Csizmadia Kulival indul párost, várják már az edzőtábor végét a férfi kajak négyes tagjai

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.03.19. 11:24
Csizmadia Kolos (Fotó: Földi Imre, archív)
Az egy hónapos dél-afrikai edzőtáborozás után ezen a héten véget ér a háromhetes sevillai munka a világbajnoki ezüstérmes férfi kajak négyes tagjai számára, és mindannyian azt mondták, nagyon várják már a hazautazást.

A Magyar Kajak-kenu Szövetség sajtócsapatának Csizmadia Kolos elárulta, a hosszú összezártság miatt vannak már feszültségek, de tudják ezt kezelni és összességében jól vannak. A kajakos hozzátette: az elvégzett munkát illetően nagyon pozitív a kép.

„Ugyanúgy, ahogy 2021-ben, most is azt érzem, hogy olyan formában vagyok, mint még soha. És nagyon bízom benne, hogy idén is sikerül valami nagyobbat elérni, mint korábban” – fogalmazott a versenyző, aki a tokiói olimpián negyedik lett K–1 200 méteren.

A csapathajós munkával kapcsolatban Csizmadia azt mondta, neki és versenyzőtársának, a sprinttáv olimpiai bajnokának, Tótka Sándornak is sokat kellett, kell dolgozniuk azon, hogy a jól felépített egójukat letörjék és elfogadják, hogy most 25 százalékban „és nem mondjuk 26-ban” vannak benne az egységben.

Hangsúlyozta: jóval előrébb tartanak, mint tavaly ilyenkor. Szerinte ez nagy részben annak köszönhető, hogy most nem kellett keresgélni az összeállítást, a beülési sorrendet, hanem a jól bevált felállásban készülnek.

„Sokkal gyorsabban megyünk, tudunk rendesen edzeni. Nem arról szól a négyesünk, hogy ki hogy evez, ki hol evez, magára az edzésmunkára tudunk koncentrálni, a számok pedig nagyon jók” – fogalmazott, hozzátéve, hogy már csak apró finomítások vannak hátra.

Ahogy a négyes „másik fele”, Tótka és a vezérevezős Nádas Bence, Csizmadia Kuli Istvánnal száll majd vízre a hazai válogatókon K–2 500 méteren. Mint mondta, az ősszel tapasztaltakhoz képest idén sokat fejlődtek és remekül mennek, s reméli, hogy a versenyszezon kezdetéig még előrébb tudnak lépni.

„Úgyhogy Istvánommal odarakjuk magunkat” – mondta mosolyogva.

Kuli is úgy fogalmazott, hogy nagyszerű felkészülés van mögöttük.

„Hosszú az edzőtábor, de tudjuk, hogy ez kell a sikerhez, hogy meleg időjárásban, koncentráltan tudjunk készülni” – mondta.

A négyesben a harmadik beülőben evező sportoló is arról beszélt, hogy nagyon gyorsak, és mivel mindent kielemeznek, még gyorsabbak szeretnének lenni.

Kuli 2021-ben szerencsétlen sérülést szenvedett, amely meghiúsította az olimpiai álmait, ezért most nagyon motivált. A Csizmadiával alkotott párosukról azt mondta, hogy 2022-ben ültek össze először, s most ugyanazt érzik, mint akkor, ösztönösen jól mennek együtt.

„A fizikai állapotunk viszont az akkorihoz képest ég és föld” – jelentette ki.

A Hüvös Viktor vezette Kicsi Team a hétvégén tér haza Sevillából, majd egy hét könnyebb edzésmunka következik, de utána megint nagy lendülettel készülnek a május eleji első válogatóra.

A párizsi olimpiára utazó magyar kajak-kenu válogatott összetétele a hazai válogatókon alakul majd ki. Férfi kajakban a maximális hat kvótával rendelkezik Magyarország.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik