Csipes után a 200-as női kajak páros is aranyérmes!

Vágólapra másolva!
2011.08.21. 13:44
null
Kovács Katalin és Kozák Danuta elsőként ért a célba (Fotó: Tumbász Hédi)
Címkék
Vasárnap folytatódott a magyar éremtermés a szegedi kajak-kenu világbajnokságon. A kezdés 5000 méteren Csipes Tamaráé volt, aki remek versenyzéssel második egyéni számában is diadalmaskodni tudott. A 200-as döntők során – amelyek közül C-1-ben eleve nem volt magyar egység az A-döntőben – némi csalódást követően Kovács Katalin és Kozák Danuta nagyszerű győzelme jelentett gyógyírt sebeinkre. Bár többre számítottunk, K-1-ben, K-2-ben, női K-1-ben és női C-1-ben sem tudtunk érdemben hozzászólni az éremcsatákhoz. Talán mind közül legközelebb ahhoz a Sík, Beé kajak páros állt, amely azonban végül kiélezett futamban hetedik lett.

A nap az 5000 méteres döntőkkel vette kezdetét, a kenus Varga Dávid és a férfikajakos Pauman Dániel 9. helye között Csipes Tamara nagyszerű győzelmét ünnepelhettük.

K-1 200 M

Molnár Péter becsülettel bekezdett, jó rajt után picit az élen is állt, de 100 méter megtételét követően a többiek elmentek. Nyilván nem beszélhetünk nagy különbségekről sprinttávon, de a magyar fiú nem tudta tartani a lépést az elittel. Végül a júniusban Eb-t nyerő lengyel Piotr Siemionowski diadalmaskodott brit és német riválisa, a szakmában elismert sprintspecialista, Ed McKeever és Ronald Rauhe előtt. Molnár a nyolcadik, de még olimpiai kvalifikációt jelentő helyen ért célba.

A DÖNTŐ


CSIPES TAMARA A GYŐZELEM UTÁN


NŐI K-1 200 M

Paksy Tímea érezte: ez a mezőny erős neki, igaza lett. Sajnos, ahogyan ő fogalmazott a középfutamok után, örömében a fenekét a földhöz veri, ha dobogós lesz. Nos, erre nem lesz szüksége, mert a kilencedik lett a döntőben, ráadásul úgy, hogy a nyolcadiktól is majd' egy hajót kapott. Körülbelül féltávon elszálltak esélyei mindenre. Az olimpiai kvóta is csak úgy jött össze, hogy akadt a mezőnyben, aki már korábban más számban begyűjtötte. Az aranyérmet hatalmas meglepetésre az idén oroszlánkörmeit azért már megvillantó új-zélandi Lisa Carrington szerezte meg remek versenyzéssel, akivel két évig egy fiatal magyar edző, Szabó András is dolgozott a számunkra egzotikus országban, amely most a férfi szakág után már a női kajakban is egyértelműen felkerült a sportág térképére. Mindezt olimpiai számban!

Nem mehetünk el szó nélkül a B-döntő mellett, amelyet a világbajnok spanyol Teresa Portela Rivas nyert meg, a vert mezőnyben ott voltak a szakág olyan ismert alakjai, mint a német Nicole Rienhadt, a svéd Sofia Paldanius vagy éppen a szlovén Spela Ponomarenko.

C-1 200 M – 13.04

Bozsik Attila az A-döntőnek is beillő B-fináléban a nyolcadik helyen ért célba, messze volt attól, hogy sokkal előrébb végezzen. Jelzésértékű az immár olimpiai versenyszám felértékelődésére, hogy a német, cseh, magyar, szlovák, kubai egységet– ezekben az országokban azért vannak tradíciói a szakágnak– csak ebben a futamban láthattuk.

A finálé szoros csatát hozott, de az azeri Valentin Demyanenko győzelmét semmi és senki nem fenyegette, ő ugyanis majd' fél hajót adott a többieknek, ami azért ezen a rövid távon komoly fegyvertény.

NŐI C-1 200 M

Amint arra számítani lehetett, az aranyérmet a kanadai versenyző szerezte meg – említsük meg a nevét, ő Laurence Vincent-Lapointe –, Takács Kincső ugyan jól jött el a rajt után, de nem volt esélye az éremszerzésre, végül a hatodik helyen ért célba. Ismét megállapíthattuk, hogy a szakágban egyedül komoly tradíciókkal bíró kanadaiak továbbra is egyeduralkodók, de az 500 méteres páros után ezúttal is második orosz egység bizonyságot adott arról, Európában is fejlődik a szakág. Hamarosan eljön az az idő, amikor ennél sokkal jobban megszorongatják a kanadai női kenusokat.

K-2 200 M

Óriási küzdelemben a francia páros simán tudott nyerni, de utánuk bármi történhetett. A második és a hetedik helyezett között minimális különbség volt. Sajnos, a Sík Márton, Beé István duó hiába kapta el a rajtot és tartotta a lépést az elittel, végül hetedik lett, és lemaradt az olimpiai kvótáról is, amelyhez egy hellyel kellett volna előrébb végeznie.

NŐI K-2 200 M

A női kajak párosok döntőjében végre ünnepelhetett a közönség, ráadásul a Kovács Katalin, Kozák Danuta egység nemcsak érmet, abból is a legfényesebbet gyűjtötte be: ez bizony aranyérem! Végig izgalmasan küzdöttek egymással az egységek, a mieinket leginkább a lengyelek szorongatták. A magyar páros száz után indult be igazán, de akkor nagyon. Kovács húzott, Kozák tolt, így a végén nem kellett célfotó, hogy megállapítsuk, győztek. Megszületett a hatodik magyar aranyérem is a vb-n, Kovács immár 31-szeres, míg Kozák ötszörös világbajnoknak mondhatja magát.

ARANYOS A KOVÁCS, KOZÁK DUÓ!
KOVÁCS: REMEK VOLT EZ A KÉTSZÁZ!

AZ ÉREMTÁBLÁZAT
Németország 6 2 3
MAGYARORSZÁG 6 1 3
Kanada 3
Oroszország 2 6 3
Lengyelország 2 2 3
Fehéroroszország 1 3 4
Azerbajdzsán 1 3
Spanyolország 1 1 2
Románia 1 1 1
Litvánia 1 1
Ukrajna 1 3
Ausztria 1
Franciaország 1
Szlovákia 1
Új-Zéland 1
Nagy-Britannia 3
Svédország 2
Ausztrália 1 2
Bulgária 1 1
Csehország 1
Egyesült Államok 1
Dánia 1
Norvégia 1
Olaszország 1
Üzbegisztán 1

C-2 200 M

A Horváth Gábor, Foltán László egység ígéretesen kezdett és jött a mezőnnyel, de hátránya a célhoz közeledve csapásról csapásra nőtt. A győzelmet biztosan szerezte meg a litván duó, az orosz és a fehérorosz páros előtt, a mieink az ötödik helyen zártak.

C-1 VÁLTÓ

A Bozsik Attila, Horváth Gábor, Foltán László, Lantos Ádám összeállításban versenyző magyar kenus váltó a hatodik helyen zárta a döntőt, miután az éppen előttük célba érő kanadaiakat kizárták. A győzelmet a tempót végig diktáló oroszok szerezték meg, akik mögött a második helyen az azeriek végeztek, akik a mezőnyből egyedüliként tudták tartani velük a lépést. A magyarok a dobogó legalsó fokáért csatáztak negyedmagukkal, végül a németek lettek a bronzérmesek, mi ellenben a hetedik, majd egyet előrelépve a hatodik helyen zártunk.

NŐI K-1 VÁLTÓ

A nőknél német siker született, méghozzá megérdemelten, hiszen végig vezettek a versenyben, előnyük egyre nőtt, és a végére egészen meggyőző lett. Utánunk azonban izgalmasan alakult a küzdelem. A Kovács Katalin, Kozák Danuta, Vad Ninetta, Paksy Tímea alkotta magyar kvartett első tagja még csak a mezőnyben volt, ám második emberünk nagy hajrával már a negyedik helyen adta át a stafétát, fej-fej mellett haladva akkor éppen. Harmadik versenyzőnk még egy helyet előrébb tudott lépni, érett a bronzérem, de még az ezüst sem látszott akkor elérhetetlennek. A befejező kajakosunk aztán nagy csatában végül lemaradt a dobogóról, így a negyedik helyen zártunk.

PAKSY TÍMEA GYŐZELMET VÁRT A VÁLTÓTÓL

K-1 VÁLTÓ

A nap és a vb zárásaként láthattuk a Dudás Miklós, Tótka Sándor, Kadler Viktor, Gyertyános Gergely alkotta magyar férfi kajakváltót, amely a nyolcadik helyen végzett. Az aranyérem a váltóban specialistáknak számító spanyoloké lett, akik az oroszokat és a dánokat előzték meg. Pedig több volt számunkra ebben a futamban. Dudás speciel elsőként robbant ki a rajtgépből és az elsők között váltott. Jött a még alig 17 éves ifjúsági olimpiai bajnok Tótka, aki a táv második felében egyhajós hátrányát dolgozta le, ekkor négy hajó szinte egyszerre váltott. A reményünk az éremre még a záró emberünk előtt is élt, bár egyre kevésbé tudtuk tartani a lépést a mezőnnyel. A hajrá már abszolút nem a miénk volt, így végül messze lemaradva a nyolcadik helyen végeztünk.

SZEGED, KAJAK-KENU VILÁGBAJNOKSÁG
K-1 200 M
1. Siemionowski (Lengyelország) 34.770 mp
2. McKeever (Nagy-Britannia) 34.986
3. Rauhe (Németország) 35.118

...8. Molnár Péter

35.8444

NŐI K-1 200 M
1. Carrington (Új-Zéland) 39.998 mp
2. Walczykiewicz (Lengyelország) 40.472
3. Oszipenko-Radomszka (Ukrajna) 40.670

...9. Paksy Tímea

42.404

C-1 200 M
1. Demyanenko (Azerbajdzsán) 39.339 mp
2. Stil (Oroszország) 39.573
3. Benavides (Spanyolország) 39.689

17. Bozsik Attila

NŐI C-1 200 M
1. Vincent-Laponte (Kanada) 48.876 mp
2. Kazakova (Oroszország) 50.166
3. Sztamenova (Bulgária) 51.192

...6. Takács Kincső

52.536

K-2 200 M
1. Hybois, Jouve (Franciaország) 31.940 mp
2. Heath, Schofield (Nagy-Britannia) 32.156
3. Piatrusenka, Maknyeu (Fehéroroszország) 32.390

...7. Sík Márton, Beé István

32.582

NŐI K-2 200 M
1. Kovács Katalin, Kozák Danuta 37.667 mp
2. Naja, Krukowska (Lengyelország) 38.165
3. Davis, Brigden-Jones (Ausztrália) 38.369
C-2 200 M
1. Labuckas, Gadeikis (Litvánia) 37.101 mp
2. Melantyev, Lipkin (Oroszország) 37.413
3. Rabcsanka, Vaucsetszki (Fehéroroszorrszág) 37.599

...5. Horváth Gábor, Foltán László

38.223

C1 VÁLTÓ
1. Oroszország 2:46.955 perc
2. Azerbajdzsán 2:48.341
3. Németország 2:48.473
...6. Magyarország (Bozsik, Horváth G., Foltán, Lantos) 2:51.959
NŐI K-1 VÁLTÓ
1. Németország 2:49.541 perc
2. Oroszország 2:50.207
3. Lengyelország 2:50.951
4. Magyarország (Paksy, Kozák, Kovács K., Vad) 2:51.935
K-1 VÁLTÓ
1. Spanyolország 2:24.891 perc
2. Oroszország 2:25.701
3. Dánia 2:25.821
...8. Magyarország (Dudás, Gyertyános, Tótka, Kadler) 2:29.037
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik