A nehezét teljesítette a Mocsai-csapat, jön a kötelező győzelem?

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2012.04.07. 07:19
null
Mocsai Lajos utat mutat: „Kérem szépen, London arra van, mi is oda igyekszünk” (Fotó: Action Images– archív)
Nincs megállás Göteborgban, a pénteki emlékezetes győzelem után itt az újabb feladat a magyar kézilabda-válogatott előtt, ezúttal a csoport leggyengébbjének tartott Brazília lesz Mocsai Lajos együttesének ellenfele az olimpiai selejtezőben. 

 

Mit sem ér a macedónok legyőzése, ha a brazilokat nem verik meg Császár Gáborék. Előzetesen mind a három európai válogatott úgy kalkulált, hogy a brazilokat biztosan legyőzi. Ehhez képest a dél-amerikaiak sokáig jól tartották magukat a házigazda svédek ellen a pénteki mérkőzésen. A 44. percben még 16–16 állt az eredményjelzőn, és bár a meccs utolsó negyedére elfogytak a brazilok, alaposan megnehezítették ellenfelük dolgát.

„Minden meccs nehéz a számunkra, a játékosok nagy részének még nem kezdődött el a bajnokság, de próbáltunk a rendelkezésre álló időben optimálisan felkészülni. A magyarok kézilabdás történelmüket tekintve és fizikai, valamint technikai oldalról is előrébb járnak, de azért jöttünk ide, hogy megmutassuk, mit tudunk” – mondta még a svédek elleni vereség után Javier Cuesta, a brazilok szövetségi kapitánya.

Ha ránézünk a brazil keretre, akkor egyből igazolva látszanak a mester szavai, ugyanis európai szemnek jobbára ismeretlen nevek alkotják a csapatot, a játékosok többsége hazai klubban szerepel. Mindössze három idegenlégiós van, akik Spanyolországban keresik a kenyerüket, közülük is talán a legismertebb Felipe Borges, aki a svédek ellen öt góljával a legeredményesebbnek bizonyult. A brazilok teljesen más stílust képviselnek, mint a macedónok, ugyanakkor sok információ nem állt a rendelkezésre róluk a torna előtt.

Ezt tudván Mocsai Lajosék a helyszínen nézték meg az első fordulós meccsüket (a játékosok csak az első félidőre maradtak), az este, valamint az éjszaka folyamán pedig kielemezték a látottakat.

„A legfontosabb most a regeneráció, megnézünk egy félidőt az ellenfélből, éjszaka elemzünk, holnap pedig ugyanilyen ritmusban készülünk. Mindenkitől nagyon komoly önbecsülést, tiszteletet várok az ellenféllel szemben, és ugyanilyen szervezettséget és ambíciót, mint a macedónok ellen” – nyilatkozta Mocsai.

A két ország válogatottja eddig három alkalommal játszott egymás ellen. Először az 1992-es barcelonai olimpián, július 29-én, amikor Joósz Attila szövetségi kapitány csapata 10–10-es félidő után 27–21-re győzött. Másodszor 2004. augusztus 16-án, Athénban, amikor is Skaliczki László együttese szintén 10–10-es félidő után 20–19-re tudott nyerni. A harmadik mérkőzésre tavaly január 17-én, a világbajnokság csoportmérkőzésén, Linköpingben került sor. Itt Mocsai Lajos szövetségi kapitány csapata 18–11-es félidő után 36–24-re nyert.

Válogatottunk a brazilok elleni legutóbbi meccsen az alábbi összeállításban szerepelt: Fazekas – Harsányi 10 (gól), Mocsai 6, Császár 4, Gál 3, Ilyés 3, Törő 3. Csere: Mikler (kapus), Schuch 1, Zubai 3, Katzirz 1, Nagy K. 2, Iváncsik G., Iváncsik T., Gulyás P., Lékai.

Dél-amerikai ellenfelünk négy olimpián vett részt, legjobb eredménye a 2004-ben elért tizedik hely, legutóbb pedig 2008-ban 11. volt. Kilenc világbajnokságra kvalifikált, ezek közül a legjobb helyezése az 1999-ben elért 16. hely, tavaly 21. volt.

A magyar válogatott változatlan kerettel lép pályára, tehát Mocsai Lajos egyelőre nem használja ki egyik cserelehetőségét sem. A mérkőzést – akárcsak a pénteki, macedónok elleni találkozót – a spanyol Raluy, Sabroso páros vezeti. Ha a mieink legyőzik Brazíliát, míg a macedónok nem tudják felülmúlni a későbbi meccsen a svédeket, akkor már az utolsó forduló előtt eldől, hogy a férfi kézilabda-válogatott ott lehet Londonban az olimpián.

A 13.45-kor kezdődő találkozóról élő, szöveges tudósítást olvashatnak a Nemzeti Sport Online-on!

ELLENFÉLNÉZŐ
BRAZÍLIA
Olimpia: 10. (2004), 11. (1996, 2008), 12. (1992)
Vb: 16. (1999), 19. (2001, 2005, 2007), 21. (2009, 2011), 22. (2003), 21-24. (1995), 24. (1997)
Mérlege a mieink ellen: 3 vereség.
Legutóbb (2011. január 17., Linköping, vb-csoport): Magyarország–Brazília 36–24
MAGYARORSZÁG–BRAZÍLIA VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉSEK
1992. 07. 29., Granollers, olimpia: 27–21 (10–10)
2004. 08. 16., Athén, olimpia: 20–19 (10–10)
2011. 01. 17., Linköping, vb: 36–24 (18–11)
FÉRFI KÉZILABDA OLIMPIAI SELEJTEZŐ
2. CSOPORT (Göteborg, Svédország)
Résztvevők: Svédország, Magyarország, Macedónia, Brazília
2012. április 6., péntek
Magyarország–Macedónia 28–26
Svédország–Brazília 25–20
2012. április 7., szombat
13.45: Brazília–Magyarország
16.05: Macedónia–Svédország
2012. április 8., vasárnap
14.45: Brazília–Macedónia
17.05: Svédország–Magyarország
OLIMPIAI SELEJTEZŐ – A MÁSIK KÉT CSOPORT EREDMÉNYEI
1. CSOPORT (Alicante, Spanyolország)
Résztvevők: Spanyolország, Lengyelország, Szerbia, Algéria
2012. április 6., péntek
17.30: Lengyelország–Algéria 28–27
20.15: Spanyolország–Szerbia 30–27
2012. április 7., szombat
17.30: Szerbia–Lengyelország
20.15: Algéria–Spanyolország
2012. április 8., vasárnap
17.30: Szerbia–Algéria
20.15: Spanyolország–Lengyelország
3. CSOPORT (Varazsd, Horvátország)
Résztvevők. Horvátország, Izland, Chile, Japán
2012. április 6., péntek
18.00: Horvátország–Japán 36–22
20.15: Izland–Chile 25–17
2012. április 7., szombat
18.00: Chile–Horvátország
20.15: Japán–Izland
2012. április 8., vasárnap
15.30: Japán–Chile
18.00: Horvátország–Izland
Mindegyik csoport első két helyezettje kvalifikálja magát a londoni játékokra.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik