Férfi kézi BL: Teljesen mindegy, hogyan játszunk, de... – Lékai

Vágólapra másolva!
2019.10.11. 12:08
null
Lékai Máté szerint a győzelem a legfontosabb (Fotó: handballveszprem.hu)
Hiába kezdte győzelemmel a férfi kézilabda Bajnokok Ligája új idényét a Telekom Veszprém, a bakonyiak az előző két meccsüket elvesztették, így vasárnap a Porto ellen egyértelműen a javítás a cél. A portugálok elleni meccset felvezetően David Davis vezetőedző, valamint a játékosok is nyilatkoztak a klub hivatalos oldalának.

 

David Davis, a Telekom Veszprém vezetőedzője:
„A Porto ellen nehéz játszani idén. Remekül szerepelnek, nagy magabiztossággal. Az első pár mérkőzésükön megmutatták, hogy helyük van a Bajnokok Ligájában, illetve az A és B, kiemelt csoportok egyikében. Kemény és taktikus meccsre számítok, hiszen a Porto egy kiváló együttes.”

Lékai Máté, a Telekom Veszprém irányítója:
„Az elmúlt két Bajnokok Ligája meccsünkön sajnos vereséget szenvedtünk, így mindenképpen nyerni szeretnénk. Egy nagyon erős csapat ellen játszunk, akiknek a Vardar és a Kielce elleni találkozóját is láttam. Szkopjéban is jobbak voltak, mint a Vardar, ott a hazaiak kapusa sok ziccert fogott és csak azért tudták megfordítani a találkozót. Kemény a védekezésük, és hatalmas a faluk, támadásban pedig nagyon attraktívan és pontosan játszanak. Sokszor játszanak hét a hat ellen. Teljesen mindegy, hogyan játszunk, de valahogy a két pontot meg kell szereznünk.”

Kent Robin Tönnesen, a Telekom Veszprém átlövője:
„Kemény találkozót várok a Porto ellen. Sokkal jobban kell játszanunk, és meg kell találnunk a ritmusunkat újra. Azt a kézilabdát kell játszanunk, amit tudunk. Nagyobb magabiztossággal kell belemennünk a meccsbe. Nyerni szeretnénk, jobban játszani a saját közönségünk előtt. Alig várom, hogy megmutassuk, hogy jobbak vagyunk annál, amit az előző két mérkőzésen mutattunk.”

Dejan Manaszkov, a Telekom Veszprém balszélsője:
„Nagyon fontos találkozó lesz a vasárnapi. A három vereség után nagyon szeretnénk nyerni. A Porto egy jó csapat, meg is mutatták az előző fordulókban, például megverték a Kielcét is. Előszeretettel alkalmazzák a hét a hat elleni játékrendszert. Szerdától kezdve rengeteget fogunk készülni az ehhez hasonló helyzetekre. Jól kell védekeznünk, és türelmesnek kell lennünk, mivel a Porto hosszú támadásokat vezet. A szurkolóink segítségével, valahogy meg kell nyernünk a meccset, és vissza kell térnünk a győztes útra.”

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ

B-CSOPORT
16.00:
Telekom Veszprém–FC Porto Sofarma (portugál) (Tv: Sport1)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Vardar Szkopje (macedón) 3 3 96–88 +8 6
2. THW Kiel (német) 3 2 1 98–84 +14 5
3. Montpellier (francia) 3 2 1 81–76 +5 4
4. FC Porto Sofarma (portugál) 3 2 1 87–87 0 4
5. Kielce (lengyel) 3 1 1 1 93–89 +4 3
6. TELEKOM VESZPRÉM 3 1 2 89–88 +1 2
7. Meskov Breszt (fehérorosz) 3 3 73–85 –12 0
8. Zaporizzsja (ukrán) 3 3 84–104 –20 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik