Tour de Hongrie: Mareczko duplázott, Groves sárgában

KOHÁN GERGELYKOHÁN GERGELY
Vágólapra másolva!
2020.08.31. 18:24
Hőségben, de hátszélben, ezúttal a cél előtti bukást megúszva érkezett meg a mezőny Nyíregyházára, amely a vonatot türelmesen is kivárta. Az új zöld trikós, Jakub Mareczko mögött beszáguldó Kaden Groves átvette a vezetést a Tour de Hongrie összetett versenyében.

Csikósok, szürkemarha-gulyák, Kilenclyukú híd, és minden, ami Hortobágy – avagy az Alföldet szelte át hétfőn a Magyar körverseny harmadik szakasza.

Az előző naphoz hasonlóan a 111 fősre fogyatkozó mezőnynek – a vasárnap a cél előtt bukó Boris Vallee medencecsonttörés, csapattársa, a szintén Bingoal-versenyző Franklin Six kézközépcsonttörés miatt volt kénytelen feladni a viadalt – ezúttal is meg kellett küzdenie a hőséggel, de hétfőn legalább kaptak egy kis hátszelet. A Karcag és Nyíregyháza közötti 180 kilométeres etapon az előző két napot végigdolgozó Mitchelton-Scott úgy volt vele, most már melózzon a mögöttünk hagyott napokat „ellazsáló” többi world tour csapat is: nem voltak hajlandóak a körülbelül 20 km-rel a rajt után elszakadó ötfős szökevénycsoportot üldöző boly élére állni (ez meg is látszott, a szökevények előnye hamar hat perc fölé hízott, ami a legnagyobb különbség volt az idei versenyen). Nagyon nagy tempót ment az elején mezőny, a szakasz első harmadában majdnem 50 kilométer/órás (48 fölötti) átlagsebességgel repesztett, ami annak tükrében igazán elképesztő adat, ha megnézzük, hogy az éppen a Mitchelton world tour sorában versenyző Peák Barnabás néhány nappal ezelőtt 50.42-es átlaggal és hatalmas pályacsúccsal (saját rekordját több mint egy perccel továbbjavítva) nyerte meg az időfutam országos bajnokságot!

A mezőny vezetését végül kénytelen-kelletlen a CCC és a Trek-Segafredo vállalta magára felváltva: a szökevényeket mindenképpen be kellett fogniuk, mert az összetettben is érdekelt versenyzők is ott voltak az elmenésben.

Jöttek a defektek, egy-két, ezúttal szerencsére csak kisebb bukás, Napkor községnél még néptáncosok is várták a versenyzőket az út mentén, másutt csikósok „versenyeztek” velük – egyszóval sík szakasz ide vagy oda, volt látnivaló bőven. Főleg, hogy 33 km-rel a cél előtt a szédületes sebességgel poroszkáló Latorca IC (amely egy egymás elleni versenyben ránézésre sem lehetett volna ellenfél a mezőny számára…) megakasztotta az üldözőket, így az élen haladókat is meg kellett állítani, hogy aztán ugyanazzal az időkülönbséggel folytatódhasson a verseny.

Ekkor már két és fél perc sem volt a szökevények fórja, akiket szépen lassan be is gyűjtött a mezőny, utoljára hattal a vége előtt a menet közben két gyorsasági hajrát is behúzó, jumbós Lennard Hofstedét, így megint készülhetett mindenki a mezőnyhajrára.

A nyíregyházi célegyenesben ezúttal végre nem történt bukás, ezt leszámítva a forgatókönyv hasonlóan zajlott, mint egy nappal korábban Hajdúszoboszlón. Matteo Moschetti hiába kapta meg a felvezetést trekes társaitól, a CCC-s Jakub Mareczko újra látványosan demonstrálta, milyen döbbenetesen jó erőben van ezen a Tour de Hongrie-n: a célvonal előtt néhány méterrel megint a legjobb ütemben „borított ki”, két nap alatt második sprintbefutóját megnyerve duplázott a Magyar körön, az újfent másodikként beszáguldó ausztrál Kaden Groves viszont átvette az összetettben vezetőnek járó sárga trikót.

 

A csapatom óriási munkát végzett egész nap, a társaim végigdolgozták a teljes távot, csak így sikerült utolérni a szökevényeket, akik hatalmas tempót mentek. A végén így ismét megadták a lehetőséget a mezőnyhajrára, amelyben sikerült megint a legjobbkor kilőnöm, és behúznom a sikert, úgyhogy nagyon boldogok vagyunk” – mondta a harmadik szakasz győztese, a zöld trikós Jakub Mareczko.

41. TOUR DE HONGRIE

3. szakasz (Karcag–Nyíregyháza, 181.8 km): 1. Jakub Mareczko (olasz, CCC) 3:48:33, 2. Groves (ausztrál, Mitchelton-Scott) azonos idővel, 3. Blikra (norvég, Uno-X) a. i., …15. Karl Ádám (magyar válogatott) a. i. Az összetett állása: 1. (sárga trikóban) Kaden Groves 10:14:45, 2. Aberasturi (spanyol, Caja Rural-Seguros) 2 másodperc hátrány, 3. Hofstede (holland, Jumbo-Visma) 3 mp h. A gyorsasági pontverseny állása: 1. (zöld trikóban) Mareczko 60 pont, 2. Einhorn (izraeli, Israel-Start Up Nation) 56, 3. Groves 52. A hegyi pontverseny állása: 1. (piros trikóban) David Lozano (spanyol, Novo Nordisk) 8, 2. Meiler (német, Voralberg-Santic) 8, 3. Valter Attila (magyar, CCC) 6. A magyarok versenyének állása: 1. (fehér trikóban) Szatmáry András 10:14:52, 2. Dina Márton (Kometa-Xstra Cycling Team) 5 mp h., 3. Valter Attila 5 mp h. A csapatverseny állása: 1. CCC 30:44:51, 2. Israel-Start Up Nation a. i., 3. Vini Zabú-KTM a. i.
Következik:
4. szakasz (Sárospatak–Kazincbarcika, 180 km)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik