42 sziget és Oroszország legnagyobb sörfőzdéje várja a hokidrukkereket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.04. 19:34
null
Kívülről a múltat idézi, belülről már modern (Fotó: AFP)
Májusban az oroszországi elit-vb-n szerepel a magyar jégkorong-válogatott, legjobbjaink a szentpétervári B-csoportba kaptak besorolást. Beharangozó cikkünkben, kissé elrugaszkodva a hokitól, ezúttal az ország egyik világvárosát mutatjuk be, amelynek jelentősége több szempontból is kiemelkedő. A magyar sportbarátok figyelme pedig a júniusi, franciaországi labdarúgó Eb, valamint az augusztusi, riói olimpia előtt minden bizonnyal rá irányul.

 

IDEIGLENES OTTHONUNK: A JUBILEJNIJ CSARNOK (JUBILEUMI SPORTPALOTA)

A létesítményt 1967-ben adták át – az 1917-es forradalom ötvenéves megemlékezésének keretében –, az idei vb-re azonban a belsejét teljesen felújították. Csak kívülről őrizte meg a szovjethatást, miután védett műemlékként a homlokzathoz nem nyúlhattak az átépítők. A centerpálya befogadóképessége hétezer fő. A jégfelületet korábban több kritika érte, most ilyen probléma aligha lesz: új hűtőegységet helyeztek üzembe. A létesítményben három(!) jégpálya van, ebből kettőt használnak a vb-n. A centerpálya mellett lesz még egy gyakorló, míg a harmadik csupán tároló funkciót lát el ebben az időszakban.

A csarnok rendezvények, koncertek lebonyolítására is alkalmas, amúgy különböző csapatsportágak otthona. Mindenekelőtt a Szpartak kosárlabdázóié, illetve egyszerre három szentpétervári jégkorongklub (Dinamo Szentpétervár, SZKA-1946, SZKA Szerebrjanie Lvi) is részben a magáénak érezheti.

A csarnok nemcsak a sportolók, hanem a nézők számára is kellemes tartózkodást ígér. Világos, új falakat, felújított éttermeket és üzleteket kapott, amely az ideiglenes, tematikus kiállítással mind kiegészítik a vb-élményt. Miként a centerpálya fölé feldobott videós kivetítő is. Megújult a világítástechnika, ami leginkább a televíziónézők minőségi kiszolgálását hivatott segíteni. Az oroszok semmit sem bíztak a véletlenre: április közepén dupla főpróbát tartották Norvégia ellen. Érdekesség, hogy a helyi elitklub, a Gazprom tulajdonában lévő, KHL-ben is tényező SZKA Szentpétervár fő bázisa a 12 300 férőhelyes, kapuit 2000-ben megnyitó Jégpalota. Szentpétervár ezzel a két csarnokkal abban az évben egyedül megrendezte az elit-vb-t. Mondjuk nem véletlen, hogy a házigazda oroszok messzire elkerülik: középdöntős csoportjukban akkor a hatodik, utolsó helyen végeztek (összesítésben a 11. helyen zártak), így szégyenszemre lemaradtak még a negyeddöntőről is.

SPORT: FUTBALL, JÉGKORONG, MŰKORCSOLYA, EVEZÉS, VITORLÁZÁS

A Néva folyó és a Balti-tenger adja a vizes sportok szeretetét. Nagy hagyományai vannak az evezésnek és a vitorlázásnak. Az arisztokrácia és a katonaság miatt a lósportok is jelentős szerepet játszottak a város életében. Az 1950-ben átadott, majd 2006-ban lebontott Kirov futballstadion világviszonylatban is az egyik legnagyobbnak számított a maga százezres nézőszámával. Az oroszországi rekordot is ez a stadion tartja: 1951 júliusában 110 ezer néző előtt fogadta a Zenit a CSZKA Moszkvát. Az 1980-as olimpián futballmérkőzéseket rendeztek, de már csak 72 ezer néző előtt.

Az ötven ország részvételével megrendezett 1994-es Jóakarat Játékok központja lehetett, ez volt az utolsó világméretű sportesemény benne. Helyén épül a Zenit új, tervek szerint idén átadandó új létesítménye – már a 2018-as vb-re gondolva –, amely 68 ezer néző befogadására lesz alkalmas. A jelenleg is jegyzett légiósok sorával megerősített szentpétervári futballcsapat alkalmazásában állt 2009 februárjától három és fél éven keresztül Huszti Szabolcs. Az ötszörös szovjet és orosz bajnok, háromszoros kupagyőztes együttes legnagyobb nemzetközi sikerét 2008-ban aratta: az UEFA-kupa elhódítását követően az európai Szuperkupában is diadalmaskodott.

ÖRÖKMÉRLEG
SZLOVÁKIA – május 7. (szombat), 11.15
7 mérkőzés, 2 győzelem, 0 döntetlen, 5 vereség, 18–46
KANADA – május 8. (vasárnap), 11.15
10 mérkőzés, 0 győzelem, 2 döntetlen, 8 vereség, 8–57
FRANCIAORSZÁG – május 10. (kedd), 19.15
52 mérkőzés, 27 győzelem, 6 döntetlen, 19 vereség, 226–209
FINNORSZÁG – május 11. (szerda), 19.15
2 mérkőzés, 0 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség, 4–9
EGYESÜLT ÁLLAMOK – május 13. (péntek), 15.15
1 mérkőzés, 0 győzelem, 0 döntetlen, 1 vereség, 0–3
FEHÉROROSZORSZÁG – május 14. (szombat), 15.15
11 mérkőzés, 0 győzelem, 1 döntetlen, 10 vereség, 18–59
NÉMETORSZÁG – május 16. (hétfő), 19.15
19 mérkőzés, 1 győzelem, 4 döntetlen, 14 vereség, 27–58
A magyar válogatott mérkőzéseit a (Tv: Sport1) a Nemzeti Sport Online élőben közvetíti!

A már említett KHL-s jégkorongklub működtet alsóbb osztályú farmcsapatot, valamint elitligás utánpótlásgárdát is. Az SZKA rendre a legjobbakból szemezget a keret összeállításánál, bajnoki címet mégsem sikerült nyernie. Nem úgy a szentpétervári Szpartak kosárlabdázóinak, akiknek van két bajnoki (1975, 1992) és három (1978, 1987, 2011) kupagyőzelmük. A húsz évvel ezelőtt még pályakezdő Andrej Kirilenko személyében két idényen át igazi világklasszist is foglalkoztató klub negyven évvel ezelőtt európai mércével mérve is meghatározó alakulatnak számított.

A Jubilejnij sportcsarnok a nemzetközi elithez tartozó orosz műkorcsolya egyik fő bázisa is egyben.

FÖLDRAJZ: ÉSZAK VELENCÉJE

A város a nagy északi háborúban (1700–1720) Svédországtól visszafoglalt területen (Ingermanland), a Néva folyó torkolatában mocsaras, lápos vidékre épült. Emiatt az óváros döntő része cölöpökön áll, innen a népszerű Észak Velencéje elnevezés.

A város területe jelenleg 1431 km² – az 1999-ben hozzácsatolt településekkel nőtt csaknem a két és félszeresére –, tíz százaléka azonban víz. A mai Szentpétervár nem kevesebb, mint 42 szigeten fekszik, viszont ez a szám régebben lényegesen nagyobb volt, csak sokat közülük időközben elmostak a csatornák.

A világ egymilliónál több lakossal rendelkező városai közül Szentpétervár található a legészakabbra. Szentpétervár népsűrűsége a budapestihez hasonló (3330 fő/ km²), viszont háromszor akkora területen fekszik. Értelemszerűen körülbelül háromszor annyian is lakják. Hozzávetőleg 5.3 millióan.

Éghajlata tipikus óceáni: a nyár nem túl forró (az átlaghőmérséklet 19 és 22 °C), a tél viszont nem túl fagyos (átlag -4 és -8 °C). A minket most érintő májusi hónapban az előrejelzés szerint felhős, csapadékos, átlagos hőmérsékletű tavaszi időjárás várható.

Péter-Pál erőd, a szentpétervári kezdetek (Fotó: world-countries.net)
Péter-Pál erőd, a szentpétervári kezdetek (Fotó: world-countries.net)

TÖRTÉNELEM: 205 ÉVIG FŐVÁROS

Nagy Péter cár saját „égi patrónusáról”, Szent Péter apostolról nevezte el a város első épületét, az 1703-ban általa alapított erődöt (Péter-Pál erőd). Erre mondhatjuk: ravasz! Úgy lett a városalapító egyben a névadó is, hogy közben mégsem. A város építésénél Velence és Amszterdam jelentette a követendő példát. Először, köszönhetően a cár múltjának, holland formátumban volt használatos a neve (Sint-Pietersburg, Sankt Pieter Burch), ezt követte a németes (Sankt-Petersburg), majd az oroszos alak (Szankt-Petyerburg), végül az orosz tükörfordítás (Petrográd). Szentpétervár 1712-től 1917-ig volt az orosz birodalom fővárosa. A képzeletbeli stafétát Moszkvától vette át, illetve neki adta vissza.

SZAVAZÁS

Hokisaink 2009-ben átszállójegyet váltottak az A-csoportos elitbe. Mi lesz velük 2016-ban, ismét a legjobbak között?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az Aurora cirkáló neve biztosan sokaknak mond valamit, ha nem a november 7-i munkaszüneti napról, illetve az ahhoz kapcsolódó iskolai ünnepségekről, akkor a történelemkönyvekből. A Vlagyimir Iljics Uljanov, vagyis Lenin által vezetett forradalom után új világrend született, fél évvel a cári rendszer bukását követően.

A Szovjetunió 1991-es megszűnése után népszavazás döntött a város 1914 előtti nevének visszaállításáról, hiszen 1924-től Leningrádként volt ismer. (Ahonnan már komp járt át Helsinkibe, mint azt a Csinibaba című klasszikusból megtudhattuk.) A várossal együtt idővel az utcák, terek, a hidak és a parkok is visszakapták a korábbi nevüket. Lakóhelyüket a helyiek egyszerűen Pityernek hívják.

KÖZLEKEDÉS: JEGY A KALAUZTÓL, FELVONT HIDAK

A város tömegközlekedése jól szervezett, a nappali járatok éjfél körül állnak le, és kora reggel öt óra magasságában indulnak újra. A metrón – öt vonal működik – zsetont kell váltani, a további járműveken (autóbusz, trolibusz, villamos) a kalauztól lehet jegyet vásárolni. Vannak éjszakai járatok is, azok viszont ritkán közlekednek. A megállók neveit nemcsak cirill betűkkel írják ki, és közös állomások és a kijárók is könnyen megtalálhatók. Ha nem tudnánk, hogy Keletre jöttünk, azt mondanánk, hogy Nyugaton vagyunk. A taxi sem drága – főként, ha előre rendeljük, és nem hotelek, éttermek előtti droszton próbálkozunk –, de a belvárosi dugó miatt pluszpercekre és -kiadásra lehet számítani. A viteldíj nagyságát és a pénznemet tanácsos előre megbeszélni.

FŐBB HIDAK FELNYITÁSI IDŐSZAKA
Tucskov (Тучков): 2–2.55, 3.35–4.55
Birzsevoj (Биржевой): 2–4.55
Blagovescsenszkij (Благовещенский): 1.25–2.45, 3.10–5
Dvorcovij (Дворцовый): 1.25–2.50, 3.10–4.55
Troickij (Троицкий): 1.35–4.50
Litejnij (Литейный): 1.40–4.45
Alekszandr Nyevszkij (Александра Невского): 2.20–5.10
Bolseohtyinszkij (Большеохтинский): 2–5
Volodarszkij (Володарский): 2–3.45, 4.15–5.45

A gépkocsival érkező merész magyar drukkerek kiemelten figyeljenek a közlekedési táblákra, különösen a tilosban való parkolásra. Súlyos pénzbírság és utánajárás, amíg visszakapják a járművet. A magyar rendszámú autókat az országba történő belépéskor vámelőjegyzésbe kell venni, távozáskor pedig kiléptetni. A járművet csak és kizárólag az a személy vezetheti az országban, aki a vám által kiadott dokumentumban szerepel. Más esetben súlyos bírságra számíthat, sőt, akár az autót is lefoglalhatják.

Figyelem! Szentpétervár több mint háromszáz hídja közül tizenhárom nyitható, éjszakánként felemelik. Ezzel viszont korlátozzák az esti sétákat vagy autózásokat. Érdemes tájékozódni erről is, nehogy többórás várakozás legyen belőle. Főként, mert ebben az időpontban már a metró sem jár. Így könnyen ott ragadhatunk a túlparton, amikor nekünk az innensőn lenne dolgunk.

Aki repülővel érkezik, annak érdemes a hivatalos szállítóval beutazni a 17 km-re lévő városba. A pultot a vámellenőrzés után, de még bent a tranzitzónában találja meg az, aki keresi. A nemzetközi járatokat fogadó reptérről (Pulkovo 2) a 39-ss busz visz be a metróhoz (Moszkovszkaja állomás).

A méltán világhírű Ermitázs (Fotó: telegraph.co.uk)
A méltán világhírű Ermitázs (Fotó: telegraph.co.uk)

KULTÚRA, LÁTNIVALÓK: EGYMÁST ÉRŐ MŰEMLÉKEK

BAJ ESETÉRE
A Szentpétervári magyar főkonzulátus elérhetőségei
Cím: ul. Marata 15. (metrómegállók: Majakovszkaja/Plosagy Vossztanyija vagy Vlagyimirszkaja/Dosztojevszkaja)
Telefon: +7-812-312-6458+7-812-312-6458 (napközben, munkaidőben)
Konzuli ügyelet: +7-921-999-0082+7-921-999-0082 (éjjel-nappal hívható mobil szám)
Fax: +7-812-312-6432
E-mail: mission.spt@mfa.gov.hu

Szentpétervár hemzseg a kulturális értékektől, körülbelül 250 múzeumot – köztük a világhírű Ermitázst –, és mintegy ötven színházat tartanak benne nyilván. A Mariinszkij színház balett és operatársulatáról is világhíres. Az Ermitázsban elképzelhetetlen mennyiségű műtárgyat találunk. Egyes számítások szerint abban az esetben, ha két percet szánunk egyre, hat évet töltünk a múzeumban. Találunk továbbá csaknem négyezer(!) olyan épületet, ami történelmi és építészeti emlékkel bír, így védett kulturális értéknek számít. Az UNESCO ennek több mint a felét helyezte műemlékvédelem alá. Ez majdnem minden hetedik(!) épületet érint a városban. Az Ermitázs mellett a Vérző Megváltó, valamint a Szent Izsák katedrális, a cári paloták, a Petrodvorec (Peterhof) palota, valamint a Péter-Pál erőd és katedrális meglátogatása kihagyhatatlan. Szentpéterváron van a világ legészakibb mecsetje.

GAZDASÁG: AZ ORSZÁG LEGNAGYOBB SÖRFŐZDÉJE

A jeges sportág és a rajongók kedvenc folyadékpótlója
erős szimbiózisban él a városban
A jeges sportág és a rajongók kedvenc folyadékpótlója erős szimbiózisban él a városban

Az orosz fejlődés és kutatás központjában a még most is növekvő autóipar mellett – a várost szokás az ország Detroitjának nevezni, miután a külföldi autók felét ott értékesítik – több nagy nemzetközi cég van jelen. Jó hír a mindig szomjas magyar hokidrukkerek számára: Oroszország legnagyobb és Kelet-Európa második számú sörfőzdéjének (BBH) a városban van a központja. Ennek megfelelően a termékskálája végigkóstolhatatlan! Na jó, talán a nagyon szomjasak számára nem. Háromszoros hurrá! De… Az országban – így értelemszerűen Szentpéterváron is – tilos közterületen alkoholt fogyasztani!

És hogy ne csak igyunk, együnk is: egy világvároshoz mérten óriási különbségek lehetnek az árak között, érdemes figyelni, tájékozódni. A legtöbb étteremben azonban átszámítva 1000-4000 forintnak megfelelő összegből megoldható a főétkezés. Természetesen a felső határ a csillagos ég… A Csokoládéboltok (Шоколадница) azonban nem kifejezetten cukrászdák, kávézók, főtt ételt is felszolgálnak, elfogadható áron. Érdemes megkeresni őket.

Az UNESCO a várost a tíz legvonzóbb úti cél közé tette, ennek megfelelően Szentpétervár gazdaságának egyik legfontosabb ágazata a turizmus. A zsebtolvajok megélhetését pedig döntően a turisták jelentik. Bár a város közbiztonsága jónak mondható, és a vb ideje alatt kiemelt rendőri jelenlét várható, nem árt vigyázni az értékekre. Különösen a forgalmas helyeken, a látványosságoknál vagy a tömegközeledés során.

You'll need Skype CreditFree via Skype
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik