Férfi kézi: N. Karabatic nyolc gólt lőtt a Montpellier-nek

Vágólapra másolva!
2013.02.14. 06:19
Nikola Karabatic nyolc gólt lőtt korábbi csapatának, a Montpellier-nek, így főszerepet játszott abban, hogy az Aix-en-Provence hazai pályán 27–27-es döntetlent játszott BL-résztvevő ellenfelével a francia férfi kézilabda-bajnokság 15. fordulójában, ezzel elmozdult az utolsó előtti helyről.

Nikola Karabatic két hete bontotta fel a szerződését a Montpellier-vel, és öccsét, Lukát követve – aki az ősszel még szintén a Montpellier játékosa volt – a kiesés ellen küzdő Aix-en-Provence-be igazolt. A testvérek számára hatalmas presztízscsata volt a szerda esti mérkőzés, amelyen Nikola nyolc, Luka egy góllal járult hozzá az Aix bravúros pontszerzéséhez.

Előbbi azonban így is csalódottan nyilatkozott a találkozó után, ugyanis szerinte győzelmet érdemeltek volna. A Montpellier fél perccel a vége előtt egyenlített, és Nikola Karabatic szerint az utolsó másodpercekben hétméterest kellett volna kapniuk, ami azonban elmaradt.

A második helyen álló Montpellier a pontvesztése ellenére növelte előnyét a harmadik Chambéryvel szemben, az ugyanis 30–21-re kikapott az Ivry vendégeként.

FÉRFI KÉZILABDA, FRANCIA BAJNOKSÁG
15. FORDULÓ, SZERDAI MÉRKŐZÉSEK

Aix-en-Provence–Montpellier 27–27 (14–13)
Ivry–Chambéry 30–21 (15–11)

A 14 csapatos bajnokság élcsoportja: 1. Paris SG 28 pont (14 mérk.), 2. Montpellier 23 (15), 3. Chambéry 19 (15), …10. Ivry 12 (15), …12. Aix 9 (15)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik