Jégkorong: Satort „sokkolta” a Volán vezetőinek döntése

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.03.03. 18:26
A kedd reggel az Alba Volántól menesztett Ted Sator nem érti, hogy a fehérvári klub vezetői miért döntöttek úgy, hogy elküldik a csapattól.
„Egyszerűen sokkolt a döntés, nem találok magyarázatot az okára. Borzalmasan túlreagálta a csíkszeredai vereséget a vezetőség, hiszen csak annyi történt, hogy akartunk a magyar bajnoki elődöntő előtt játszani két meccset, mert tíz napig csak edzettünk. Teljesen váratlanul ért a lépés, sem az okát, sem az értelmét nem látom" – mondta a jégkorong.blog-nak az amerikai tréner.„Hároméves szerződésem volt a klubbal, és természetesen az volt a célom, hogy kitöltsem. Szisztematikus, átgondolt munkát végeztünk eddig is, nagyon büszke vagyok a csapatomra, eszem ágában sem volt távozni Fehérvárról. A szurkolóink csodálatosak, a sajtóval is jó a kapcsolatunk, az együttes töretlenül fejlődött. Elfogadtam a kihívást, amikor idejöttem, és nem tudom elégszer hangsúlyozni, milyen jó volt a játékosokkal dolgozni – ilyen jó mentalitású társasággal sikert elérni minden edző álma. A történtek azonban megkeserítik a fehérvári emlékeket” – tette hozzá az amerikai szakember.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik