EJ, kerékpár: mindkét magyar BMX-es döntőbe jutott

Vágólapra másolva!
2023.06.21. 20:06
null
Ujváry Zoltán (jobbra) a negyedik legjobb produkciót mutatta be, Kempf Zoltán (balra) a tizedik lett (Fotó: Facebook/Team Hungary)<br />
Ujváry Zoltán és Kempf Zoltán is döntőbe jutott a BMX freestyle park versenyszámban, a krakkói Európai Játékokon.

A Krakkótól mintegy harminc kilométerre lévő Krzeszowica Parkban harmincfős mezőny versenyzett a férfiaknál, mindenki két menetben mutathatta be a tudását, felkészültségét, és a pontok átlagából alakult ki a sorrend. A csütörtöki fináléban az első 12 helyezett folytathatja szereplést az EJ-n, amely ebben a sportágban egyben Európa-bajnokság is.

Ujváry a negyedik helyen végzett 79.83-as átlaggal úgy, hogy az első és a második menetben is negyedik lett 79.50, illetve 80.16 ponttal. Kempf a tizedik pozícióban fejezte be a szerdai programot, előbb 71.66-tal 15., majd 77.66-tal nyolcadik lett, és a 74.66-os átlag ért tizedik helyet.

Ebben a versenyszámban különböző trükköket, forgásokat, ugratásokat, kombinált elemeket kell bemutatni, és ezek összetettségét, magasságát, kivitelezését pontozzák a bírák.

A Nemzeti Sportot az Európai Játékok helyszíneiről Bobory Balázs és Patai Gergely tudósítja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik