MTI/NSO 2020.05.05 16:40 Frissítve: 2020.05.05 17:44

Jégkorong: megfelelt, a pozsonyi csapat csatlakozhat az osztrák ligához

Hivatalossá vált, hogy a szlovák Bratislava Capitals is indul az osztrák jégkorongliga következő idényében.

 

A Bratislava Capitals logója (Fotó: erstebankliga.at)

A liga kedden honlapján közölte, hogy miután a pozsonyi klub eleget tett a belépéshez szükséges összes kötelezettségnek, jogosultságot szerzett a 2020–2021-es szezonban való részvételhez.

Az előző idényben szereplő klubok már korábban is támogatták a pozsonyiak felvételét a ligába, a klub határideje hétfőn járt le, hogy az összes szükséges feltételnek megfeleljen.

A 2019–2020-as idényben rajthoz álló 11 egylet – köztük a Hydro Fehérvár AV19 – már korábban leadta nevezését, a pozsonyiak csatlakozásával a mezőny páros számú lesz. A következő évadban így öt ország – Ausztria, Olaszország, Csehország, Magyarország és Szlovákia – csapatai versengenek majd a ligában, amelynek az Erste Bank kiválásával új névadó szponzora van a bet-at-home fogadóiroda jóvoltából. A cseh HC Znojmo szereplése ugyanakkor gazdasági okok miatt egyelőre kérdéses.

A 2019–2020-as idényt a koronavírus-járvány miatt március 10-én beszüntették, és nem hirdettek bajnokot. Az új szezon tervezett kezdési dátuma szeptember 18., ám a járványhelyzet miatt ez változhat.

2020.10.12 14:23:44

Jégkorong H. Á.

A szlovák bázisú nemzetközi jégkorongbajnokságban érdekelt DVTK Jegesmedvék bajnoki menetrendje.

2020.10.12 13:33:09

Jégkorong H. Á.

Az osztrák bázisú nemzetközi jégkorong-bajnokságban szereplő Fehérvár AV19 bajnoki menetrendje.

2020.09.10 14:56:48

Jégkorong H. Á.

A magyar bázisú nemzetközi jégkorong-bajnokság alapszakaszának menetrendje, eredményei.

2020.07.29 22:09:38

Jégkorong SZŰCS ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. A jobbtól nem szégyen tanulni elv a magyar hokiban valós.

2020.07.24 22:06:55

Jégkorong KOHÁN GERGELY

NS-VÉLEMÉNY. Történelmi fordulópont, amikor az utolsó kétkedő hangok is végérvényesen elhallgatnak.