Mikler-parádé és horvátverés Veszprémben

Vágólapra másolva!
2013.04.04. 20:13
null
Nagy László (középen) ezúttal védekezésben jeleskedett (Fotók: Korponai Tamás)
A magyar férfi kézilabda-válogatott Veszprémben Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen 20–18-ra nyert Horvátország ellen. A győzelmünket bebiztosító gólt Nagy Kornél emberhátrányban játszva kínai figurából húzta be az utolsó percben. A siker alapja a remek védekezésünk volt, a kapunkban pedig Mikler Roland bravúrt bravúrra halmozott. Csapatunk pontveszteség nélkül vezeti a csoportot, a horvátok két győzelem után az első vereségüket szenvedték el.

A horvátok az első két támadásukat ziccerig játszották, ezt követően azonban majdnem negyedórán keresztül nem találtak be a fonalat elkapó Mikler Roland kapujába. Az első félidő a jó védekezésről és a kapusbravúrokról szólt mindkét oldalon – Mirko Alilovicban is többször akadt el a labda, mint sem.

Mikler Roland 18 gólt kapott a világ egyik legjobb csapatától
Mikler Roland 18 gólt kapott a világ egyik legjobb csapatától

Támadásban Császár Gábor és a válogatottba sérülése után visszatérő Ilyés Ferenc húzta a mieinket, Nagy Lászlónak ezúttal nem ment, legjobb esetben is csak gólpasszig jutott. Az első félórát követően azonban így is mi vezettünk 8–7-re.

A második játékrész rémálomszerűen kezdődött, több mint nyolc percig nem tudtuk bevenni a horvátok kapuját, de szerencsére így is csak két góllal léptek el a vendégek. Nagy Lászlót néhány sikertelen kísérlet után lekapta a pályáról Mocsai mester, és a fiatal Ancsin Gábornak, valamint Szalafai Gábornak adott lehetőséget a jobb oldalon. Utóbbi rögtön góllal mutatkozott be első válogatottbeli tétmérkőzésén, az igazi hős azonban Mikler volt, aki továbbra is ihletett formában védett. Hétméteresből például csak negyedik próbálkozásra tudták mattolni, de az átlövéseket is jó százalékkal hárította.

Az ma is kiderült, hogy a horvátok védekezése nem ízlik a Mocsai-csapatnak, amely azonban így is vissza tudta venni a vezetést. Egy perccel a vége előtt egygólos előnyben, ám emberhátrányban támadhatott a magyar válogatott, és csodás, kínai figurás találattal zárta le a meccset: Mocsai Tamás passzából Nagy Kornél talált be, beállítva a 20–18-as végeredményt. A mieink így öt év után újra legyőzték legnagyobb mumusukat – 2008-ban szintén Veszprémben sikerült ez nekik, akkor is két góllal nyertek –, és gyakorlatilag kijutottak az Eb-re.

Összefoglaló

FÉRFI EB-SELEJTEZŐ, 4. CSOPORT
MAGYARORSZÁG–HORVÁTORSZÁG 20–18 (8–7)
Veszprém, 5000
néző. V: Abrahamsen, Kristiansen (norvégok)
MAGYARORSZÁG: MIKLER – Harsányi 1, Zubai Sz., NAGY L., SCHUCH, Ilyés 3, CSÁSZÁR 6 (1). Csere: Törő 1, Vadkerti 1, NAGY K. 5, MOCSAI 2, Szalafai 1, Szöllösi Sz.
HORVÁTORSZÁG: ALILOVIC – HORVAT 4, Kopljar 2, Lackovic, VORI 3, Duvnjak 1, NINCEVIC 3. Csere: Vukovic, Gojun, Bicanic 1, Sprem, Musa, BUNTIC 4 (2), Matulic
Az eredmény alakulása. 3. p.: 1–2. 9. p.: 3–2. 19. p.: 4–4. 22. p.: 5–6. 28. p.: 8–6. 34. p.: 8–10. 42. p.: 11–11. 49. p.: 13–13. 52. p.: 15–14. 54. p.: 15–16. 56. p.: 18–16
Kiállítások: 10, ill. 6 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 5/2

MESTERMÉRLEG
MOCSAI LAJOS, a magyarok kapitánya: – Óriási taktikai csatában nyertünk, a védekezésünk remek volt, Mikler pedig bravúrosan védett. A célunkat elértük, ott vagyunk az Európa-bajnokságon, és ezt főleg remek csapatszellemünknek köszönhetjük.
SLAVKO GOLUZA, a horvátok kapitánya: – Erős ellenfélre számítottunk, de nem ennyire gorombára. A vereségünk oka, hogy nem a megbeszélt taktika szerint játszottunk, a védekezésünk a szünet után gyakran gyenge volt.

KÖVETKEZIK:
Április 6. (Zágráb): Horvátország–Magyarország, 18.30 (tv: Sport1)
Április 7. (Vágbeszterce): Szlovákia–Lettország, 17.00

AZ ÁLLÁS
1. MAGYARORSZÁG 3
3
80–67
6
2. Horvátország 3 2 1
73–64 4
3. Lettország 3 1
2 76–86 2
4. Szlovákia 3 3 69–81 0
A csoportból az első két helyezett jut tovább.


Még nehezebb helyzetbe kerültek a németek, Jonas Larholm négy góllal járult hozzá a svédek győzelméhez a lengyelek ellen, idegenben gázoltak az oroszok. A 3. FORDULÓ ÖSSZES EREDMÉNYÉT ÉS A CSOPORTÁLLÁSOKAT ITT TALÁLJA.

PERCRŐL PERCRE

A csoportból az első két helyezett kvalifikálja magát a 2014-es dániai kontinensviadalra, és mivel a mieink korábban hét góllal legyőzték Lettországot, Szlovákiában pedig négy találattal nyertek (szerdán ráadásul a lettek megverték 28–24-re a szlovákokat), Eb-részvételünket nem fenyegeti nagy veszély. Ezzel együtt a mai találkozó egyáltalán nem nevezhető tét nélkülinek, hiszen a mumusainknak számító horvátok „elkapása” biztos jót tenne a mieink önbizalmának, ráadásul az Eb-csoportok sorsolása előtt a kiemeléseknél figyelembe veszik a selejtezőcsoportok végeredményeit is.

1. FÉLIDŐ

1–5. perc: Az első támadást ziccerig játszották a horvátok, Vori nem hibázott, a válogatottba visszatérő Ilyés azonban egyből válaszolt rá. Nálunk Mikler, Törő, Ilyés, Császár, Zubai, Nagy László és Harsányi kezdett támadásban. Másodszor Nincevicre jött ki a figura a vendégeknél, balszélsőjük is bevette Mikler kapuját, a másik oldalon viszont a remekül befutó Törő nem tudta eltenni a labdát Alilovic lába alatt. 1–2

6–10. perc: Zubait is megtaláltuk a falban, az általa kiharcolt hétméterest azonban Harsányi kihagyta (ismét Alilovic lábát átkozhattuk). Császárt ez sem bizonytalanította el, ő is lefelé lőtt, kétszer is, veszprémi klubtársa pedig egyszer sem tudott védeni. Mikler is elkapta a fonalat, két védés egymás után, Zlatko Horvat már nem is merte hozzá közel dobni a labdát, ami a háló tetején kötött ki. 3–2

Támadásban Császár Gábor volt a mieink egyik legjobbja
Támadásban Császár Gábor volt a mieink egyik legjobbja

11–15. perc: Beállt az eredmény, emberelőnyből változtathattunk volna rajta, de a Törőt váltó Vadkerti is elvesztette első csatáját Aliloviccsal szemben. Az emberfórnak Zubai kiállítása vetett véget, Horvat büntetőjét viszont Mikler hárította. Az első két lövéssel szemben nem volt esélye a szegedi kapusnak, azóta viszont mind az öt horvát próbálkozást hatástalanította. Eddig a kapusoké a főszerep. Emberhátrányban sikerült megzavarni őket, Horvat elérhetetlen passzt kapott. Zubai visszaállhatott, rögtön zárt is Ilyésnek, aki másodszor villant átlövésből. 4–2

16–20. perc: Kopljar törte meg a majd negyedórás horvát gólcsendet betörésből. Nagy L. szorongatott helyzetből gyenge lövést eresztett el, Császár viszont szinte ziccerben szerezhette volna meg harmadik gólját – miután a hátrafelé futó Gojun rosszul lépett –, de a kapufát találta el. Gojunt le is kell cserélni, a bokáját nem tudja terhelni. Nagy Lászlónak támadásban eddig nem megy, védekezésben viszont kőkemény. Schuch sem puhány, a norvég játékvezetők kiküldték két percre. Bicanic nem sokat vacakolt, a bal alsóba tüzelt (4–4). Harsányi lehetetlen szögből nem tudta átverni Alilovicot, de legalább nálunk maradt a labda, így Mocsai Lajos időt kérhetett. 4–4

21–25. perc: Császár emberhátrányban szerzett gólt, de tíz másodperc sem telt el, Horvat egyből egyenlített. Egy hiba támadásban, jön is a lerohanás, Kopljar a befejezőember (5–6). Nagy L. betörést „eladva” megjátszotta Harsányit, aki gyönyörű találattal egalizált. Az utóbbi percekben valóságos gólözönt láthattunk a korábbiakhoz képest. Ilyést Nagy Kornél váltja. Már szinte az övék volt a labda, de Császárhoz paskolták ki, aki köszönte szépen, és bevágta. 7–6

26–30. perc: Mikler újabb védése után Vadkerti iramodott meg, de négy horvát is visszazárt, így meg kellett állnia. Pályán Mocsai Tamás, Nagy László pihenhet. Elveszik tőlünk a labdát a norvégok, Bicanic szemöldöke felrepedt. A 27. percben 7–6-nál Slavko Goluza kért időt. Biztos jó figurákat beszéltek meg, Vadkerti azonban labdát lopott, és belőtte a ziccert. Mikler újabb védése után az ismétlésnél már nem volt esélye (8–7). Újra támadófaultot láttak nálunk a játékvezetők, majd a másik oldalon hetest ítéltek és kiállították Schuchot. Horvat ezúttal ejtéssel próbálkozott a büntetőnél, de Mikler visszaugrott, és kipaskolta a labdát. Nem tudtunk már újabb gólt lőni, ám a szünetben így is mi vezetünk. 8–7


2. FÉLIDŐ

31–35. perc: Nem sokáig tudtuk ölni az időt emberhátrányban, az eladott labdával megindultak a horvátok, és Nincevic bevágta a ziccert. Kiegészültünk. Nagy László első találatára tovább kell várni, két rossz lövése után a horvátok két gólt szereztek a szélekről (8–10). Ilyés lövése lelassult a blokkon, Alilovicnak csemege, de most legalább nem rohantak át rajtunk. Kopljar talpról lapos lövéssel lepte volna meg Miklert – de nem tudta. 8–10

36–40. perc: Még egy támadást védekeztünk ki, majd emberelőnybe kerültünk. A jobb oldalunkon pedig Ancsin Gábor és Szalafai Gábor próbálkozhat, de csak Mocsai Lajos időkérése után. Ancsin rögtön eldobja, de Alilovic résen volt. Ilyés indításból szerzi meg az első magyar gólt a második félidőben, a 39. percben (9–10). Buntic szaladt keresztbe, nem ütköztünk vele, ki is használta. 9–11

41–45. perc: Végre megunták a bírók a Zubai megsemmisítésére tett horvát kísérleteket, Buntic pihenhet két percig, Szalafai pedig góllal mutatkozott be! Ancsin játszott be Zubaihoz, hétméteres. Alilovic hozzáért a labdához, de Császár neve mellé újabb vonalkát húzhatunk be (11–11). A vendégek klasszis beállója, Vori is hetest harcolt ki, de Mikler természetesen ezt is kivédte (ezúttal már Nincevic próbálkozott). Elképesztő! Nagy Kornél talpról bevágta, újra mi vezetünk. Bicanic bekötött fejjel visszatért, és az ő lövését még védte Mikler, Vori ismétlését már nem tudta. 12–12

46–50. perc: Ancsin terítette le Duvnjakot, kiállítás a vége. Horvat óriási szögből ugorhatott be, de Mikler lábbal védett. Vadkerti átfutott a jobb oldalra, meg is kapta a labdát, de vonalra lépett. Még tart az emberhátrányunk, Goluza időt kér. Mikler javította még tovább a statisztikáját, Mocsai Tamás pedig ebből indulva megszerzi 13. találatunkat (13–12). Ugyanő indulhatott teljesen egyedül, ziccerben azonban a lécre lőtt, onnan pedig a gólvonalra vagy mögé pattant a labda. A norvég szerint a vonalra... És jön az egyenlítés. 13–13

51–55. perc: Császár góljára Horvat válaszolt, akinek szélről azért jobban megy, mint hétméteresből (14–14). Mocsai Tamás átlövésből egyértelmű gólt lőtt. Buntic alulról engedte el, sajnos jól. Egy rossz passz, és mi nem tudunk visszazárni, Duvnjak góljával újra a horvátok vezetnek, de nem sokáig, Nagy Kornélnak köszönhetően. Mikler könnyűszerrel kapott le egy lövést, majd Törőt indítjuk, aki nem hibázik. 17–16

56–60. perc: Buntic hatalmas kapufát lőtt, újra indultunk, Nagy L., Nagy K. és gól! Kettővel vezetünk (18–16). Buntic próbálkozott harmadik horvátként hetesből, és ő nem cifrázta (18–17). Goluza sárgát reklamált ki magának. Mocsai T. lövését Alilovic védte, de nálunk maradt a labda, két és fél perc van hátra. Nagy Kornél a meccs talán legszebb gólját lőtte, átsodródva a jobb oldalra. Törő eldönthette volna, de a háló tetejére pörgetett. Másfél perccel a vége előtt 19–17 ide, de Schuchot harmadszor is kiállították. Horvat lő, Mikler véd, de hétméteres. Mindez 58:49-nél. Buntic hidegvérrel bepattintja (19–18). Emberhátrányban támadunk, Mocsai Lajos időt kér 45 másodperccel a vége előtt. Passzív, de még nálunk a labda. 24 mp. Ez mi volt! Mocsai T. feltette kínaira a középen berepülő Nagy Kornélnak, aki bevágta! 20–18. Horvát időkérés 16 mp-cel a vége előtt. Buntic lövése a lécet találta telibe, vége, 20–18-ra legyőztük a horvátokat! Szép volt, fiúk! 20–18

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik