Ma este Japán ellen debütálnak a magyar lányok Franciaországban

Vágólapra másolva!
2007.12.02. 08:31
Vasárnap délután indul útjára a labda Franciaországban, a december 2. és december 16 között tartó a 18. női kézilabda világbajnokságon, ahol a magyar csapat célja az éremszerzés. A viadal egyben olimpiai selejtező, így kötelező Németh András együttese számára a sikeres szereplés. Az első mérkőzésre ma este hat órakor kerül sor Nimesben Japán nemzeti válogatottja ellen.
Végül tizenhatan küzdhetnek majd Magyarország dicsőségéért
Végül tizenhatan küzdhetnek majd Magyarország dicsőségéért
Végül tizenhatan küzdhetnek majd Magyarország dicsőségéért
Végül tizenhatan küzdhetnek majd Magyarország dicsőségéért
Végül tizenhatan küzdhetnek majd Magyarország dicsőségéért
Végül tizenhatan küzdhetnek majd Magyarország dicsőségéért

MINDENT A NŐI KÉZILABDA VB-RŐL

A nyolcadik mérkőzés lesz a víz választó. Előtte belefér egy botlás, van mód a javításra, aki viszont a negyeddöntőben hibázik, lemondhat az éremszerzésről. Furcsa, talán sokak szerint igazságtalan a női vb lebonyolítási rendszere, hiszen hiába nyer a csapat sorozatban hét meccset a csoportkörben, majd a középdöntőben, ha a nyolcadikat elveszti, már csak az 5–8. helyért játszhat tovább.

A magyar együttes vasárnap Nimes-ben, az E-csoportban kezdi meg szereplését, s a Kongói Köztársaság, Japán és Spanyolország ellen nem jelenthet gondot a továbbjutás (a hat csoportból egyaránt az első két helyezett jut a középdöntőbe). Borítékolható, hogy a spanyol együttes lesz a másik továbbjutó, s mivel az egymás elleni eredményt magukkal viszik a csapatok, mindenképpen nyerni kellene az ibériaiakkal szemben.

A dijoni középdöntőben aztán egymást érik a nehéz meccsek. A D-csoportból érkezik a vbezüstérmes Románia, s Gheorghe Tadici csapata mellett Lengyelország vagy Kína lehet a másik továbbjutó, míg az F-csoportból a Németország, Dél-Korea, Ukrajna trióból érkezhet két együttes.

Sok gondtól szabadíthatná meg a mieinket a középdöntőcsoport első helyének megszerzése is. Elég ha átpillantunk az A–B–C ágra, ahonnan a házigazda francia, az Európa-bajnok norvég és a világbajnok orosz válogatott ott lehet a a negyeddöntőben, s vélhetően ők osztoznak a csoport első három helyén. Negyediknek talán Brazília vagy Horvátország futhat be, s ellenük azért könnyebb lenne negyeddöntőt játszani.

Több szakember szerint az orosz, norvég, román, francia, magyar ötösből kerül ki a világbajnok, amely pekingi repülőjegyet is nyer...

Az olimpián majd 12 csapat szerepel, a házigazda Kína mellett a négy kontinensbajnok, és a három olimpiai selejtezőcsoportól (négycsapatos csoportok) két-két együttes.
A MAGYAR NŐI KÉZILABDA VÁLOGATOTT KERETE A VILÁGBAJNOKSÁGRA
Kapusok: Herr Orsolya (Győri Audi ETO KC) Pálinger Katalin (Győri Audi ETO KC)
Jobbszélsők: Kovacsicz Mónika (Budapest Bank-FTC) Balogh Beatrix (Cornexi-Alcoa-AutoBahn)
Jobbátlövők: Mehlmann Ibolya (Aalborg), Hornyák Ágnes (Győri Audi ETO KC)
Irányítók: Görbicz Anita (Győri Audi ETO KC), Szucsánszki Zita (Budapest Bank-FTC)
Beállósok: Borbás Rita (Dunaferr), Szamoránsky Piroska (Budapest Bank-FTC)
Balátlövők: Ferling Bernadett (Dunaferr) Tóth Tímea (Hypo NÖ)
Balszélsők: Vérten Orsolya (Győri Audi ETO KC) Kirsner Erika (Hypo NÖ)
Védők: Tomori Zsuzsa (Győri Audi ETO KC) Szűcs Gabriella (DVSC-Aquaticum)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik