Erste Liga: A Gyergyón van nyomás, rajtunk nincs – Azari Zsolt

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2023.02.19. 09:13
A jégkorong Erste Liga alapszakaszának második helyezettje, a Gyergyói HK a playoffba a papírformát borítva bejutó Dunaújvárosi Acélbikákat választotta ellenfeléül a negyeddöntőre. Azari Zsolt szerint nekik semmi veszítenivalójuk nincs, a Gyergyón van a nyomás. 

„Az alapszakaszban jól ment a Gyergyó ellen, bízom benne, hogy hasonlóan nagy meccseket hoz a párharcunk a negyeddöntőben is. Persze a papírformában benne van, hogy négy-nullával kisöpörnek minket, de remélem, hogy nagyon megnehezítjük a dolgukat, s nagy kihívás elé állítjuk őket” – reagált Azari Zsolt, a Dunaújvárosi Acélbikák általános igazgatója arra, hogy a Gyergyói HK őket választotta ellenfélül az Erste Liga negyeddöntőjében. A korábbi játékos azt is hozzátette, hogy a nyomás Szilassy Zoltán együttesén van, róluk minden teher lekerült azzal, hogy bejutottak a playoffba.

A csütörtöki sajtótájékoztatón a Gyergyó részéről Bereczky Szilárd általános igazgató az online térben jelentette be a döntésüket, melyet úgy indokolt, azért esett a választásuk a Dunaújvárosra, mert játsszák a jégkorongot és ez fekszik nekik.

A két csapat vasárnap kezdi meg a négy nyert meccsig tartó párharcot a Gyergyó otthonában. Ugyanezen a napon lép jégre az első mérkőzésen az alapszakasz-negyedik Brassó is, amelynek a Csíkszereda maradt ellenfélül.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA, NEGYEDDÖNTŐ
ELSŐ MÉRKŐZÉS
DVTK Jegesmedvék–Ferencváros 4–2
(0–0, 2–1, 2–1)
BJA HC–FEHA19 4–3(1–0, 1–2, 1–1, 1–0)– hosszabbítás után

ERSTE LIGA, RÁJÁTSZÁS
NEGYEDDÖNTŐ, VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSEK
17.30:
Corona Brasov (romániai)–SC Csíkszereda (romániai)
17.30:
Gyergyói HK (romániai)–Dunaújvárosi Acélbikák
18.00:
DVTK Jegesmedvék–FTC-Telekom
19.30:
Budapest Jégkorong Akadémia HC–FEHA19 (Tv: M4 Sport+)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik