Osztrák hokiliga: gólzáporos meccsen nyert a Volán a Pioneers otthonában

Vágólapra másolva!
2023.10.20. 21:49
null
Nehezen indult, a vége háromgólos siker lett (Fotó: Facebook/Hydro Fehérvár AV19)
A szoros első két harmad után magabiztos, 6–3-as győzelmet aratott a Hydro Fehérvár a Vorarlberg Pioneers vendégeként az osztrák élvonalbeli jégkorongliga (ICEHL) 13. fordulójában.

 

Valahol a feldkirchi csarnok jegén, a 15–20 fokos hőségtől felengedő jég ködében, a lecsapódó párától tejüvegre emlékeztető plexi mögött lejátszották az osztrák bázisú bajnokságban, az ICEHL-ben a Pioneers Vorarlberg–Hydro Fehérvár AV19 mérkőzést.

A rendezők a hazaiak csapatkapitányát, a rájátszást is beleértve a 800 lejátszott mérkőzést elérő Alexander Pallestrangot köszöntötték, de a jubileumba alaposan belerondított a Volán.
Bár a hatnapos pihenő után újra jégre lépő magyar együttes összességében hatvan percen keresztül irányította a játékot, majdnem a harmadik harmad feléig fej fej mellett haladt az osztrákokkal.

Hiába szerezte meg egyik vagy másik csapat a vezetést, három percnél egyszer sem kellett többet várni az egyenlítésre. A 47. percben 3–3-as állásnál Mihály Ákos talált be, erre már nem volt válasza a Vorarlbergnek. Stipsicz Bence öt perccel a vége előtt ütött gólja végérvényesen eldöntötte a három pont sorsát, Gleason Fournier üres kapuba lőtt gólja pedig beállította a végeredményt.

JÉGKORONG
OSZTRÁK LIGA
Pioneers Voralberg (osztrák)–Hydro Fehérvár AV19 3–6 (2–2, 1–1, 0–3)
Feldkirch, 1429 néző. V: Moschen (olasz), Smetana (cseh), Gatol-Schafranek, F. Martin (osztrákok).
VORARLBERG: Caffi (Madlener) – Pallestrang (1), Kirichenko / Payr, Bull / Korecky, Summer / Reinbacher, Zitz – Van Nes, Owre (2), WOGER 2 / MAVER (1), Lacroix 1, Metzler / O. Maier, N. Pastujov, M. Pastujov / Macierzynski, Lebeda, Erne. Edző: Dylan Stanley
FEHÉRVÁR: Horváth Dominik (1) – Fournier 1, T. Campbell (1) / Atkinson, Nilsson H. / STIPSICZ 1 (1), M. Phillips (1) / Ambrus Cs., Vokla – Terbócs (1), McGauley 1 (1), Leavens / LECLERC (3), BARTALIS I. 2, Laberge (2) / Magosi B., Hári J., Kuralt / Vértes, Németh K., Mihály Ákos 1. Edző: Kiss Dávid
Emberelőny-kihasználás: –, ill. 2/1

AZ ÁLLÁS
1. Salzburg 11 8 2 1 42–23 +19 29
2. Villach 12 7 2 1 2 47–30 +17 26
3. Fehérvár AV19 12 8 1 3 45–32 +13 26
4. Pustertal Wölfe 12 7 1 1 3 43–29 +14 24
5. Linz 13 6 2 2 3 41–32 +9 24
6. Innsbruck 11 5 2 2 2 33–26 +7 21
7. Klagenfurt 12 6 1 5 42–34 +8 20
8. Vorarlberg 12 5 7 37–42 –5 15
9. Olimpija Ljubljana 13 4 1 1 7 29–38 –9 15
10. Bozen Südtirol 12 3 9 24–35 –11 9
11. Vienna Capitals 11 2 1 1 7 29–44 –15 9
12. Asiago 11 2 1 8 15–36 –21 7
13. Graz 12 1 3 8 18–44 –26 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik