mozog” – ezt mondták a társak a két visszavonulóról a final four előtt

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, NÉGYES DÖNTŐ, KÖLN
A HARMADIK HELYÉRT
15.15:
Barcelona–Vive Kielce (Tv:Sport1)
DÖNTŐ
18.00:
Telekom Veszprém–Vardar Szkopje (Tv:Sport1) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik