Kajak-kenu: londoni hősöket vert meg az Építők fiatalja

L. Á.L. Á.
Vágólapra másolva!
2013.03.21. 09:09
null
Gere Bálint is úgy érzi, majd' kicsattan az erőtől a felkészülés után
Időmérő felmérőt tartottak a sevillai edzőtáborban készülő férfi kajakosok, akik a második hetüket töltik a spanyol városban. A huszonnyolc résztvevő közül a legjobb időt Szilárdi Katalin tanítványa, Gere Bálint lapátolta, a második helyen az olimpiai bajnok Kökény Roland, míg a harmadik, negyedik pozícióban az olimpiai ezüstérmes Pauman Dániel és a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán zárt.

A 23 esztendős Gere Bálint többnyire hosszabb távokon tűnik ki, 2011-ben például nagy csatát vívott a racicei világkupán a fehéroroszok legjobbjával Aleh Jureniával 5000 méteren.


Bár még csak a tavaszi felkészülés elején járnak a kajakosok, mindenképpen figyelemre méltó a versenyző eredménye, aki évről évre lépeget előre a hazai mezőnyben, és edzője, Szilárdi Katalin szerint már a 2013-as idény is áttörést hozhat számára.

„Nagyon örülök ennek az eredménynek – mondta Gere Bálint. – Látszik, hogy a felkészülésünk első két fázisa, a téli és a vízi alapozó időszak eleje nagyon jól sikerült. Pluszmotivációt adott a felkészülésben, hogy minden hónapban két hetet közös edzőtáborban töltünk a szerb válogatott versenyzőkkel. Örülök, hogy végre én is olyan nagy csapattal készülhetek együtt, amelyben a legtöbben olimpikonok, és hitet ad a munkához, hogy Dombi Rudiék ilyen nagy sikert értek el Londonban. Úgy érzem, talán már az idén képes leszek belépni a felnőtt magyar élvonalba. Nagyon kemény felkészülést végeztem el a télen, sokat csiszoltam a vízre szállás óta a technikámon, és bízom benne, hogy a kapitány figyelembe veszi a szegedi világkupára való válogatásnál a fejlődésemet és ezt a jó eredményt.”

„Bálint nagyon tudatos versenyző, tehetsége mellé nagy szorgalom párosul – nyilatkozta tanítványáról Szilárdi Katalin. – Már tavaly érezni lehetett, hogy kezd beérni az a munka, amelyet az elmúlt években végzett, a téli felkészülés is előre jelezte, hogy a vizes edzések során a legjobbak között lesz majd. Ha az ezer egyesről kérdeznek, Bálintot el tudom képzelni mint a szám egyik esélyesét. Igaz, messze van még a versenyszezon, de ez a felmérés jó visszajelzés volt mindkettőnk számára.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik