Simának indult, mégis csak döntetlenre futotta Szlovákia ellen

Vágólapra másolva!
2009.01.19. 19:06
A magyar csapat 24–24-es döntetlent játszott Szlovákia ellen a horvátországi férfi kézilabda-vb A-csoportjának 3. fordulójában. Az első félidőben egy tízperces periódust leszámítva a mieink szinte tökéletesen játszottak, így 12–6-ra vezettek a szünetben. A folytatásban azonban a szlovákok feljöttek, majd kilenc perccel a vége előtt egyenlítettek. A hajrában nekünk állt a meccs, de a szlovákok legjobbja, Sulc náhány másodperccel a vége előtt egyenlített, így már nem vagyunk százszázalékosak.
Kukuckáék nem hiába törték magukat
Fotó: Reuters
Kukuckáék nem hiába törték magukat
Kukuckáék nem hiába törték magukat
Fotó: Reuters
Kukuckáék nem hiába törték magukat

FÉRFI KÉZILABDA-VB


Program, eredmények, a magyar keret, történelem, szavazás – minden egy helyen!
A magyar csapat – melynek keretéből Harsányi Gergely és Katzirz Dávid maradt ki – csakúgy, mint a románok ellen, ezúttal is jól kezdett, Nagy László akárhányszor kapura lőtt, a hálóban kötött ki a labda, mellette pedig Eklemovics Nikola és Iváncsik Gergő is eredményes volt, és mivel a szlovákok csak egy gólt dobtak ezalatt, a tizedik perc végén már 7–1-re vezettünk.

Minden szép és jó, gondolhattuk ekkor, csakhogy a félidő felénél a vasárnapi találkozóhoz hasonlóan ismét jött egy holtpont a Hajdu-csapat játékában, és több mint tíz percen keresztül gólképtelen maradt. A nagy különbség az volt, hogy a szlovákok ezt a románokkal ellentétben nem tudták kihasználni, és mindössze két találatot szereztek ez idő alatt, köszönhetően elsősorban Fazekas Nándornak – ezúttal a Gummersbach légiósa kezdett a kapuban a Románia ellen remeklő Puljezevics Nenad helyett.

A félidő végén az Iváncsik-fivérek góljaival visszaállt a hatgólos különbség, így a szünet előtt számunkra csak az okozott izgalmat, hogy Gál Gyula egy guruló labdára indulva csúnyán ütközött a kapujából kilépő Richard Stochllal. Szerencsére mindketten folytatni tudták a játékot.

A második félidőt tehát 12–6-os előnnyel – és egy Gál-góllal kezdtük –, azonban ezután Ilyés Ferencet két percre kiállították, amit a szlovákok alaposan kihasználtak, ugyanis 13–10-re feljöttek.

HAJDÚ JÁNOS NYILATKOZATA

„Ha tudnám, mi a hullámzás oka, megszüntetném. Ziccereket, heteseket hagyunk ki, nem koncentrálunk eléggé. Hogy miért adódik ez, nem tudom” – mondta a találkozó után a mérkőzést közvetítő sporttévének a kapitány.

„A csapat megmutatta, hogy mire képes, ma is , tegnap is, ugyanakkor vannak olyan szakaszok, amikor elemi hibákat vétünk. Cserékkel nem mertem belenyúlni a meccsbe, mert olyan hőfokú volt a találkozó.”

„A mérkőzés megvolt, a végén faltra kellett volna játszani, meg a négy kimaradt hetesből be kellett volna lőni mondjuk kettőt. Sajnálom, hogy az a Putics hagyta ki a heteseket, akit direkt azért neveztem be, hogy a heteseket belője. Ez részemről hiba volt.”
Az utolsó húsz percet kettős emberhátrányban kezdte ellenfelünk, azonban mi nem tudtunk élni a lehetőséggel, a belelendülő Frantisek Sulc még így is betalált, egy gólra felhozva ezzel csapatát – ekkor mát Puljezevics állt a magyar kapuban.

Nem lett volna ilyen szoros a mérkőzés, ha a hétmétereseknél jobban koncentrálunk, azonban a 47. percben Iváncsik Gergő már a negyedik büntetőnket hibázta el (előtte Putics Barna kettő, Császár Gábor egy hetest hagyott ki).

Így nem is volt csoda, hogy a vérszemet kapó szlovákok az 51. percben Sulc sokadik góljával kiegyenlítettek, amit már Hajdu János sem nézett tétlenül, időt kért.

A kis szünet jót tett a magyar csapatnak, ugyanis Iváncsik Gergő, Iváncsik Tamás, majd Ilyés is gólt lőtt, de közben mi is kaptunk két gólt, ráadásul Herbert Gábort kiállították.

Nagy László a legjobbkor villantotta meg ismét klasszisát, és emberhátrányban is betalált. Azonban Sulc két gyors góllal az 57. percben ismét egalizált, egy perccel később pedig kétszer is megszerezhették volna a győzelmet, de Puljezevics mindkétszer védett.

Eklemovics az 59. percben ismét megszerezte a vezetést, Iváncsik Tamás azonban kihagyta a meccslabdát, így a szlovákok az egy pontért támadhattak. Sajnos szomszédaink legjobbja, Sulc ezúttal is megvillant, és egy test mellett ellőtt góllal egyenlített, 24–24 lett a vége.

Innentől a mieink sikere mellett annak szurkolhatunk, hogy Szlovákia ne jusson tovább a csoportból, mert ez esetben nem vinnénk magunkkal az ellenük szerzett (vesztett) egy pontot.

MI TÖRTÉNT A MÉRKŐZÉSEN? TEKINTSE MEG ONLINE TUDÓSÍTÁSUNKAT!

FÉRFI KÉZILABDA-VB



Helyszín: Eszék
Nézőszám: 3500
Játékvezetők: Matija Gubica, Boris Milosevic (horvátok)
A KERETEK
MAGYARORSZÁG SZLOVÁKIA
Fazekas Nándor (kapus) Teodor Paul (kapus)
Puljezevics Nenad (kapus) Richard Stochl (kapus)
Császár Gábor Szűcs Csaba
Eklemovics Nikola Peter Kukucka
Gál Gyula Frantisek Sulc
Herbert Gábor Juraj Niznan
Ilyés Ferenc Tomas Urban
Iváncsik Gergő Daniel Valo
Iváncsik Tamás Michal Kopco
Mocsai Tamás Radovan Pekar
Nagy László Andrej Petro
Putics Barna Tomas Stranovsky
Törő Szabolcs Radoslav Antl
Zubai Szabolcs Martin Stranovsky
Szövetségi kapitány: Hajdu János Szövetségi kapitány: Heister Zoltán

Gólszerzők: Nagy L. 5, Iváncsik G. 5,, Eklemovics 3, Császár 3/1, Illyés 5, Iváncsik T. 2, Gál, ill. Petro, Pekar 2, M. Stranovsky 1/1, T. Stranovsky 3, Sulc 8, Kopco 2, Valo 3, Antl 2/2
Hétméteresek: 5/1, ill. 4/3
Kiállítások: 8, ill 6 perc

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA

1. Szlovákia 3 2 1 98–61 5
2. Magyarország 3 2 1 95–67 5
3. Franciaország 2 2 64–47 4
4. Románia 3 1 2 78–87 2
5. Argentína 3 3 77–90 0
6. Ausztrália 2 2 29–88 0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik